SzántóGráf

Kifosztott egy magatehetetlen férfit, majd megfenyegette a cselekmény tanúit

      

 

 

A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság kedden elrendelte egy 31 éves férfi letartóztatását.

 

 

A nyomozás adatai szerint, a gyanúsított 2020. augusztus 15-én késő este egy Tiszaújvároshoz közeli kisváros főterén tartózkodott, mikor megszólította őt egy erősen ittas állapotban lévő férfi és cigarettát kért tőle. A gyanúsított erre meggyújtott egy cigarettát, melyet közösen elszívtak. Ekkor a férfi – feltehetően súlyosan ittas állapota miatt – rosszul lett, a földre esett és rövid időre eszméletét vesztette. A gyanúsított felemelte és egy közeli padra fektette a sértettet, majd védekezésre képtelen állapotát kihasználva a nadrágja zsebéből kivette pénztárcáját és abból elvett 22.000 Forint készpénzt. A gyanúsított ekkor vette észre, hogy tettének tanúja volt két, a helyszín közvetlen közelében tartózkodó személy, akiket megöléssel fenyegetett meg arra az esetre, ha a történtekről szólni mernek bárkinek vagy értesítik a rendőrséget.

 

A rendőrség a férfit kifosztás bűntette és büntetőügyben kényszerítés hatósági eljárásban bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként, mely bűncselekményekért bűnösségének megállapítása esetén, a halmazati büntetésre vonatkozó szabályokra figyelemmel akár hét és fél év szabadságvesztésre is ítélheti a bíróság.

 

A nyomozási bíró az ügyészi indítványban foglaltakkal egyezően állapította meg, hogy a büntetett előéletű férfi tekintetében fennáll a szökés, a bűnismétlés valamint a tanúk befolyásolásán, megfélemlítésén keresztül a bizonyítás megnehezítésének a veszélye, ezért a letartóztatás elrendeléséről döntött. A közlemény aláírója Dr. Miskolci László főügyész távollétében Dr. Görömbei Róbert főügyészhelyettes

 

 

Exit mobile version