SzántóGráf

Gyenge szélben is teljesítették a távot – miskolciak a Balatoni Kékszalag vitorlás versenyen – az élmezőnyben Varga Judit igazságügyi miniszter és Mátyás Lajos a Csillagpont rádió igazgatója

Elrajtolt az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye csütörtök reggel Balatonfüredről, a szervezők tájékoztatása szerint 535 hajó nevezett a versenyre, több mint háromezer versenyzővel. A Kékszalagon induló hajók közül három legénysége csak külföldiekből áll, három női kormányos is nevezett valamint egy csak nőkből álló csapat is indult. Idén 27 hajóosztályban versenyeznek a vitorlázók a tókerülő versenyen. A Kékszalagon induló hajók közül három legénysége csak külföldiekből áll, három női kormányos is nevezett valamint egy csak nőkből álló csapat is indult.

A Kékszalag a vártakhoz képest erősebb szélben rajtolt, de az előrejelzések szerint délre alaposan lecsökkent az ereje.  a Balaton keleti medencéjében.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A Balatonfüreden csütörtök 9 órára kiírt rajt után a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésre ahhoz, hogy teljesítsék a mintegy 155 kilométeres távot Balatonkenese Siófok és a tihanyi szoros érintésével Keszthelynél visszafordulva a balatonfüredi célhoz.

A Kékszalagot tavaly a Petrányi Zoltán kormányozta Racing Django nyerte, a rendkívül szélcsendes versenyben 15 óra 37 perc alatt megkerülve a Balatont. A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, magyar fejlesztésű katamarán tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot. Mindhárom hajó ezúttal is az  élmezőnyben haladt.

A Csillagpont Rádió négy, miskolci kötődésű hajó legénységével beszélgetett az idei versenyről. Hallhatták Bödör Gergelyt a nyékládházi DEBOTI Vitorlás Iskola oktatóját, nemzetközi vitorlás versenyzőt, Kőhalmi Péter egykori miskolci fotóriportert, Dr. Mátyás Lajost, a Csillagpont Rádió igazgatóját, aki együtt vitorlázott a Tabu klasszikus 40-es cirkálón fedélzetén Dr. Kollár Lajossal, a Magyar Vitorlás Szövetség elnökével., Vele a mentális felkészülésről is beszéltek. A Tabu fedélzetén egyébként ott volt Varga Judit  igazságügyi miniszter is. Egy Balaton-31-es hajó fedélzetén pedig a hejőkeresztúri Északi-Szél Vitorlás SE csapatának kapitányát, Daruka Tibort kérdezte Németh Csaba.

Exit mobile version