Most, hogy perelek, fellebbezek, bíróságra, rendőrségre járok, és a sebeimet nyalogatom, minden kevésbé kellemes és kellemetlen emlék beugrik. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy újság, amelynek a megalapításától a bezárásáig asszisztáltam.
Kezdőként, mint slapaj, gyakornok szaladj, ide szaladj oda ember majd ügyvezető főszerkesztőként lehúztam a rolót. Nehéz szívvel. Szóval ott, akkoriban minden állami és nem állami ünnepen szórták a kitüntetéseket. Sajnos nekem – mint gyarló hiú állatnak még egy kiváló dolgozó plecsni se jutott. Ennek az ára alig kétszáz forint volt, de mivel a vállalatnak ehhez egy havi fizetést kellett folyósítani, sose kaptam meg. Indokolás, nem vagyok rászorulva. A pénzre mert a feleségem kiskereskedő. Butikos.
A rendszerváltás után az elődöm igazgatói íróasztalának a fiókjában hat plecsnit találtam. Ránéztem, s eldöntöttem – mind kuka. Lóvé nélkül szart se ér. Ez pontosan 1993 decemberében történt, amikor legnagyobb meglepetésemre megjelent nálunk Lezsák Sándor az MDF akkori alelnöke, hogy megkérdezze, mint az ügyeletes angyalka – mit szeretnénk karácsonyra. Harmadnapra a számlánkon vol
Jut eszembe kollégáim kreativitása, fantáziája kimeríthetetlen. Most lett annyi lelkierőm, hogy az 2017 novemberében rólam összehazudott írásokat kivesézem. Egyikőjük magasrötű cikkében – alig húszévesen gimnáziumi érettségivel vették fel újságírónak. Nem államtitkárnak, slapajnak. Csak azt tudnám, hogy 22 esztendősen még vagy már kinek van diplomája?
Sebaj. Hozzáteszik a pártbizottság bennfentesekét korán felvettek a pártba, hogy vezető pozícióba helyezzenek. Okos gyerek, kétszer jelentkeztem, hogy főmunkatárs lehessek, alapfeltétel volt, de elhajtottak. Hadd ne mondjam miért. Származásom miatt. A káderlapomon kiskereskedői családból származtam – édesapám autószerelő, gépkocsivezető Mamám háztartásbeli volt. Később egy másik párttitkár meg jelezte, értelmiségi stop van, most csak munkásokat vesznek fel. Mondhattam volna, először zöldfülű éretlenként hagytak ki az őrsből majd később pedig az értelmességem miatt.
Szóval nehéz volt akkoriban a megrajzolt sablonba bekuporodni. Így a rendszerváltásig nem is lehettem más, mint egyszerű munkatárs. Na, de nincs okom panaszkodni, írhattam annyit a printbe, a papíralapú újságba amennyit csak elvártak tőlem.
Tessék megnézni Kerényi Laci filmjét – tömény történelem. Ezek is mink-voltunk.
