Átfogó, a szabálytalanságokat feltáró belső vizsgálatot indít a Selyemréti Strandfürdővel kapcsolatban a Miskolc Holding – értesült a Népszava.
A fideszes Kriza Ákos idejében felhúzott fura építmény megütközést keltett a helyiekben, akik a formája miatt leginkább csak „lagzis sátorként” emlegették a monstrumot. Máig nem tudni, miért tértek el az eredeti, modern tervektől, s húzták fel helyette az acéloszlopokra kifeszített ponyvát, amiért 1,7 milliárdot kifizetni akkor is túlárazottnak tűnik, ha ebből a pénzből némileg a gépészeti hátteret is korszerűsítették. Nemrég a Narancs.hu írta meg: a megbízást elnyerő – a dohánybizniszben is érintett – Peka Bau 2000 Ingatlanforgalmi Kft. korábban ennek az összegnek a kétharmadáért, nagyjából egymilliárd forintért nemcsak felújította és átalakította a selyemréti uszoda kültéri medencéit, hanem még egy csúszdaparkra is futotta belőle. Bartha György szocialista önkormányzati képviselő a strandberuházással kapcsolatban lapunknak felidézte: a létesítmény a tavalyi átadása után nem sokkal be is zárt, s a miskolciak azóta sem kaptak választ arra, miért kellett egy vadonatúj fejlesztést az avatás után még hetekre lelakatolni. Az ő hivatalos kérdésére – vagyis hogy milyen okból öntötte el a víz a gépházat, miért repedtek meg a medence falai, s egyáltalán mi került ezen 1,7 milliárd forintba – Kriza Ákos annak idején mindössze annyit mondott: működés közben jöttek elő a hibák. Egy hónapos kényszerszünetet kellett tartani egy másik, a Fidesz-érában történt miskolci beruházás miatt is, így a városlakók csak augusztus 25-étől használhatják újra a Kiss Ernő utca buszmegállóit. A városháza közleménye szerint a kellemetlenség elkerülhető lett volna, ha az előző városvezetés tavaly nyáron nem vesz át olyan munkát a kivitelezőtől, amelyet egy év után már javíttatni kellett: a kötelező utóellenőrzés során derült ki, hogy hat buszmegálló veszélyes, ezért azokat újjáépítették, s a rosszul kihelyezett aknafedőket is a helyükre emelték. A Miskolc Holding korábban már tett büntetőfeljelentést abban az ügyben, amelyről lapunk is beszámolt. Alapos a gyanú ugyanis, hogy az előző városvezetés pártkampányra költötte a miskolciak pénzét. Állítólag a város nyomdájából rendelt fideszes kampányanyagokat a Miskolci Kulturális Központtal, illetve város egyik közalapítványával fizettették ki. A város nyomdájában pedig az erre vonatkozó bizonyítékokat utólag megpróbálták eltüntetni, s meghamisították a nyilvántartásokat is. Korábban kerestük ezzel kapcsolatban Alakszai Zoltán volt jegyzőt, akit a Fidesz 2019-ben polgármesterjelöltként indított Miskolcon, de nem értük el.
Alaposan megszigorították a mozgássérült kártyák kiadását. Tulajdonképpen csak annak adják meg akinek hiányzik valamelyik lába. Ha józanul mérlegeljük helyes döntés volt a változtatás....
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy az igazgatási szünet időtartama alatt, 2022. december. 22. – 2023. január 6. napja között, Miskolc Megyei Jogú...
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség három férfivel szemben, akik egy tiszaújvárosi nagyáruházból loptak. Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Tiszaújvárosi...
Nemrégiben arról panaszkodtam, hogy a Miskolci nagyposta előtt 10 ezer forintra mázsáltak, míg bementem néhány levelet feladni. A valóság, hogy korábban is...
A két zseniális parodista, humorista , a nevét se kell kiírnom Miskolcra látogatnak. Inkognitóban, de teljesen felöltözve. Akit érdekelhet nálam jelentkezzen. ...
A Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Vándor Sándor Zeneiskolája ebben a tanévben ünnepli fennállásának 50.évfordulóját. Ez alkalomból 2018. november...
Hamarosan megújul ez az épület a miskolci Kazinczy Ferenc utcában. Sose gondoltam volna, hogy lesz még ebből valami. Amikor már ecetfáktól lombosodott az...
Kezdek sparhelt szakértő lenni. Mint már írtam, vettem Egerben a régiség kereskedőnél egyet, ez látható a fenti képen Óvatosan hazaszállítottam , mégis itthon...
Bükkábrányi Közös Önkormányzati Hivatal a „Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Bükkábrányi Közös Önkormányzati Hivatal anyakönyvvezető és...
fotók: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház fotók: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház 1 2 3 A Vitézi Rend Borsod-Abaúj-Zemplén...
Antrax a fehér por, ugye milyen ismerős. Volt egy időszak a terrorizmus elleni harc kezdetén amikor borítékban küldözgették a lépfenét okozó antraxot,...
Az országos veszélyhelyzet elrendelése miatt a Miskolci Fürdők Kft. ezúton is értesíti a lakosságot, hogy az általa üzemeltetett Miskolc tapolcai Barlangfürdő, a Miskolc...
Életének hatvankilencedik esztendejében elhunyt Kobold Tamás Miskolc volt polgármestere. Bucsúztatása október 14.-én 11 órakor a Vasgyári katolikus temetőben. Temetéséről később intézkednek. Kobold Tamás...