SzántóGráf

Nem árt nyitott szemmel járni, ugyanis egy igen veszélyes növény kezdett el terjedni Magyarországon is.

Már bizonyára sokan hallottak a kaukázusi-, illetve a Szosznovszkij medvetalpról, azokról az eredetileg nem őshonos, ám mostanra Magyarországon is elterjedt növényekről, amelyek igen mérgezőek. Érintésük után az adott bőrfelületen égési sérüléseket okoznak, amelyek gyakran maradandóak lehetnek. Ennél nagyobb kockázatot csak szembe kerülésük jelent, ilyen esetekben akár látáskárosodást, vagy vakságot is okozhatnak.

(A legfrissebb hírek itt)

A hatalmas, akár 5-7 méter magasra is megnövő évelők keletről érkeztek hazánkba, és a 24.hu-nak nyilatkozó Debreceni Egyetem növényökológus professzora szerint ez alapján könnyen felismerhető az egyébként jellegzetes levelű növény.

A kaukázusi medvetalppal itthon főleg az esősebb területeken van jelen, ilyen például az Északi-középhegység néhány pontja, Vas megye nyugati határszéle, illetve Zirc környéke.

Sajnos ennél elterjedtebb a Szosznovszkij-medvetalp, amelyet szándékosan telepítettek be hazánkba, még a Szovjetunió idején. Manapság főleg a Tiszán keresztül jutnak át magjaik Magyarországra, így a Felső-Tisza vidékén lehet a legnagyobb eséllyel belefutni a veszélyes növénybe.

Ha hozzáértünk egy medvetalphoz, fontos, hogy minél gyorsabban ellássuk a sérülésünket. A bőrpírt ugyanis hólyagok követhetik, ha pedig azok kifakadnak, még a bakteriális felülfertőzés veszélye is fennállhat. Épp ezért amint lehet, bő hideg vízzel öblítsük le az érintett felületet, majd utána szappannal is tisztítsuk meg a bőrünket. Egy pólóval, vagy bármilyen kéznél lévő anyaggal takarjuk le a sebet, így nem éri azt még több UVA-sugár, ha pedig a szemünket érte a mérgező anyag, napszemüveggel is védekezhetünk. Ilyenkor azonnal orvosi segítségért kell fordulni, de az a bőrre jutott méreganyag mennyiségétől függően ez nem sűrűn kerülhető el “sima” sebesedésnél sem.

Bár nagyon vonzó lehet a laikusok számára a medvetalp, mint magassága, mint látványos virága és levele miatt, véletlenül se kerüljünk közel hozzá! A legkisebbekre pedig különösen figyeljünk, hiszen számukra pláne érdekes lehet a játékra “tökéletesen” alkalmas hosszú, üreges szára is. Ha túra során észrevettünk egyet a veszélyes növényből, kötelességünk bejelenteni az illetékes természetvédelmi hatóságnál.

Exit mobile version