SzántóGráf

A borsodi időközi lehet az utolsó szög a Jobbik koporsójában

Időközi országgyűlési választást tartanak októberben, ahol a Fidesz és az ellenzéki pártok jelöltjei feszülnek egymásnak. Az eredmény azonban nemcsak a kormányváltás esélyeiről fog pillanatképet adni, hanem arról is, hogy kell-e ehhez a Jobbik egyáltalán. Egyre kevésbé világos ugyanis, hogy kihez is szól a Jobbik.

Október 11-én időközi országgyűlési választást tartanak Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókerületében, miután a térség fideszes képviselője, Koncz Ferenc július 10-én életét vesztette egy motorbalesetben. Koncz 2010-ben lett Szerencs város polgármestere, majd 2018-tól parlamenti képviselő, miután elődje, Mengyi Roland súlyos korrupciós botrányba keveredett, ezért a Fidesz úgy döntött, hogy új jelölttel fut neki a választásoknak. (Mengyit a Fővárosi Ítélőtábla 2019 szeptemberében végül négyéves börtönbüntetésre ítélte bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérlete és befolyással üzérkedés miatt, idén januárban be is vonult a börtönbe.)

Koncz Ferenc halálával megszűnt papíron a Fidesz parlamenti kétharmados többsége, ehhez ugyanis 133 képviselőre van szükség, nekik így most csak 132 van. A kormányoldal az elhunyt képviselő lányát, Koncz Zsófiát indítja az októberi választáson.

KAPCSOLÓDÓ

Szeret feljelentgetni? A Fidelitas segít Önnek!

Provokátor-adatbázist épít a Fidesz ifjúsági szervezete, nyillvánosságra hozzák a neveket.

Az ő neve onnan lehet ismerős, hogy még 2015-ben a Fidelitas alelnökeként Böröcz László elnökkel közösen ők vezették elő a provokátorfigyelőnek nevezett ötletet: közzé akarták tenni azok nevét, akik szerintük szándékosan zavarják az állami rendezvényeket. Később Koncz Zsófia a washingtoni nagykövetségen dolgozott külpolitikai munkatársként.

Az ellenzék vele szemben Bíró Lászlót indítja, aki 2018-ban a Jobbik színeiben 31,64 százalékot szerzett Koncz ellen, aki végül 49,3 százalékkal húzta be a körzetet. Mögé minden ellenzéki párt beállt, azonban a Jobbik nem szerepelhet a jelölőszervezetek között hivatalosan, mert a Nemzeti Választási Bizottság azt állapította meg, hogy jogszabálysértően vették nyilvántartásba a pártot.

Az NVB arra hivatkozva hozta meg a döntését, hogy hivatalosan nem Jakab Péter volt a párt elnöke, valamint Gyöngyösi Márton az elnökhelyettese, ezért senkit sem indíthatnak a választáson. A Jobbik ezt vitatta, ezért a Kúriához fordultak jogorvoslatért, azonban a testület helybenhagyta az NVB döntését.

Kísért a múlt

Bíró kampányát azonban nem csak az nehezíti, hogy nem indulhat el a Jobbik lógója alatt. Korábban több olyan vállalhatatlan kijelentést is tett, amelyek miatt magyarázkodni kényszerült. Budapestet például „judapestnek” nevezte egy olyan poszt alatt, ami arról szólt, hogy többen azért hagyták ott a Jobbikot a fővárosban, mert nem értettek egyet a párt irányvonalával. Egy másik kommentben pedig „tetűcsúzdásoknak” nevezte az izraeli turistákat.

KAPCSOLÓDÓ

Kommentben zsidózott az ellenzék közös tiszaújvárosi jelöltje

Az időközi választás jobbikos jelöltje bocsánatot kért nem is olyan régi kijelentései miatt.

Bár Bíró nem ismerte el, hogy az idézett kommenteket ő írta volna, de a Facebook-oldalán reagált az őt ért kritikákra, amelyekben általánosságban bocsánatot kért korábbi kijelentéseiért.

 Nem csupán a kétharmad lebontása a tét

A választókörzet legnagyobb települése a körülbelül 15 ezres lakossággal rendelkező Tiszaújváros, amely a rendszerváltás óta baloldali „fellegvárnak” számít, azonban nem képvisel jelentős ellensúlyt a sok kistelepüléssel, falvakkal szemben, ahol viszont jellemzően a Fidesz erős. Az általunk megkérdezett politikai elemzők szerint ennek ellenére izgalmakkal teli választásnak nézünk elébe, és az ellenzéki politikusok szerint sincs szó lefutott meccsről. A tét nem „csak” a kétharmad szimbolikus lebontása ugyanis, de az eredmény a Jobbik politikai pozícióját, jövőjét is erősen befolyásolhatja.

A Jobbik a 2018-as országgyűlési választásokon még eddigi történetének legjobb választási eredményét érte el, azóta azonban zuhanórepülésbe kezdett a párt. A választások estéjén lemondott Vona Gábor, a párt addigi elnöke, a Jobbik mérséklődésével, irányváltásával szemben kritikus politikusok közül pedig többen is kiléptek a pártból.

A Jobbik több, a politikai térben jelentős súlyt képező elemével már nem rendelkezik:

  • Jakab Péter pártelnök ugyan ismert az ellenzéki szavazók körében, de rajta kívül nem igazán van népszerű politikusa a Jobbiknak.
  • Az elmúlt években végbement politikai irányváltás miatt ma már nem jelent különösebb veszélyt sem a Fidesz szavazótáborára, a baloldali-liberális választók számára ugyan elfogadhatóvá vált, de a jobboldali arcéle erősen megkopott.
  • A pártot többször is megbírságolta az Állami Számvevőszék az országgyűlési választások óta, ezért meghatározó politikusai mellett jelentős forrásokat is veszített.

A 2022-es kormányváltás sikeréhez egy dolgot tud hozzáadni a párt a dolgok mai állása szerint, a vidéki beágyazottságát. Míg az ellenzéken belüli két legdominánsabb szereplő, a Momentum és a Demokratikus Koalíció a kistelepüléseken, a vidéki Magyarországon nem rendelkezik értelmezhető aktivistabázissal és szavazótáborral, addig a Jobbikról azt tartják, hogy ők a vidék pártja.

ÍGY AZ OKTÓBERI IDŐKÖZI VÁLASZTÁS TÉTJE NEMCSAK AZ, HOGY SIKERÜL-E ÚJ LENDÜLETET ADNI AZ ELLENZÉK SZÁMÁRA A TAVALY ŐSZI ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOKON ELÉRT EREDMÉNYEK UTÁN, HANEM HOGY A JOBBIK MEG TUDJA-E ŐRIZNI A MAGÁRÓL KIALAKÍTOTT KÉPET: HOGY MÉG SZÜKSÉG VAN RÁJUK A GYŐZELEMHEZ EGYÁLTALÁN.

Exit mobile version