Újra lesz Telex – mi is volt ez a csodamasina – amikor még zakatoltak a géptávírók a Délinél
Unknown

Köztudomású nekem mindenről eszembe jut valami.

Tárcsásak voltak – de nyugatra is lehetett hívást kezdeményezni bármikor.

Telex – szerintem az emberek zömének halovány sejtelme sincs mi is ez. Nos, elárulom ez a géptávíró hivatalos neve. A letarolt Index volt, felmondott munkatársai éppen ezt a márkanevet választották maguknak. Szerintem ötletes találó van benne valami retrofiling és ami lényeges,  megjegyezhető. Nem is értem, idáig miért is nem védte le valaki ezt a nevet.

Jómagam 18 esztendősen barátkoztam meg ezzel a csodamasinával. Induláskor, 1969 őszén a Déli Hírlap leíró szobájában kettő is volt. Az egyik rádióhullámokon át kopogta, zakatolta a Magyar Távirati Iroda híreit. Ez már hajnalban kezdte ontani az anyagot. Ha éppen nem felejtettük el feltölteni a papírtekercseket. A másik telefonos géptávíró volt, erről mi indíthattunk hívásokat.  Mindkettőt kedveltem, s reggelenként szívesen sündörögtem a gépek körül. Persze nemcsak azért mert ezek a gépírónők szobájában volt. Pontosabban Nemes Ágneséban.

Egyébként nem is tudom milyen hullámhosszon mentek az adások, de arra emlékszem csuda nagy antennája volt ennek a masinának a sajtóház tetején. S mivel a szomszédos megyei rendőr-főkapitányságon is lehetett is ilyen szerkezet meglehetősen gyakran bezavarták egymást. Ilyenkor méteres üres tekercsek jöttek. Ezek a hírek pontosan olyanok voltak, mint a postai táviratok. Ékezetnélküliek, s a hosszú magánhangzókat kettőzött formában írták. Tessék elképzelni azt a kolléganőt, gépírónőt, aki naponta három-négy órán át hallgatta ezeknek a zakatolását miközben azt is figyelnie kellett, mit is diktálnak neki a kollégák, akik délelőttönként egymásnak adták a kilincset a leírószobában. Ja és feledjem, ezeket az anyagokat még át is kellett írniuk, magyarosra.

A másik telex tulajdonképpen az én játékszerem volt. Felfedeztem, hogy a Maharton kívül minden nagy cégnek, kormányzati hivatalnak van ilyen közvetlen elérhetősége. Számomra ez olyan volt, mint a K telefon, ami az épületben csak egy volt, az is az Északnál.

Így aztán ezen a géptávírón át százszámra készíthettem az interjúkat.  Tarján Pista bácsi, a lap főszerkesztő helyettese még egy jó címet is talált a rovatomnak – a DH telexszolgálata jelenti. Elküldtem a kérdéseket – mint például nagyon sokszor – hol és merre járnak a magyar hajók a világban, s mit szállítanak.  Igen akkoriban nem voltak luxusjachtjaink mert szegények voltunk, de sok tengeri teherhajónk szelte az óceánokat a világban. Egy – egy ilyen interjúval már is letudtam a napi penzumomat. Egyébként a telex billentyűzete bonyolultabb volt az egyszerű írógépénél.Megizzasztottak a hosszabb szövegek beírása. Míg rájöttem – Horváth Kálmán, a sportrovatvezetőjének a jóvoltából, hogy miként lehet egyszerűsíteni a gépelést. Tulajdonképpen, ha előre beírtam egy lyukszalagra a kérdéseket, elegendő volt ezt bejátszani, s a gép, mint a géppuska már is leropogta a szöveget. Innentől már telexmester lettem.

A géptávíró tényleg a szívemhez nőtt, amikor rájöttem, hogy ezen külföldi hívásokat is lehet kezdeményezni. Például az osztrák Elme Erlach tulajdonosával ezen keresztül tárgyaltuk le az első magyarországi CB kiállítás részleteit. Brunner Gáborral napi kapcsolatban voltunka géptávírón át. Míg egy telefonos hívásra órákat kellett volna várni a géptávírón bármikor összejöhettünk.

A Déli Hírlap felszámolásakor még megvolt a telexünk. Talán mind a kettő. Már évtizedek óta használaton kívül, de őrizgettem, hátha egyszer lesz egy múzeumunk. Egy olyan ahol még egy olmós szedőgépet is megmutathatunk a leendő újságíróknak. Tudom is, hogy hol és meddig őrizgettük, míg egyszer csak valaki fel nem fedezte a benne rejlő fémet.