Amikor még a miskolci zsinagóga látogatható volt minden évben több iskolai osztály kereste fel. Körbejárták és a hitközség elnöke jó idegenvezetőként elmesélte micsoda hitélet folyt itt a második világháború előtt. Csak Miskolcon több mint 16 ezer polgár élt aki izraelita vallásúnak tartotta magát. Közülük sok volt az orvos, ügyvéd, tanár és mérnökember akiknek zöme nem tért vissza a világháború poklából.
Mint ismeretes a férfiemberek munkaszolgálatba vonultak majd az időseket, az asszonyokat és a gyerekeket egyenesen az Auswitzi gázkamrába hurcolták. Minden ilyen látogatáskor a gyerekek felteszik a kérdést – hogy tudtak ennyi embert a vágóhídra vinni, miért nem lázadtak fel. Tudták e, hogy hová viszik őket és miért hagyták magukat deportálni. Nos, a választ ma már mindenki tudja. Aligha kell még ezt tovább ragozni.
Viszont ezt a címkép mindennél többet mondt.Fent láthatók a lágerekbe szállított asszonyok, akiket először dolgoztattak majd valamennyiüket megölték.Alúl meg az izraeli hadsereg katonalányai. Izrael zsidó állam alaptörvénye, hogy megvédik magukat minden ellenségtől. A nők is kötelező katonai szolgálatot látnak el.
Kibuvó nincs. Nem is kisérleznek ezzel hiszen ott dicsőség az angyalbőrbe bújni. Respektje van a katonaviseltek lányoknak , fiúknak. Az önvédelemre berendezkedett hadsereg egyben iskola is, szakmát, képzettséget nyújt mindenkinek, hogy leszerelés után megtalálják a helyüket a civil polgári életben is.
A Hosszú Katinkáról szóló hivatalos életrajzi dokumentumfilm, Katinka címmel 2022. május 12-től látható a magyar mozikban. A Katinka dokumentumfilmnek elkészült a...
Kiképzést elősegítő és a szolgálati tevékenységet támogató technikai és személyi felszereléseket adott használatba a borsodi rendőröknek Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata. A Borsod-Abaúj-Zemplén...
Gondolkodom milyen stílusban dolgozzunk az idén. Jelenleg a szöveghez kerestünk képet. Ezentúl akár fordítva is lehetséges. A fenti kép nagyon megtetszett. Korábban nem...
Az Országos Erdészeti Egyesület 154. Vándorgyűlését Egerben rendezték meg. Ennek részeként a hagyományos Ünnepi Közgyűlésen szakmai elismeréseket adtak át. Az...
Nagy fogásra készülünk. Borgula András színész, műfordító, rendező a Gólem zsidó színház megalapítója lesz a vendége a miskolci zsidó múzeum baráti körének ....
Vannak bizonyos életkorok amikor már nagyon fontos lehet az illemhelyek elérhetősége. Az élet már csak ilyen, ha beszélünk róla vagy nem mondjuk akkor...
A Mezőkövesdi Tankerületi Központ és a Pedagógus Szakszervezet aláírta a Kollektív Szerződést. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 2013-ban készített Kollektív Szerződése 2016.december 1-vel hatályát...
Miskolc Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzata tisztelettel meghívja „Úrszínváltozás” tradicionális ukrán egyházi ünnepségre 2018. augusztus 26-án, vasárnap, 11 órakor Miskolc-Diósgyőri Görög Katolikus...
Három hónapra eltiltotta a rendőrség a vezetéstől azt a sofőrt, aki Tokajban a Bodrogkeresztúri úton személygépkocsijával a tiltás ellenére egy gyalogátkelőhelyen előzött. A...
Prím Zoltán ötvösművész elkészítette dr. Bagothay László miskolci ideggyógyász orvos réz domborművét. Sikerült képet szerezni az 1905 ben született és 1978 ban elhunyt...
Dr. Kriza Ákos polgármester meghívására ismét előadást tartott Miskolcon dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Előadását népes közönség hallgatta az ITC székházban. Kerényi László...
Nem vagyok egyedül . Csak éppen magamra hagytak. Az igazságszolgáltatás hárít. Körbebástyázza magát csupa olyan jogszabállyal, amellyel megakadályozhatja az igazság kiderülését. Bárhol az...
Megmondom a frankot. Erről nekem egy apróság jut eszembe. Valamikor, anno még kurvára irigyeltük és gyűlöltük a sokat kaszáló balatoni lángosütőket. A...
A Tiszaújvárosi Kaffka Margit Pedagógus Nyugdíjas Klub tagjai látogatták meg a Miskolci Zsidó Múzeumot és a zsinagógát, Búzafalvi Tamás turisztikai munkatárs tartott számukra...
Most tessék megkapaszkodni. A miskolci Déli Hírlap a rendszerváltást követően teljesen magára maradt. Mint az utolsó magyar tulajdonú napilap teljesen elhatárolódott a nyugati...
Szombaton jelent meg a cikkem az Északban az 1979 -es sajóbábonyi robbanásról. Mint ismeretes az ÉMV , az Észak-magyarországi Vegyiművek akkoriban mint hadiüzem...
Réti Dóra fotóművész kollégánk valamennyi miskolci sörfesztivál fellépőit megörökítette. A kezdetektől . Valamikor a lapunkat erősítette. Büszkék vagyunk a művész sikereire. Most drótpostán...