SzántóGráf

Itt a kullancsszezon – így védekezzen ellenük

Tíz hasznos tanács a kullancsok ellen. Ennyibe kerül a védőoltás.

Tíz hasznos tanács a kullancsok ellen

Mivel irtani őket nem tudjuk megfelelő hatékonysággal, egyre nagyobb szerepet kap az egyéni védekezés.

A kullancsok száma az utóbbi időben jelentősen megnőtt, így jóval szélesebb körben, ráadásul immár egész évben terjesztik az általuk hordozott – emberre és állatra egyaránt veszélyes – fertőző betegségeket. Ma már a városok parkjai, a strandok, sőt, saját kertjeink sem biztonságosak.

kullancsok főképpen az agyhártya-, illetve agyvelőgyulladást okozó vírust hordozzák, de majd’ minden ötödik állatban megtalálható a Lyme-kór baktériuma is. A Lyme-kór ellen nem létezik védőoltás, és ha nem fordulunk azonnal orvoshoz a tünetek észlelése után, a következmény végzetes lehet.​

Az alábbi 10 hasznos tanács betartásával minimálisra csökkenthetjük a fertőzésveszélyt

1. Időben oltassuk be magunkat! Bár a Lyme-kór ellen nem véd, a vírusos agyvelőgyulladás ellen egy nagyon biztonságos és hatékony védekezési mód, és az ismétlő oltásokat se felejtsük el! Az oltássorozat három oltásból áll. Az elsőt tavasz elején, a másodikat rá 1 hónap múlva, majd a haramadikat 1 év múlva kell megismételni.nösen fontos azoknak, akik sokat tartózkodnak a természetben. Az oltás különösen azoknak javasolt, akik folyamatosan kullancsenkefalitisz által fokozottan veszélyeztetett területeken tartózkodnak.

Az Encepur Adults csak vényre kapható, nem tb-támogatott oltás. A kullancs elleni védőoltás ára patikánkánt változó: 7950-8600 forint, míg az Encepure Junior (gyerekeknek) nagyjából 7350-8600 forint (szintén patikánként eltérhet az ára), receptköteles védőoltás.

2. A szabadban ügyeljünk a megfelelő ruházkodásra! Ruházatunk legyen zárt, ugyanakkor szellős, nadrágunkat tűrjük a zokninkba, így a rovarok nehezebben férhetnek hozzá bőrünkhöz.

3. Húzzunk karimás kalapot! Ez különösen kisgyermekek esetében hasznos, mivel az alacsony ágakról támadó kullancs egyenesen a fejükre pottyanhat. A karimából nem tud kimászni a rovar.

4. A megfelelő öltözet mellett használjunk testre (és a ruhára) permetezhető riasztószereket!

5. Vásárlás előtt olvassuk át a vásárlói tájékoztatót, nézzük meg, milyen hatóanyagokat tartalmaz a készítmény! A dietil-toluamid hatóanyagot tartalmazó szerek hatékonyak, mégis kíméletesek a bőrhöz, így érzékeny bőrűek, kisgyermekek bőrén is használhatjuk őket. A pikaridin-tartalmú készítmények fokozott igénybevétel esetén is védelmet nyújtanak.

6. Pontosan tartsuk be a riasztószerek használati utasítását! Ha lejár a hatóidejük, ne felejtsük el megismételni a kezelést!

7. A 12 év alatti gyermekek védelméről nekünk kell gondoskodnunk. Ne engedjük, hogy ők fújják be magukat riasztószerekkel! Ügyeljünk, hogy a permet ne kerüljön a kezükre vagy a nyálkahártyájukra. A tenyerünkbe fújt permettel, krémmel kenjük be a szabadon hagyott bőrfelületeket, illetve spray-jel a ruhájukat is.

8. Szúnyogok ellen hatékony kiegészítő védekezés kültéren a riasztó spirálok, füstölők, esetleg növények illetve beltéren a szúnyogháló vagy elektromos szúnyogirtók használata.

9. Természetjárás, séta, kerti munkák után mindig kérjünk meg valakit, hogy alaposan vizsgálja át bőrünket, nem bújt-e meg rajta valahol egy kullancs!

10. Ha kullancsot találunk magunkban:

Késlekedés nélkül távolítsuk el az állatot! Erre bármilyen eszköz használható, de külön céleszközök is kaphatóak (ilyen például a kullancseltávolító kanál). Ne kenegessük olajos krémekkel vagy vegyszerekkel a kullancsot, mert fuldokolni kezd, és a potrohában lévő fertőzött nyálat szervezetünkbe üríti.

A tévhittel ellentétben egyáltalán nem baj, ha a kullancs feje beszakad, azt szervezetünk mint idegen testet, rövid időn belül természetes módon kilöki magából. A csípés helyét legalább egy hónapig figyeljük, és ha elváltozást tapasztalunk, azonnal forduljunk orvoshoz.

Tudta-e Ön, hogy

·  a kullancsok által terjesztett vírusos agyvelőgyulladás (encephalitis) elleni védőoltást érdemes már a téli időszak alatt beadatnunk, hogy kora tavaszra kialakuljon a védettség?

·  a kullancsok által terjesztett másik veszélyes betegség, a Lyme-kór kórokozója ellen – emberek számára – nem létezik védőoltás?

·  a vakcinák a csípés ellen nem védenek, csupán a kórokozóval szembeni ellenanyagot tartalmazzák?

·  a kullancsok ellen egyénileg védekezhetünk a leghatékonyabban, mivel az irtás bizonytalan, és oltás sem mindenkinek adható?

Exit mobile version