Péntek 16 óra, vagyis a fellebbezési határidő lejárta előtt pár perccel a Fidesz
megfellebbezte, hogy Bíró László az ellenzék közös jelöltjeként elindulhasson
az időközi országgyűlési választáson Borsod 6-os választókörzetében.
Így, bár szombat reggel indult a kampány, Bíró László egyelőre nem
indulhat el a Fidesz jelöltjével, az elhunyt Koncz Ferenc lányával
szemben. Az indok: írja Jakab Péter - a Fidesz szerint nem én vagyok a Jobbik elnöke,
mert bár január 25-én megválasztottak, a bíróságnak 7 hónap is kevés
volt ahhoz, hogy ezt átvezesse a birosag.hu-ra, hiába kaptam meg az
elnökként való bejegyzésemről szóló végzést július 9-én. A Fidesznél
összeültek, és kitalálták, hogy a jobbikos Bíró László nem indulhat
el összellenzéki jelöltként az időközi országgyűlési választáson.
Reméljük, hogy a választási bizottság zöld utat ad
majd Bírónak, aki innentől a szabadság szimbóluma is.
Jakab Péter, a Jobbik elnöke
Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom
Késő délután kaptuk a tragikus hírt – elhunyt Péchy Tibor barátunk 69 esztendős korában. Igazi polihisztor volt aki mindenhez értett és folyamatosan jobbá...
A Tokaji borvidéken területi korlátozás nélkül csak Furmint, Hárslevelű, Kabar, Sárgamuskotály, Zéta és Kövérszőlő szőlőfajták telepíthetők – ismertette a Kúria döntését a Hegyközségek...
Idén XXII. alkalommal állnak rajthoz a magyar borok, tájak és gasztronómia szerelmesei a rendezvény keretein belül. A regisztráció adatai és jelenlegi állása szerint...
Október hetedikén Izraelt egy váratlan aggresszív orvtámadás érte Gázából. Tragikus, hogy a holokauszt óta a zsidóságnak soha nem volt egy napon belül ilyen...
Az nincs előírva, hogy egy-egy termék esetében hányféle beszerzésből kell árut a pulton/polcon tartani, csak az, hogy a kínálat mennyisége ugyanannyi legyen, mint...
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a mai napon Tisztújító Küldöttgyűlést tartott. A VOSZ korábbi elnöke, Tolnay Tibor már az év elején...
Diót agyra, répát szemre, paradicsomot szívre, fokhagyma megfázásra, méz ágybavizelésre, szőlőmag rák ellen. Szentistvánban visz gyógyszertárat a férfi, aki tíz éve nem volt...
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, Uszka község közelében egy diagnosztikai célból kilőtt rókánál igazolt veszettséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A betegség behurcolása feltehetően...
Békésen 88 esztendős korában elhunyt Lakatos Ernő az MSZMP KB hajdani Agitációs Propaganda Osztályának vezetője. Funkciója után Apónak nevezték, a korabeli média apójának....
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2023. április 21-énhivatalosan is megnyitja az Y-híd mellett található, Alkotópark névre keresztelt területet. A mintegy 3000 négyzetméteres részen pengefalakat...
Minden eddiginél többen voltak a hatodik monoki babfesztiválon. A búcsúnak tetsző népünnepély egész napos kimerítő szórakozást, kikapcsolódást és óriási babos ételparádét jelentett. Nem...
A pészach után sávuótig terjedő gyászidőszakot és omerszámlálást megszakítja a lag baomer ünnepe, azaz az omerszámlálás 33. napja. Ekkor azt ünnepeljük, hogy a...
Büszkén, szerénytelenül dicsekszem máig is jó barátságban vagyok Sugár Andrással a hazai mobiltelefonozás megteremtőjével. A kezdetektől egymásra találtunk és egy időben szoros kapcsolatban...
Ha a demokrácia híve, ha szeretné, hogy minél többen nyilvánítsunk véleményt akkor Ön is tehet, nem is keveset a választások sikeréért. Számomra mindegy,...
október 19-én Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter a Chervon Auto céggel közösen bejelentette, hogy egy új, 26 000 négyzetméteres, elektromos járművek alkatrészeit...
Az ügyészek nemcsak a büntetőeljárásokban vesznek részt, más területeken is dolgoznak azért, hogy a jogsértéseket megszüntessék. Vizsgálják többek között az ingatlanközvetítők szerződésblankettáit,...
A Hundub nevű közösségi oldallal egyáltalán nem az a baj, hogy magyar. A gond az, hogy amatőrségével és igénytelenségével meggyalázza a “magyar termék”...