SzántóGráf

A Miskolci városvezetés leszerelteti az aggályosnak tartott kamerákat, térmikrofonokat – hűha, s ez csak most bukott ki – működhettek Kriza és Alakszai hátrahagyott szemei

kukkolás kamera

 

 

A Polgármesteri Hivatal rendjének helyreállítása érdekében az elmúlt időszakban több bejárás is történt.

Próbálom lefordítani, hogy mindannyian megértsük. A hivatalban az önkormányzatnál illetéktelenek azt is megfigyelhették, lehallgathaták ami nem tartozott a nyíilvánosságra vagy a korábbi vezetőkre. Számos kérdésem lenne – akik ezt megrendelték, nem kevés pénzért mire szánták. Miért nem jelezték azok akik ezt telepítették, hogy vigyázat légy van a levesben.

Ezen bejárások egyikén derült ki, hogy a Közgyűlési ülések és egyéb rendezvények helyszínéül szolgáló teremben olyan kamera és mikrofonok vannak elhelyezve, amelyek nem részei a közvetítő rendszernek. Erről sajnos semmiféle tájékoztatást nem történt sem a felszereléskor, sem a tavalyi átadás-átvételkor.

Az ügy vizsgálata során az alábbiak derültek ki: Dr. Kriza Ákos kérésére, Dr. Alakszai Zoltán akkori kabinetvezető engedélyével 2016. augusztusában több mint 3,7 millió forint értékben került beszerelésre a Közgyűlési terembe egy robotkamera, két térmikrofon és a hozzájuk tartozó vezérlőegység.

A kamera és a mikrofonok olyan jó minőségű eszközök voltak, amelyek segítségével a teremben zajló minden beszélgetés és történés rögzíthető volt. Mivel a rendszer független a Közgyűlés üléseit közvetítő rendszertől, emiatt a kikapcsolt mikrofonok és kamerák esetén is rögzíthetett mindent. Tehát a teremben helyet foglaló képviselők, hivatali dolgozók, cégvezetők, sajtómunkatársak, érdeklődők beszélgetéseit, mozdulatait is rögzíthette a rendszer. Akár a nem nyilvánosságnak szánt, magánjellegű beszélgetéseket is.

Sajnos ugyanez igaz a zárt ülésekre is, hiszen a közvetítő rendszer a zárt ülésen lekapcsol, de a felfedezett kamera és mikrofonok ezt automatikusan nem tették meg.
Ugyanakkor azt sem lehet tudni, hogy a közgyűlési teremben tartott egyéb rendezvények (konferenciák, egyeztetések, fórumok) esetében működött-e ez a rendszer.
A vezérlő egységben nem tárolták el a felvételeket, azokat külső és ismeretlen tárhelyre menthették el. Mivel a robotkamera és a térmikrofonok működése aggályos, ezért a jelenlegi városvezetés azok leszerelésére adott utasítást, bár ez is plusz költséget jelent.

 

Exit mobile version