SzántóGráf

Pataky Attila kórházba került – koronavirus üthette fel a fejét a bandában

PTAKI aTTILA EDDA

A Blikk információi szerint a legendás rockzenekar több tagja is lebetegedett: Pataky Attila (69) kórházban van, Kicska László (54) karanténba került, valamint Gömöry Zsolt (58) sincs túl jól. Informátorunk úgy tudja, koronavírus üthette fel a fejét a bandában, ezért rögtön kerestük az érintetteket.

– Nagyon ramatyul vagyok, de még nem biztos, hogy a koronavírust kaptam el. A teszt eredményére még várnom kell – magyarázta Gömöry Zsolt, a rockegyüttes billentyűs zeneszerzője, aki az aggodalmunkat is megerősítette.

– Igen, hallottam, hogy Attila már kórházban van. Aggódom érte, remélem, minél előbb felépül – tette hozzá a zenész, akinek jobbulást kívántunk.

 

Gömöry Zsolt billentyűs sincs túl jól, ő még vár a koronavírusteszt eredményére. / Fotó: Fuszek GáborGömöry Zsolt billentyűs sincs túl jól, ő még vár a koronavírusteszt eredményére. / Fotó: Fuszek Gábor

Pataky Attila esetében különösen aggasztó, hogy korábban több súlyos betegsége is volt, ám fél évvel ezelőtti interjúnkban elárulta: kigyógyult a rákból. Ennek ellenére érthető, hogy sokan aggódnak érte.

 Nagyon nem vagyok jól – válaszolta megkeresésünkre szűkszavúan Pataky Attila (69), akinek a hangján is hallatszott, hogy kínokkal kell megbirkóznia. – Persze hogy vannak fájdalmaim, de majd elmúlik ez is – mondta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett énekes, akit értesülésünk szerint a Szent László kórházban kezelnek. Olvasóink nevében is jobbulást kívántunk neki, ő pedig megígérte, hogy rajta nem múlik majd a felépülése.

 

Az énekes Pataky Attila szűkszavúan annyit mondott érdeklődésünkre: nagyon nincs jól. / Fotó: RAS-Archív

– Nehéz időszakon megyek keresztül – reagált megkeresésünkre Kicska László (54), az Edda Művek basszistája is, bár az ő hangján nem lehetett hallani, hogy súlyos egészségi problémával kellene szembenéznie.

A rockbanda többi tagja még ennél is kurtábban fogalmazott. Alapi István (58) gitáros és Hetényi Zoltán (50) dobos is csak annyit mondott, ők jól vannak.

Érdekesség, de korábban Pataky Attila műhisztinek nevezte a koronavírust.

– Meggyőződésem, hogy a koronavírus-hisztériát a háttérhatalom és a világ vezetői terjesztik azért, hogy kipróbálják, mennyire lehet megijeszteni az embereket, és talán arra is jó ez az egész, hogy elleplezzenek valami fontosat, amiről nem akarják, hogy tudjunk – mondta a Ripost című lapnak márciusban.

 

Lemondta koncertjét az énekes fia is

Különös egybeesés, hogy Pataky Attila fia, Pataky Gergő zenekara, a zömében régi Edda-számok feldolgozásait játszó Pataky Művek az utolsó pillanatban mondta le vasárnapi közreműködését az esélyegyenlőség napja alkalmából az Akvárium Klubban rendezett zenés rendezvényen.

– Gergő előző este hívott, hogy gyomorrontást szenvedett, és nem tud színpadra állni a Nemadomfel együttes vendégeként. Szerencsére Sipos Peti és a Villon Trió jóvoltából nem maradtak el a várt Edda-slágerek – válaszolta megkeresésünkre Kiss Barna, a rendezvény egyik s

Exit mobile version