SzántóGráf

Nem csak öregen lehet hibázni – veszélyben a szépkorúak jogosítványa – az öregek óvatosabban vezetnek – kérdezzék erről a biztosítókat

Tárgyilagos szubjektivitással háborgok, hogy az utóbbi időben fontolgatják a túlkoros autóvezetők jogosítványának a visszavonását. Abszurdum, hogy amikor egy hetven éven felüli, szép korú hibázik, a sztrádán rögtön kiírják az életkorát. Mintha bármi köze is lenne a vezető életkorának, hogy megfordult a sztrádán és a menetiránnyal szembe haladt. Bezzeg, amikor egy kamionos, egy rutinos volánforgató teszi, akkor nem tudhatom meg, hogy hány éves. Például a héten egy fiatal hölgy tette ugyanezt a manővert.

A kaminos is tévedhet
Itt hetvenkettő évesen tévesztette el az útirányt egy vidéki sofőr

Máig se tájékoztattak, hogy mikor lesz a születésnapja. Egyszóval bántanak minket. Ahelyett, hogy megkérdeznék a biztosítókat, hogy nekünk miért olcsóbb a felelősségbiztosításunk és a Cascót is kedvezményesen mérik. Egyszerű a válasz, ha valaki ötven évnél is többet vezet egyre defenzívebb a stílusa.

Pontosan 1968 óta támogatom az adómmal a mindenkori kormány költségvetését a kutaknál. Régi benzinpusztító vagyok, nagyon fiatalon motorral kezdtem a robbanómotoros közlekedést. Talán ezért is tisztelem annyira a két keréken gurulókat, mert tudom, hogy náluk a szabadság ára a kiszolgáltatottságban mérhető. Egy autós és egy motoros párharcában az utóbbi lehet az elsőszámú vesztes. Ezen kívül van még számos ehhez hasonló jó tanács, amit a saját káromon tanultam ki a közúton.

A családja nagyon óvta.  Kilencvenen túl már nem hagyták vezetnie, de Gyuri bácsi csak elcsente a felesége autóját.

Jut eszembe – amikor Szepesi Gyuri bácsival Felcsútra utaztunk a stadionavatóra elárulta a nagy titkát.  A kilencvenes éveinek derekán úgy látta a család jónak, ha eladják az autóját. A döntésbe sok beleszólása nem lehetett, viszont nem volt képes megállni, hogy ne vezessen. Ismerem ezt a késztető érzést. Aki szeret vezetni annak a kormányzás kifejezetten passzió. Bárki mellett elvagyok utasként, de nyugodt csak akkor vagyok, ha a kormány az én kezemben van. Így aztán csak helyeselni tudtam, amikor Gyuri Bácsi elmondta, van egy másolt kulcsa a felesége kocsijához. S amikor csak teheti, beleveti a forgalomba. Túl a kilencvenedik esztendején. Majd rögtön le is kopogta – Hála Istennek soha semmi bajt nem okozott. Csak később tudtam meg, hogy a családja, amely nagyon féltette tudott ezekről az illegális kiruccanásokról. Végig aggódták minden kiszállását, de nem akarták elvenni az örömét.

Exit mobile version