Kisvárkonyi Csaba életében már sokszor szembeszállt a lehetetlennel. Mint a cég kirendelt tanára vénségemre próbálta meg az angol nyelvet a fejembe verni. A sikerélménye nem volt teljes, én viszont majdnem a kollégája lettem. Lemezre vettem az ezer majd a kétezer leggyakrabban használt angol szót, s mesteri módon megtanultam. A nyelvtant viszont nem gyakoroltam, helyette nagy tételben árultam a kazettákat. Mások is elhitték, hogy ez a bázistudás, ha napi 10 órában ezt hallgatják, perfekt londoniak lesznek. A biznisz nagyon pörgött, esténként már egyre másra hívogattak – Tanár úr mikor lesz kész a háromezer szavas kazetta – kérdezgették. Tőlem.
Így lettünk barátok Csabával – nyelvtanulás közben. Ha már túl voltunk a napi penzumon megtudtam Tanár úr nemcsak kolbásztöltésben jártas, de kitűnően zenél, megajándékozott a lemezével is. S mint született életművész a világ minden szegletét bejárja. A hideg kirázott, amikor a sivatagi kalandjait mesélte – reggelenként egyesével kellett kiráznia a skorpiókat a bakancsából.
Jut eszembe, a bakancsáról ! Csaba barátom most lett hatvan esztendős, s ez alkalomból sikerült kipipálnia egy tételt a bakancslistájáról. Meglepte magát egy ejtőernyős ugrással. Egy tandemmel, de nem lebecsülni.
- Mennyibe fáj egy ilyen tandemugrás, s hogyan kell rá felkészülni.
- Pontosan 65 ezer forint, fotózással. A trenírozás az akció előtt cirka félóra. István a tandempilóta elmondja a földet érés szabályait. Ennyi se több se kevesebb.
- Ott a repülőtéren, felszállás előtt vagy a gépből kitekintve gondoltál e arra, hogy visszakozz.
- Előre fizettem, tehát miért hagynám a pénzem veszni. Komolyra fordítva teljesen józanul elhatároztam véghezviszem a feladatot. Tény, amikor felértünk a 3500 méteres ugrómagasságra, s kinyitották az ajtót ott volt az a zabszem, ahol ilyenkor szokott lenni. Mivel össze voltunk kötve, ha akartam volna se léphetek már vissza.
- Majd jött a szabadesés!
- Ez olyan érzés, olyan agyi állapot, amelyre nincsenek szavak semmilyen szótárban. Egy plusz dimenzió a szürkeállományban. Hatvan méter volt a szabadesés másodpercenként 25 méteres sebességgel majd egy kis rántás, kinyílt a kis ernyő. Ez nem nagyobb, mint egy szokványos esernyő. Ennél még volt egy kellemetlen forgás, spirálban, de ez nem volt több mint egy adrenalin fröccs. Teljes passzivitással, mondhatom bátorsággal vártam ki a lebegést. A nagy vitorlázó ernyő árnyékában rendkívüli örömérzésem lett. Beszélgettünk. Nézegettem a Sajót, Sajószentpétert, Szirmabesenyőt még a saját házamat is láttam. Szerencsémre nincs tériszonyom. Egy tízemeletes ház tetejéről rosszabb lenézni, ilyen magasságban teljes síkban látom a tájat.
- Leszállás.
- Sajnos ez az élmény mindössze 4-5 perc lehetett. Követtem a pilóta utasításait, hajlított lábbal, vigyázva, a sarkammal nem érjem a földet szinte csúszdázva landoltunk. A gatyaféknél a nadrágomba beleálltak a fűszálak.
- Akkor ez kipipálva.
- Inkább úgy mondanám, hogy amíg megengedhetem, magamnak rendre ugrok minden születésnapomon.
