SzántóGráf

Szűcs Zsuzsannát választotta új elnökének a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége


A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége élére Szűcs Zsuzsanna
dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember került, aki
júliustól látja el az elnöki teendőket. A szakmai szervezet
munkájában már húsz éve vesz részt, legutóbb főtitkár, azt
megelőzően pedig a több évig a MDOSZ tudományos bizottságának elnöke
volt. Az új elnök, Szűcs Zsuzsanna dietetikus, okleveles
táplálkozástudományi szakember, az Egészségügyi Szakmai Kollégium,
Dietetika és Humán Táplálkozás Tanácsának tagja és a Semmelweis
Egyetem mesteroktatója. Nemzetközi színtéren pedig az Európai
Dietetikai Szövetség (EFAD) Elhízástudományi munkacsoportjának
tagja. Pályafutása során a dietetika több területét is művelte, hat
évnyi klinikai tevékenysége alatt a túlsúllyal élők és a
cukorbetegek terápiájában vett részt, majd tizenhárom évig az
élelmiszeripar legnagyobb szereplőinél dolgozott
táplálkozástudományi szakértőként. Az utóbbi időben a tudományos
bizottság elnökeként olyan projektekben működött közre, mint például
a felnőtteknek és gyermekeknek szóló legfrissebb hazai táplálkozási
ajánlás, az OKOSTÁNYÉR® kidolgozása. Az egyetemi oktató munkája
mellett aktív szereplője a tudományos életnek, az egészséges
táplálkozás népszerűsítésének. Eddigi munkáját az MDOSZ "Év
Tudományos Dietetikusa 2009" díjjal, az Emberi Erőforrások
Miniszterének elismerő oklevelével (2016) és a Pro Dietetica
Metabolica (2019) díjjal ismerték el.
     Kiadó: Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ)
Exit mobile version