SzántóGráf

Milyen is a menedzserszerződés – miért gond ha nagy pénzért elvárják a lojalitást – nem akarnak kigyókat melengetni

Ezen a híren aligha érdemes rúgózni.

Ezek a kitételek korábban is szerepeltek mindannyiunk munkaszerződésében. Minden vezetői menedzserszerződésben még az is benne volt, hogy távozás után három évig nem dolgozhatok a konkurenciánál. Ez egy nyugati minta és amikor a multi kiadók betették a lábukat az országba , hozták magukkal a kinti jól bevált szokásaikat is. Külső szemmel nézve ez a fajta összeírás teljesen etikus. Sőt tárgyilagos is. Hasonló felmérések vannak az egymással versenyben álló mobilszolgáltató cégeknél is. Bár mindegyiknél az a vezetői garnitura van pozicióban, amely valamikor a Vestellnél kezdte.  Ők évtizedekig jöttek mentek ezeknek a cégeknek a vezetésében. Elsősorban a szaktudásuk miatt. Viszont amikor közvetlenül cseréltek helyet, az új cégüknek tetemes összeggel kellett kiváltani a szerződésszegést. Tehát a Media 1. birtokába jutott információ korántsem olyan szenzációs – például az nincs benne, hogy a családjuk bármely tagja nem vállalhat munkát mondjuk ellenzékinek tartott médiumnál. Bár ez se lenne különös. Minden munkáltató elvárhatja az alkalmazottaitól az elvhűséget és a teljes lojalitást.

A Media1 birtokába jutott az a belső levél, amelyben a Mediaworks arra utasítja munkavállalóit, hogy nyilatkozzanak esetleges összeférhetetlenségükről – akár hozzátartozóik miatt is.

A levélben a „közelmúltban bevezetett, és a Társaság valamennyi munkavállalójára egyformán és kötelezően érvényes Üzleti etikai kódex 13. fejezetére” hívják fel a figyelmet, amely az összeférhetetlenséggel kapcsolatos irányelvet foglalja össze. A levelet aláíró dr. Páldi Tamás szervezetfejlesztési vezérigazgató-helyettes azt kéri a munkavállalóktól, hogy:

„gondosan olvassátok el és mérlegeljétek, hogy az alábbiak alapján végeztek-e olyan tevékenységet, vagy van-e tudomásotok valamely hozzátartozótok olyan tevékenységéről, amely az összeférhetetlenség bármely ismérvét kimeríti, vagy annak látszatát keltheti.”

Az esetleges összeférhetetlenségről augusztus 31-éig nyilatkozniuk kell a dolgozóknak.

A Mediaworks Üzleti Etikai Kódexe szerint a munkavállalóknak gondosan kerülniük kell minden olyan helyzetet,

„amelyben személyes érdeke, külső tevékenysége vagy kapcsolatai a vállalat érdekeivel ütköznek, vagy annak látszatát kelthetik. A Dolgozóknak vagy el kell kerülniük az összeférhetetlenséggel járó helyzeteket, vagy aktívan kezdeményezniük kell azt, hogy azokat a Társaság értékelje. A kérdéses helyzet engedélyezéséről vagy elutasításáról a Társaság vezetősége az összeférhetetlenségi eljárás lefolytatását követően dönt.”

Az idézett fejezet szerint összeférhetetlenséget eredményeznek és összeférhetetlenségi vizsgálatot igényelnek a következő helyzetek:

A levélben kifejtik, hogy az összeférhetetlenség megléte nem jelenti automatikusan az Üzleti etikai kódex megsértését – de az összeférhetetlenség eltitkolása igen.

A Mediaworks a kormányközeli Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) részeként működik, egyebek mellett a Mediaworks adja ki a Világgazdaság című napilapot, több regionális lapot (például a Fejér Megyei Hírlapot, a Békés Megyei Hírlapot, a Dunántúli Naplót, a Délmagyart és a Kisalföldet), illetve számos női és szabadidős újságot (például FannyMindmegette.huLakáskultúraAutó-Motor).

( A cimképen egy miskolci házi ünnepségen – a Népszabadság valamikor vezetése – a Déli Hírlap születésnapi ünneplése)

Exit mobile version