SzántóGráf

Miskolcra vezethető vissza az új dizájnerdrog megjelenése, amihez 11 halálesetet kötnek – itt a Bika

Új, életveszélyes hatóanyagú dizájnerdrog jelent meg a magyar kábítószerpiacon, amely a jelenlegi információk szerint már tizenegy ember haláláért felelős – jelentette be a rendőrség egy budapesti sajtótájékoztatóján. Csákó Ibolya alezredes, az ORFK kiemelt főreferense azt mondta, egy miskolci, lyukóvölgyi haláleset nyomán azonosították az új pszichoaktív anyagot a szakértői intézetben, majd májusig visszamenőleg megvizsgálták a gyanús eseteket, és megállapították, hogy 11 haláleset köthető a bika nevű anyaghoz. Azt mondta, az elhunytak többsége korábban is drogfogyasztó volt, a haláluk előtt fáradékonyak voltak, szívtájéki fájdalomra, légzési nehézségre panaszkodtak, a halál előtt görcsös rohamuk volt.

 

Csákó Ibolya alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelt főreferense elmondta: egy miskolci, lyukóvölgyi haláleset nyomán azonosították az új pszichoaktív anyagot a szakértői intézetben. A szakértők ezt követően megvizsgálták májusig visszamenőleg a gyanús eseteket és megállapították, hogy tizenegy haláleset köthető a bika nevű anyaghoz.

Mint mondta, az elhunytak többsége drogfogyasztó múlttal rendelkezett, a halált megelőzően fáradékonyak voltak, szívtájéki fájdalomra, légzési nehézségre panaszkodtak, a halál előtt görcsös rohamuk volt, több esetben őrjöngtek. A legfiatalabb elhunyt 23 éves volt, a legidősebb 36 éves, a halálesetek zöme Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt, de volt Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Tolna megyében, valamint a fővárosban is. Az áldozatok “varázsdohányban” vagy “herbálban” szívták el a dizájnerdrogot.

 

Exit mobile version