SzántóGráf

A Lakiteleki Népfőiskolán tartott előadást Dr. Latorcai Csaba


     A Lakiteleki Népfőiskolán tartott előadást Dr. Latorcai Csaba
     A kultúrpolitika és a kulturális intézményrendszer (köz)igazgatási
vonatkozásai címmel tartott előadást a Lakiteleki Népfőiskolán Dr.
Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási
államtitkára.
     A Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola által szervezett szakmai
hétvégén Dr. Latorcai Csaba ismertette a hazai kultúraigazgatás
rendszerét, felépítését, részletesen bemutatva annak működését.
     Szólt arról is, hogy 2019 decemberében az Országgyűlés
felhatalmazásával létrejött Nemzeti Kulturális Tanács, valamint
kijelölésre került a legjelentősebb kulturális intézményeket
tömörítő, ún. "kultúrstratégiai intézmények" köre.
     A Tanács létrejötte lehetővé teszi a koncepcionális és tervszerű
kultúrpolitikát, amelyben valamennyi  kulturális szakterület és
kiemelt intézmény pozíciója is pontosan meghatározott –emelte ki
előadásában dr. Latorcai Csaba, az emberi Erőforrások minisztériuma
közigazgatási államtitkára.
     A szakmai hétvégének helyet adó Lakitelek Népfőiskolán a
kilencvenes évek eleje óta számos konferencia, tudományos
tanácskozás zajlott már, valamint rendszeresen fórumot biztosít
képzési programoknak, kulturális eseményeknek, kiállításoknak,
tematikus táboroknak is.
     A központi költségvetés az idei esztendőben mintegy 13 mrd Forint
támogatást biztosít a közművelődési ágazat feladatainak
finanszírozására.
Exit mobile version