SzántóGráf

Egyet fizet kettőt kap – inkább kétszer mint egyszer se – amikor lapzárta előtt még valami hiányzik – a szerkesztő és az ollója nem ismer lehetetlent

Mivel belülről ismerem a média működési rendszerét, kijelenthetem semmin nem csodálkozom. Félévszázad alatt nagyon sok necces lapzártát megértem. Sokszor álltam a szőnyeg szélén mert a lapban nem úgy volt ami megjelent, mint ahogyan a főnökök elképzelték. S ha kellett hamisitottunk is, ami annakidején nem volt még gyakori.

Habsburg Ottó a Palotaszállóban. Próbáljuk az ülésrendet kialakítan – mindenki Őfensége mellé telepedne. Ez ugye nem megy. Jómagam is elég híú vagyok, odapimaszkodok mint vendéglátó, hátha velem is lesz egy közös fotó. Jakubik Laci barátom gondoskodott erről.
 S ime a necces kép, ami megjelent a Déliben. Úgy ahogyan a tulajdonosok kérték – mindannyian egy asztalnál Habsburg Ottóval. Dr. Csomai Zoltán és Kobold Tamás is. Ehhez persze csalni kellett, a szerkesztő ügyesen összevágta a két képet. Ha nem teszük szorulunk. Ha tehetem még sok ilyen kulisszatitkot mesélek.

Arra is emlékszem, hogy a lapzárt előtt derült ki, hogy a betervezett anyagot még se küldi a távirati iroda vagy éppen még nem oldotta fel az embargót. Kollégáim hanyagsága, késése miatt is sokszor kerültünk szorult helyzetbe. Ilyenkor kihagyhattunk volna egy féloldalt. Esetleg nyomdatiszta fehéren maradt volna a cikk helye. Na, de mégse . A bennfentesek tudják, minden szerkesztőségben tárolnak konzerv anyagokat. Olyanokat, amelyeket bármikor be lehet suvasztani, nem romlott, nem árt és nem használ. Például egy tudományos értekezést arról, hogy a flamand és a vallon túdósok harminc évig közösen tanulmányozták az éjjeli pillangók párzási szokásait. Erre mindenki felkapja a fejét, s viszik a lapot mint a cukort járvány idején. Ez arról jutott eszembe – hogy a mai Északban – máig is kedvenc lapom egy oldalas hirdetés kétszer jelent meg.  Igaz, inkább kétszer mint egyszer se. Mint volt kiadóigazgató minden újjamat megnyaltam volna a gyönyörtől ha egyszer a Déli Hírlapban kétszer rendelik meg ugyanazt az oldalt egy lapszámban.

Lehet, hogy ez még egyszer sokat ér majd. Szerintem sajtótörténeti érdekesség. ha ez beválik elég lesz ilyen egyforma oldalakkal megtölteni minden lapszámot.
Tessék megjegyezni a dátumot.

Ez a csúcs.  Már az első oldal is óriási pénz, a második már csupa a hab a tortán. Én nem hiszek a véletlenekben – ez ilyen óvastos, körültekintető szerkesztés mellett csak úgy figyelmetlenségből nem eshetett volna meg. Mivel azt mindannyian tudjuk, hogy a megyei lapok között már nincs sok különbség az országban, kíváncsiságból átnyálazom a többieket is. Vajon tényleg akció lehetett e – olyan , hogy  egyet fizetünk kettőt kaptok ?

Exit mobile version