Célpontban Tállya polgármestere, Osika József (videó)
Dátum: 2009.05.16.,
Ma 2020. augusztus 19.én mondotta az alpolgármester asszony – hamarosan döntenek a választások kiírásáról. A településen sokan fájlalják a polgármester lemondását, de a jogerős itélet után nem maradt más választása. Bár a törvények szerint újra indulhat , s ezzel meghekkelheti a voksolást. Az országgyülési választások idején többen is éltek az erre időre járó mentelmi jogukkal. Nem világos, hogy az önkormányzatinál is lehetséges e ez a stratégia.
Ellopott erdő és ellopott föld – Mátyásdomb polgármestere magántulajdonban lévő erdőt termeltetett ki egy haveri vállalkozóval. A település első embere azóta gyanúsított. Tállyán pedig a pályázati pénzek elfűrészelésében jeleskednek. Jutott zseton a polgármester fiának, anyjának és hölgy ismerősének. Célpontban a kistelepülések nagy játékosai – szól a Célpont című műsor felvezetője. Az oknyomozó riporterek ezúttal Tállyán zavarták meg a „felelős politizálást”.
A felvétel ide kattintva letölthető (jobb egérgomb -> Cél mentése más néven). Letöltés után a videóban tetszőleges pontra lehet ugrani, a Tállyáról szóló rész 7 perc 38 másodpercnél kezdődik.
A HírTV Célpont című műsorának 2009. május 15-ei adása ezúttal a tállyai állapotokat vette górcső alá. Kiderül, hogy a szalmatüzelésű erőmű építése érdekében a világörökségi címet elsőként feladni kívánó polgármester és köre hogyan nyittatott uniós pályázati pénzből borászati iskola helyett diszkót. Szabó György családi vállalkozása is szóba kerül a térség szinte összes pályázatának megírásával kapcsolatban. Sajnos sem Osika József, sem a település jegyzője nem tudott válaszolni a felmerült kérdésekre.
2022. június 30. Kerényi György Orbán Viktor a kormányzati médiaportfóliónak a napokban „határozatlan időre felfüggesztett” Világgazdaság című napilapját olvassa még 2013 februárjában Egy...
Ózd Város Önkormányzata a TOP_PLUSZ-3.3.2-21 „Helyi egészségügyi és szociális infrastruktúra fejlesztése” című pályázati felhívásra sikeres támogatási kérelmet nyújtott be annak D) Szociális alapszolgáltatások...
2022. 05. 11., sze – 14:23 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A baleset-megelőzés területén végzett munkájuk elismeréseként jutalmazták a Miskolci-, és az Edelényi Rendőrkapitányság...
Hogy ezek a kínai barátaink mit ki nem találnak. Véletlenül bukkantam rá a rejtélyes dobozra és a szokásos kíváncsisággal megérdeklődtem mi a nyavalya...
Tegnap, augusztus 13-án egy háromoldalú, az Egyesült Államok, Izrael és az Egyesült Arab Emírségek legfelső vezetőinek részvételével tartott telefonbeszélgetés eredményeként jelentették be, hogy...
Egyre több és egyre nehezebben megállítható járvány teszi próbára az emberiséget. A legfőbb ok az ember természethez való kegyetlen, átgondolatlan és kártékony viszonya....
ujkelet.live Egy anyamacska és két kiscicája, akiket egy észak-izraeli katonai bázisról az erdőbe telepítettek ki, csodával határos módon visszatértek a bázisra, az állatok...
Megfelelő adattörlés után kellene leselejteznie régi számítógépeiket és használt okostelefonjaikat a magyar ügyvédi irodáknak. A kamara most kiadott ajánlása erre és több...
Ünnepélyesen avatták fel Miskolc legújabb autószalonját, szervizét a város határában május harmadikán délután. Dr. Demeter Ervin a megyei kormányhivatal vezetője a Skoda esetében...
Az Ózdi Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a férfinak az ügyében, aki volt munkáltatója fenyegetésével próbálta elérni, hogy elengedje tartozását. A bíróság ítélete...
Több mint ötven éven keresztül gyüjtöttem a névjegyeket. Sok megőrzésre érdemes kártyát sikerült össze szednem. Nem akárkiktől. Most, hogy örökségemet rendezem szanálom, kiválogatok...
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban tárgyalt Grósz Andorral, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökével – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan,...
A 20 millió forint vissza nem térítendő támogatással megvalósult projekt célja a Mezőkövesdi Tankerületi Központ fenntartásában lévő Igrici Tompa Mihály Általános Iskola és...
Porcsalmi Péter( Helló Taxis) barátom telefonálta, hogy a miskolci taxisok úgy mint az egészségügyi dolgozók nem hagyják el a drosztokat. Ha hívják őket...
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése közmeghallgatást tart 2021. november 11-én (csütörtökön) 9:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Hunyadi utca...
Pontosan 1968 májusában vizsgáztam autóvezetésből, tehát immár több mint 51 esztendeje pusztítom a világ kőolaj származékait. Elárulom, eredetileg hivatásos jogosítványt szerettem volna, hogy...
Vége. Nagy bánatomra. Oda az esti szellemi rágóm. Ha hiszik ha nem, kezdetben még egy VHS szalagra mentettem. A nyaralás idején, folyamatosan izgultam...