SzántóGráf

Több tízezren túl vannak az emlőrákon

Nemzetközi statisztikák alapján hozzávetőlegesen minden 8. nőnél kialakul a betegség az élete során, azaz átlagosan több mint 12 százalék a kockázata annak, hogy egy nő szembesül a betegséggel. A kockázat ugyan az életkorral nő, ám nem védettek a fiatalabbak sem: az esetek mintegy 20 százalékában 50 éves kor alatt fedezik fel emlődaganatot. Az idejében felfedezett emlőráknál jelentős – és az orvoslás fejlődésével folyamatosan növekvő – esély van a teljes és végleges gyógyulásra. Ez sajnos nem reális mindenkinél: akinél nem sikerül meggyógyítani véglegesen a daganatot, a cél a daganatos folyamat krónikus betegséggé való szelídítése, hogy azzal hosszú éveken keresztül elfogadható életminőségben élhessen együtt a beteg.

A diagnosztizált betegek közül sokan ma is küzdenek a betegséggel, sokan azonban már évek, akár évtizedek óta maguk mögött hagyhatták a kórt. Annak tudatában kell belevágni a sok nehézséggel járó küzdelembe, hogy mindenkinek meg lehet az esélye arra, hogy a testileg-lelkileg felépülő betegek táborát gyarapítsa.

Tavaly ősszel jelent meg a Gyógyulj Velünk Egyesület kiadásában a 200 kérdés – 200 válasz betegtájékoztató könyvsorozat harmadik, az emlőrákról szóló kötete. A 252 oldalas könyv közérthető megfogalmazásban átfogó képet ad az emlődaganatok diagnosztikájáról, típusairól, sebészi, sugárterápiás és gyógyszeres kezelési lehetőségeiről, a fizikai és lelki rehabilitációról. A kötet ingyenesen hozzáférhető a betegszervezeteknél, teljes tartalma elérhető a www.rakgyogyitas.hu/emlorak200 címen.

Gyógyulj Velünk Egyesület

200 kérdés – 200 válasz az emlőrákról

Exit mobile version