SzántóGráf

Óh te drága Telekom – elment az internet – virtuális ügyfélszolgálat – végül csak összebarátkoztunk

Kora reggel arra ébredtem, hogy megállt az élet.  Kizártak a világból, a router nem kacsingat, nem jönnek a levelek és képtelen vagyok böngészni. Fekete csütörtök, dobszerdán még minden oké volt.  Ilyenkor egyszerre három telefonon próbálok kapcsolatot teremteni a hibabejelentővel, miközben ki be kapcsolgatom a routert. Áramtalanítok, a gépeket újraindítom, s mondom a magamét amit magyar ember ilyenkor szokott kívánni az ellenségeinek. Hiába minden.

Velük a térerő – kizártak a világhálóról

Végül bejelentkezik a virtuális ügyfélszolgálat, s játszani kezdünk. Igen, nem fehér fekete. A hölgy  – aki a valóságban nem más mint egy gép – időnként figyelmeztett – beszéljek rendesen. Majd érzem, hogy szíve van, megszán, s felajánlja, hogy amíg a rend helyreáll, a mobilomon keresztül ingyen használhatom a világhálót.  Mondjuk ennek is van hátránya, mert vagy internet vagy telefon. Egyszerre nem megy. Ám a semminél mégis jobb. Közben meg is int. Kérdezi, hogy vagyok , van a családban virusos beteg mert akkor bizony be nem teszik a lábukat hozzánk.  Csak a kapuig szervizelnek.  S figyelmeztet is, ha nálam van a bibi akkor bizony a pénztárcám bánja.  Mindegy egy géppel , meg lóval nem imádkozunk.  Különben is kedvesen zárta a barátkozásunkat – elárulta van 72 órájuk a hiba elhárítására, de általában ennél sokkal gyorsabbak lesznek. Így legyen.

Exit mobile version