SzántóGráf

UNOKÁZÓS CSALÓKAT FOGTAK EL A BORSODI RENDŐRÖK

Három ózdi férfit hallgattak ki gyanúsítottként, és vettek őrizetbe a miskolci nyomozók.

A Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást három ózdi férfival szemben.

A gyanúsítottak egyike megjelent 2020. augusztus 4-én 20 óra után egy Nyékládházán található családi háznál. Az ott élő idős asszonyt telefonon egyik társa tévedésbe ejtette azzal, hogy hozzátartozóját baleset érte, és azonnal pénzre van szüksége, amit ő visz el. A hölgy a kapuban átadott több mint két millió forintot a számára ismeretlen férfinak egy borítékban, míg társa az autóban várta és a környéket figyelte. A sértett később telefonon érdeklődött hozzátartozójától, hogy rendben megkapta-e a pénzt, ekkor derült ki számára, hogy csalás áldozata lett.

A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói 24 órán belül azonosították, majd – koordinálásukkal – a Bükk Bevetési Alosztály munkatársai elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható három férfit, akiktől csaknem egymillió forintot is lefoglaltak.

A gyanúsítottakat kihallgatásukat követően a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatásukat az illetékes járási ügyészség felé.

A Miskolci Rendőrkapitányság az eset kapcsán kapcsolatba lépett más rendőrkapitányságokkal is, és vizsgálják annak lehetőségét, megyénken kívül máshol elkövettek-e a most elfogott gyanúsítottak hasonló bűncselekményeket.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a lakosság figyelmét, hogy akitől hozzátartozójára való hivatkozással kérnek pénzt, annak valóságtartamát mindig előzetesen ellenőrizze.

Exit mobile version