SzántóGráf

Ha valaki úgy találja szemben magát az amerikai elnökkel, ahogyan Aleksandar Vucic, akkor vegyen fel olyan pózt, mint Sharon Stone”

Aleksandar Vucic szerb elnök ellátogatott Trumphoz a Fehér Házba, és úgy ültették le az amerikai elnök elé, mintha valamilyen durva kihallgatáson lenne, nem pedig egy egyenrangú megbeszélésen. Az orosz külügyminisztérium szóvivője ezen aztán viccelődni kezdett, amiből óriási sértődés lett.

Maria Zaharova szóvivő a közösségi médiában azt írta, ha legközelebb valaki úgy találja szemben magát az amerikai elnökkel, ahogyan Aleksandar Vucic, akkor vegyen fel olyan pózt, mint Sharon Stone az Elemi ösztön című filmben, és a szóvivő a mondandóját csatolt képekkel is illusztrálta.

„Leginkább magáról Maria Zaharováról, a primitivizmusáról és a közönségességéről árul el sokat az, ahogyan a Fehér Házbeli látogatást kommentálta” – reagált Aleksandar Vucic szerb elnök a posztra.

Vucic szerint nem az a fontos, milyen széken és milyen pózban ült a tárgyalás során, hanem hogy Szerbia érdekeit védte, és olyan megállapodással tért haza, amivel a szerb nép elégedett lehet.

A szerb elnök viszont nem kívánt ennél hosszabban reagálni Zaharova Facebook-bejegyzésére, megtette ezt helyette Aleksandar Vulin szerb védelmi miniszter, valamint Marko Djuric, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának a vezetője.

Szarkavarásban utánozhatatlanok vagyunk. Tulajdonképpen a mai újságírás másról se szól. Szerencsétlen szomszédunk, Szerbia szimpatikus miniszterelnöke ellátogatott a Fehér házba. Gondolom régóta készült, gyúrt erre a találkozóra.  Trump is, hiszen a választások évében mindkettőjüknek jól jön egy ilyen nemzetközi publicitás. Nos, a szerkesztők ebből valójában két momentumot ragadtak ki.

Egy Trump és a szerb elnök az ovális teremben elég furcsa felállásban , ülésben tárgyalt. Tényleg, az íróasztal mögött ülő amerikai elnök és a vele szemben ülő Vucic nincsenek paritásban. Nos, minek magyarázkodjunk, most mindennütt ez a protokoll.  Járvány van, nem ülnek egymás ölébe, nem pacsiznak, betartják a távolságtartás szabályait. Igaz, ha én vagyok a protokoll főnök egy kényelmes öblös fotelt tettem volna az íróasztal elé.  Biztosan találtak volna egy ilyet a raktárban.

Majd abba is belekötöttek, hogy a szerbe elnök nem tudta mit is ír alá.  Meglepetten lapozta az elé tett dokumentumokat. Nos, erre csak azt mondhatom, hogy volt már rá példa, elcserélték az aláírnivalót. Vucic meg akkurátusan preciz ember feleslegesen nem koptatja a tollát, ezért alaposan megnézte mit tettek elé. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy jövőre át kell költöztetnie a Telavivi nagykövetséget Jeruzsálembe. Na, de hol van még 2021, s ki tudja , hogy ki lesz majd akkor a Fehér Ház lakója.  Tehát olyan nagy rizikót nem vállalt. Trump is 2026 nyarára tervezte a holdbázis létesítését.

Exit mobile version