Amikor ezt írtam, szerettem volna hozzátenni illusztrációként Miskolc mindenkori polgármesterének a láncát, a város ékszerét.
Nem sikerült. Most viszont mindenki megnézheti. S lentebb a cikk, ami korábban megjelent kép nélkül.
Mazsorettek masíroznak a
miskolci főutca reggeli verőfényében. A katonás indulók, a
csinnadratta zenéje mindanynyiunkat a szerkesztőség egyetlen erkélyére csábít. A formás
lábú lányok legalább kétszáz
méterenként lestoppolnak egy
röpke mutatványra. Bravúrosan pörgetik a zászlósbotot és a
színes pompont. Egy pár percig
mégse erre figyelünk.
A menet élén haladó polgármester későn veszi észre, hogy
egyedül marad. A lányok még
a Royal köznél táncolnak, a
polgármester meg már a Bató
ház előtt jár. Nem fordul viszsza, bevárja őket, közben magányában próbálja megigazítani
a vállától csaknem a derekáig
csüngő láncot, Miskolc város ékszerét. Mert nekünk már ilyen is
van. Talán ez volt a premierje.
Kobold Tamás, a város első
embere hamar megtapasztalja,
micsoda jelentőséget tulajdonítanak a magas rangú vendégek protokolláris fogadásának.
A tiszteletadásnak, a történelmi
hagyományok újjáélesztésének.
A határon túli testvérvárosok
ünnepségein minden polgármester nyakában ott van az ősi címerrel díszített kaláris. Eldönti,
nekünk is lesz: saját protokollkeretéből hagyományt teremt.
Varga Éva szobrászművész
szívesen merítene ötletet a
múzeumból, de az eredetinek
nyoma veszett. Neki kell megterveznie a csupa ezüstláncot,
amelynek minden szeme egy
honfoglalás kori ásatások során feltárt ősi magyar tarsolylemez motívumaiból tevődik
össze. Elején Szent Istvánnal
díszített címerrel, amely arra
emlékeztet, hogy 1907 tavaszán Miskolc is törvényhatósági jogú város lett. Végül a kivitelező nem más, mint a város
legügyesebb, legkreatívabb ötvöse, Csótai József ékszerész.
Már a neve is fogalom a szakmájában.
Haláláig élvezem a barátságát. Tőle tudom, kapásból vállalja a megrendelést. Így a tervező és a mester neve is helyet
kap az ékszeren. Sőt próbálnak
is, mint a szabóknál szokás.
Kobold Tamás termetes ember, ha kicsi a lánc, elvész rajta, na de ezt mégse rá igazítják.
Nehéz és bonyolult az optimális méret kialakítása, de végül
minden klappol. Tamás úgy
emlékszik, a város ékszere a
válla mögött cirka húsz centire, míg elöl kellő magasságban
a mellén lóg.
Közben tervezik, hogy kulcs
is lesz. Olyan nagy, templomi méretű, szimbolikus, Miskolchoz illő. A város címerével
díszdobozban azoknak ajándékozzák majd, akik ezt kiérdemlik. Csótai József hirtelen
halála miatt ez már feledésbe
merül.
A lánc a polgármesterek szobájának dísze. Vitrinben, üveg
mögött megcsodálható. Tamás
idejében egy karácsony előtti beszélgetéskor felpróbálom.
Súlya van. A mobilos szelfi sajnos még nincs divatban, pedig
de eldicsekednék a képpel. Így
tessék beérni a szóbeli mesémmel…
Szántó István
2001. május 17. Petőfi Rádió 24.00: Éjfél után…Varsányi Zsuzsával. Gimnazista- Miskolcon…17 éves és minden zenét szeret ami, régi. Valószínű, neki van a legteljesebb...
Nem kertelt és kimondta az igazságot Robert Fico egészségügyi állapotáról Robert Kaliňák (Smer) miniszterelnök-helyettes. Robert Fico legutóbb a betegágyából jelentkezett Fotó:...
Van Miskolcon egy csodálatos olasz, neoreneszánsz stílusú Gömöri pályaudvar, s alig látjuk. El van dugva, be van kerítve. A végül csak megépült közúti...
Szerző: Czinkóczi Sándor: Vlagyimir Putyin a pénteki napját nagyrészt azzal töltötte, hogy orosz katonai vezetőkkel tárgyalt. A találkozóról megjelent felvételek szerint Putyin Szergej...
Mivel két évtizeden át a belváros legnagyobb kenyeres boltja felett laktunk, friss péksütemények kellemes illata lengte be a lépcsőházat és a lakásunkat is....
Lehet tanulni a szomszédoktól. Sőt érdemes lenne mielőbb. Lehet, hogy mint érintett vehemensebben fogalmazok, de tutira igazam van. Egyszer és mindenkorra véget kellene...
Vége a nyári szünetnek. Folytatódik a miskolci zsidó múzeum baráti körének a rendezvénysorozata. Legközelebb augusztusban 29.-n kedden délután öt órakor találkozunk és...
Csaknem három évtizedes barátság köt össze Polyefko István barátommal – a dél-európaiutazások, nyaralások szakértőjével. Jóvoltából sok alkalommal pihenhetünk az olasz tengerparton. A...
Életének hatvankilencedik esztendejében elhunyt Kobold Tamás Miskolc volt polgármestere. Bucsúztatása október 14.-én 11 órakor a Vasgyári katolikus temetőben. Temetéséről később intézkednek. Kobold Tamás...
Zuhanó repülőn nincsenek ateisták. Régi mondás ilyet magamtól aligha tudnék kitalálni. A német gép katasztrófája csak megerősítette bennem a régóta meglévő ódzkodást a...
Röthi Zsolt örök hűséget esküdött Mocsári Gyöngyinek az elmúlt hétvégén a Miskolci önkormányzat dísztermében. A boldog pár körül három csodálatosan szép apróság sündörgött...
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen, az európai digitális fejlődéséről tartott konferencia (Masters of Digital) megnyitóján nagy elismeréssel...
Szirmabesenyő és Miskolc határában hamarosan megújul a Mercedes szalon és szerviz. A minap arra járva egy kicsikét sóvárogva néztem végig az autócsodákat. Eszembe...
Rendkívüli szünetet rendelt el három miskolci óvodában az Oktatási Hivatal a koronavírus megjelenésével kialakult veszélyhelyzet miatt a Miskolci József Úti...