SzántóGráf

A JÖVŐ PIACAIT IS ELLÁTJÁK KÁBELEKKEL

Támogatói oklevelet vehetett át pénteken a FUX Zrt. vezetése Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől.

A közel 30 éves múltra visszatekintő miskolci vállalat 564 millió forintos beruházást hajt végre, tovább bővíti termékpalettáját, dolgozóit pedig meg tudja tartani. Miskolcon egyébként 15 cég csatlakozott a kormány versenyképesség-növelő támogatási programjához. Vállalták, hogy mintegy 7 milliárd forintért beruházást hajtanak végre – ebből 3,4 milliárd az állami támogatás –, amivel 5800 munkahelyet védenek meg.

– Az innováció, a kutatás-fejlesztés és a kreativitás már a kezdetektől alapvetése a cégünknek, így tudunk meghatározó pozíciót betölteni a piacon – fogalmazott beszédében a FUX Zrt. ügyvezető igazgatója. Barkóczi István hozzátette, ma már Európában is középvállalatnak számítanak a távvezetékek és kábelek gyártásában. A kontinensen mindenhol jegyzik őket, négy szabadalommal rendelkeznek, újabb kettő van kidolgozás alatt. – Partnereink tudják, hogy a FUX mindig megoldja az egyedi problémáikat. Bizalommal fordulnak hozzánk.

A miskolci cég karbonszállal erősített kompozit erősítéssel is gyárt vezetékeket a hagyományos acél mellett. Ez ma csúcstechnológiát jelent. A napokban szállítottak ebből Portugáliába, most fogják felszerelni a vezetékeiket. Ez a megoldás az ügyvezető igazgató szerint forradalmasítja a távvezetékek építését – és egyben nagy piaci lehetőséget jelent a vállalat számára.

Az elmúlt évtizedekben annyi vezetéket gyártottak már, ami megfelel a Föld-Hold távolság egyharmadának. Ha fel tudják gyorsítani a termelést, akkor már akár egy évtized múlva eljutnának a Holdig is. – A támogatással meg tudjuk valósítani a tervezett fejlesztéseket, amiket néhány hónapon belül bemutatunk majd. Nagyon vártuk már tehát a támogatói nyilatkozatot.

Jó helyre megy

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő arról az összefogásról beszélt, aminek köszönhetően Miskolc fejlődhet, a magyar ipar egyik motorja lehet. – A világjárvány mindenkit új megoldások keresésére ösztönzött, a magyar kormány versenyképesség-növelő támogatási programmal válaszolt a kihívásra. Erről a gyorsaságról már a nagy külföldi vállalatok vezetői is elismerően szólnak.

A politikus örömének adott hangot, hogy a FUX számára is érkezett a támogatásból, így a nehézségek ellenére nem kell elbocsátani munkavállalókat, sőt fejlesztésekbe foghatnak. – Jó helyre megy a támogatás, továbbra is biztosított a megélhetés a cég munkatársainak. Mindnyájan összefogva, nagy erőkkel azon dolgozunk, hogy naggyá tegyük Miskolcot és környékét.

„Egyedülálló minőség”

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott, a világjárvány második hullámának elkerülése hiú ábránd volt csupán, ma már egyértelmű, hogy az életünk része, alkalmazkodnunk kell hozzá. És ez kijelöli a kormány feladatát is: meg kell védeni az emberek életét és egészségét, de biztosítani kell továbbra is Magyarország működőképességét. Ezért fogtak össze a vállalatokkal, amelyek bátran vállalják a beruházást. Több mint 900 magyar vállalat gondolkozott így, összesen 425 milliárd forintnyi beruházás jön létre a következő hónapokban. Ezzel több mint 155 ezer munkahelyet tudnak megvédeni.

A miniszter kiemelte, a térség fejlesztésében teljesen új perspektívát nyit az, hogy 2022-re Miskolcot és Kassát autópálya fogja összekötni. Méltatta a Miskolci Egyetemet, hiszen – mint fogalmazott – az itteni mérnökképzés az egész országnak fontos. – A letelepülni szándékozó beruházók döntéseiknél a szakember-utánpótlásra kiemelten kíváncsiak. Számítunk a további együttműködésre a felsőoktatási intézménnyel.

Végül kifejtette: az alapvetően exportra épülő magyar gazdaság megújításában nagy szerep hárul az olyan vállalatokra, mint amilyen a FUX is. A mostani beruházással 200 munkahelyet védenek meg, és felgyorsítják a nemzetközi piaci terjeszkedést. – Büszkeségre ad okot, hogy az egész kontinensen egyedülálló minőségű vezetékek gyártása Miskolcon történik. A beruházással tovább bővül a termékpaletta, a cég tovább tudja javítani piaci részesedését. És jelentős mértékben növelik a termelékenységüket azok a modern, specializált berendezések, amiket a kormány támogatásával vásárolnak .

Exit mobile version