Országszerte több ezer iskolában kezdődik meg szeptember elsején a
tanítás. Az Országos Polgárőr Szövetség a 2020/2021-es tanévben is
kiemelt figyelmet fordít a biztonságos iskolakezdésre, ezért
országszerte kétezer egyesület több ezer polgárőre áll készen arra,
hogy az elmúlt évekhez hasonlóan biztosítsák a diákok balesetmentes
iskolába jutását.
Ennek érdekében az iskolák közelében továbbra is minden reggel
polgárőrök segítik a gyalogos átkelőhelyeknél a zavartalan és
biztonságos közlekedést. A polgárőrök megerősített szolgálatot
látnak el az iskolák környékén. A napi szolgálatellátás részét
képezi az iskolákhoz közeli utcák és közterületek, valamint az
iskolásokat szállító autóbuszok, illetve megállóhelyek és a
csellengő fiatalok ellenőrzése mind önállóan, mind a társszervekkel
– rendőrség és közterületfelügyelet – közösen. Az OPSZ bűnmegelőzési
programjának része, hogy a Polgárőrség jelzést ad a szolgálat során
tapasztalt jogsértésekről és gyanús eseményekről, állandó
kapcsolatot tart az oktatási intézményekkel és az iskolaőrökkel.
Magyarországon a felhasználók átlagosan havi 5300 forintot fizetnek a szélessávú internetért. Ez az árszint a szolgáltatók által kínált internetcsomagok díjainak átlaga alá esik,...
A 10 Ezer Lépés Program keretében szervezett tornaprogram különösen hasznos és ajánlott prosztata- és más urológiai daganattal, valamint vizelettartási gondokkal küzdő betegeknek. Az...
Lényegesen egyszerűbb, átlátható és egységes minicsomag-kínálattal valamint új csatornákkal, bővülő HD kínálattal várja a képernyők elé a nézőket a Telekom. A Telekom a...
Minden nap egyre okosabbak leszünk. Ma már biztosan tudjuk, ez a vírus nem egyszerű természetes teremtmény, hanem szintetikus. Azaz tervezett. S itt a...
Vasárnap a szokottnál is korábban ébredtünk. A szomszédos Gyöngyvirág utcában beindult a sziréna még hat óra tájban. Hétkor már úgy gondoltam, hogy nekem...
A Kék-Vonal Gyermekkrízis Alapítvány sikeres pályázatot nyújtott be az Európai Bizottsághoz a lengyel Nobody’s Child Foundation-nel közösen. Egy egyedülállóan átfogó figyelemfelhívó és edukációs...
Azoknak, akik például kórházban, bentlakásos intézményben vagy otthonuktól távol, családjuknál történő ápolás miatt nem tudnak a lakcímük szerinti szavazókörben szavazni, de élni kívánnak...
A Makón is forgatott dokumentumfilmben megszólaló 54 éves Szepesi Ágnes azon kivételek közé tartozik, akinek hamar azonosították a betegségét. Csontfájdalmat érzett a lábában,...
Összefogtak a magyarországi olasz éttermek. Bevezették a Spagetti Amaticiana nevű fogást. Amatrice megsegítésére. Ha most ezt választom az Avalonban , két euróval támogatom...
A GIST a gasztrointesztinális stróma tumor rövidítése: a kór a gyomor-bélrendszer ritka, rosszindulatú daganata. Többnyire a gyomorban vagy a vékonybélben fejlődik ki, de...
Mintegy száz munkaállomást biztosító új covid-irányítási központ kezdte meg munkáját Budapesten. Az Országos Mentőszolgálat önkéntesekkel bővített mintavétel-szervező csapata pénteken költözött be abba...
Ha hiszik, ha nem, most szeptemberben lesz egy éve, hogy az unokám, kutyasétáltatás közben fél lábbal beleesett egy billegő fedelű csatornába a miskolci...