Mély fájdalommal tudatom veletek, hogy a mai napon, a mi szeretett Váradi Lászlónk végleg eltávozott tőlünk.
Rengetegen ismertétek és szerettétek, így szeretném, ha mindenkihez eljutna, hogy 2020. szeptember 16.-án, szerdán 16 órától a Miskolci Zsidó Temetőben kísérhetjük utolsó útjára, és búcsúzhatunk el Tőle.
Baruch dayan ha’emet! írja a miskolci zsidó hitközség elnöke .Ez a kép júniusban készült a Calypsoban a mártirmegemlékezést követő ebéd közben. Lacikám átnéztem az összes rólad készült fotót. Mindegyiken derűsen mosolyogsz a nagy bölcsek igazságával. Mindannyian tudjuk, hogy az elmúlt napokban hirtelen kerültél kórházba. Több műtéten is átestél, mígnem feladtad. Imádkoztunk érted. A Teremtő akaratát el kell fogadni, mi viszont még nem ócsudtunk fel, hogy váratlanul itt hagytál minket. Még jó, hogy ilyen Rád jellemző képeket hagytál magad után .Hiányzol a közösségből, s hiányozni is fogsz.
Tény, hogy a közlekedésbiztonság közös érdekünk, tény, hogy párhuzamos közlekedés esetén, ha a két sáv egyre szűkül, ennek megoldása az úgynevezett cipzár-elv, és...
Borsod-Abaúj-Zemplén megye egy eldugott településén, Tomoron Siroki Laci 20 éve küzd a rászoruló családok körülményeinek javulásáért. Munkáját néhány éve támogatja a Carbon Group...
A VI. Cégek Sportrangadójának jóvoltából idén új székeket kap a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központja. Tavaly a Dr Pepper Magyarország –...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató a húsvéti ünnepek alatt is a korábban megszokott rend szerint, változatlanul szállítja el a hulladékot. Így...
Mintha ma lett v olna. Ünneplőbe öltöztünk mert tudtuk, hogy készül a csoportkép. Pontosan 1964 májusában sorakoztunk fel a Paloczy utcai iskola egyik...
Üdvözölendő, egy újabb miskolci politikus tornázta fel magát az MSZP felső szintjére. Veres Gábor, aki dolgozott a miskolci holdingnál és az önkormányzatnál, most beugrott...
A tavaly meghirdetett Részvételi Program és az idén megszavazott Részvételi költségvetés keretében a városlakók javaslatait, illetve azokkal kapcsolatos érveit, meglátásait, majd pedig szavazatait...
Figyelem, a felvétel, emlékezetem szerint 1969 májusában a ballagásunk idején készült. A csapat a negyedik H osztály, Földes Ferenc gimnázium, szeretett és nagyon...
Régen rossz, régen nagyon kínos ha egy történelmi egyház belső vitái a nyilvánosság elé kerülnek. Nemrégiben azon szó-párbajoztak, hogy etikus volt e Zoltai...
Tavaly ősszel több százmillió forintos állami támogatással kezdődött a miskolci zsinagógát körbeölelő épületek átépítése, felújítása. A feladat korántsem egyszerű mivel az elmúlt másfél...
A parkolási téma átkerült a baráti portálra, amit külön köszönök. Több szem többet lát, több ember többet szemétkedhet .Az alapállás egyszerű, a családomból...
Tessék csak figyelni azt embert a kilencedik emeleti ház párkányán! Minden biztosítókötél nélkül mint egy cirkuszi légtornász óráig dolgozott valamin a magasban. Imádkoztam...
Szomorú látvány – a péteri üveggyár, a mostani állapotában. Ott ahol valamikor csaknem kétezer ember dolgozott pusztaság, s csend honol. Gula József volt...
Jaj nekem nem találom a legjobb képet arról a különleges dobogóról amit most láttam Bécsben a Marihilferen, pontosan a valamikori Habsburg játékbolt előtt....
Nemrégiben azon akadtam fenn, hogy a 15. születésnapját ünneplő Lidl áruházlánc nem valami fair módon honorálja a vásárlóik hűségét. Pontosan, érthetően fogalmazva minden...