A miskolci rendőrök egy villamoson történt lopással kapcsolatban kérik a lakosság segítségét.

A Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 05010/3139/2020. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen személy ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2020. július 19-én 4 óra után a Miskolc, Bulgárföldön közlekedő villamoson ismeretlen személy egy, a járművön felejtett telefont eltett. A telefont később sem adta le talált tárgyként, így tulajdonosának több mint háromszázezer forint kára keletkezett.

Az esettel összefüggésben szükségessé vált a villamos kamerája által rögzített három férfi személyazonosságának megállapítása és kihallgatása.

A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismeri a  felvételen látható ismeretlen férfiakat, vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenyég-irányítási Központját a  06-46/514-506-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 Telefontanú zöldszámán vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.