SzántóGráf

RENDÉSZETI BESZÁMOLÓ, ÉGHAJLATI VÉSZHELYZET ÉS A BURSA HUNGARICA IS A KÖZGYŰLÉS ELÉ KERÜLT

A Miskolci Napló nyomán:

Rendes, szeptemberi ülését tartotta Miskolc város közgyűlése. Az előzőhöz képest most kevesebb volt a fajsúlyos téma (augusztusban fogadták el egyebek mellett a rendőrség évértékelőjét, a költségvetés módosítását), de így is olyan előterjesztéseket tárgyalt a grémium, mint például a rendészeti beszámoló, az éghajlati vészhelyzet kezeléséről szóló előterjesztés, valamint egy olyan javaslat, ami szerint Miskolc csatlakozhat a Bursa Hungarica önkormányzati ösztöndíjpályázathoz.


Veres Pál polgármester napirend előtti felszólalásában elmondta, a vírushelyzetre való tekintettel tartják a védőtávolságot, maszkban üléseznek végig. Alakszai Zoltán lemondott képviselői mandátumáról, mivel a kormányhivatal élére nevezték ki szeptember 10-ével. A Fidesz képviselőcsoportját mostantól Nagy Ákos vezeti. Eredményes együttműködést kívánt neki.

Gőzerővel egyeztetnek a Kreatív Régió fejlesztési terveinek előkészítésén. Örömteli, hogy Miskolcra kerül a program koordinációs irodája, ez nagy megtiszteltetés a régió számára, és mutatja, hogy a térség fontos a kormány számára. A Miskolc 2030-ig terjedő fejlesztési terveit tartalmazó anyagot folyamatosan egyeztetik a miniszterrel, aki nagy elismeréssel fogadta azt. Szijjártó Péter miniszternek szintén bemutatta az elképzeléseket a polgármester, ő is a támogatásáról biztosította.

– Ezek is azt mutatják, hogy ha minden a tervek szerint alakul, akár már az ősz folyamán a kormány elé kerülhetnek a fejlesztési elképzelések.

Miskolc 11 programja nyert Városmarketing Gyémánt-díjat, ez szintén örömteli, ennek kapcsán gratulált az előző városvezetés munkatársainak is. Jól mutatja az elismerés, hogy a jó hagyományokat, intézkedéseket, amelyek a város javát szolgálják, tovább szeretnék vinni. Miskolc a Városmarketing nagykövete is lett. Büszkeségre ad okot, hogy a legtöbb Városmarketing-díjjal Miskolc rendelkezik.

Nyitott városházát valósítanak meg, ezt folytatják a jövőben is. Kéri, ezt a csatornát használják. Nem jó, ha negatív színben tüntetjük fel Miskolcot az országos nyilvánosság előtt – üzente az ellenzéki politikusoknak.


Első napirendi pont: Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Miskolc Holding Zrt. közötti gazdaságfejlesztési tevékenység ellátásához kapcsolódó közszolgáltatási szerződés jóváhagyására

Halmai Gyula gazdaságfejlesztési és ingatlangazdálkodási igazgató ismertette, a Holding 2006 óta ellát gazdaságfejlesztési feladatokat is, és most közszolgálati szerződés elfogadására tesznek javaslatot.

Vita a napirend fölött:

Nagy Ákos (Fidesz-KDNP) frakcióvezető: követhetőek legyenek a határidők, tartalmak, ellentételezések. Szerinte azonban ez a szerződés egy kamu. Számtalan kérdés merül fel, amelyekre a válasz az előterjesztésből nem derül ki, így biankócsekket állít ki az önkormányzat a Holdingnak. Nem tudni, mi lesz a szerződés tartalma. Mennyibe fog kerülni a Holding szolgáltatása? Alapos a gyanú, hogy egy újabb pénzcsapot kívánnak megnyitni a barátoknak. Nem látják új befektetők érkezését. Ez az előterjesztés ötletel, nem tudni, mi lesz a vége. Hol vannak a befektetők, a miskolci munkahelyek? Kezdjenek el dolgozni! – zárta felszólalását.

Veres Pál válaszában úgy fogalmazott, a befektetések ütemezése jelentősen változott. Nem mondhatja el egyelőre, milyen befektetőcsoportok vették fel velük a kapcsolatot. Több ilyen csoport jön majd Miskolcra, ennyit elárult. Látni fogják, mekkora összegű beruházásokról lesz szó.

Simon Gábor (Velünk a Város) frakcióvezető: a Jogi és Ügyrendi Bizottságnak tagja Nagy Ákos is. A tegnapi bizottsági ülésen nem szóltak hozzá a szerződéshez, megvitathatták volna. A mostani produkciót színháznak minősítette tehát, és feltette a kérdést: Önök hogyan kezelték a Holding szolgáltatását? Sem forrást nem biztosítottak, sem szerződést nem kötöttek erre, mondta. A rendcsinálás erre is vonatkozik. A Holding ezentúl elszámol az önkormányzat felé azzal a tevékenységgel, amit végzett. A közgyűlésen együtt el fogják dönteni a későbbiekben, hogy ez elfogadható-e. A Holding nem egy fejőstehén. Láthatta azt a csekket, amin közel 10 milliárd forint szerepel. Ennek fedezete nem volt. A szolgáltatás megrendeléséhez tartoznia kell egy szerződésnek, legyen egy elszámolás, a közgyűlés jövő februárban pedig dönt erről. Ez így normális – zárta.

Molnár Péter (Fidesz-KDNP) frakcióvezető: úgy látják, hogy ha már közszolgáltatási szerződésről van szó, úgy lenne helyes, ha ebben rögzítenék a pénzügyi kereteket. Jó lenne látni, hogy miért jó ez az önkormányzatnak? Felelősséggel csak akkor tudnák megszavazni, ha látnák ezt az anyagból. Osztja Nagy Ákos véleményét: félelmük, hogy mivel nem látszanak a keretek, akár pénzszivattyú is lehet belőle. Szeretnék látni, mire költik majd az adófizetők pénzét, legyen transzparens ez a szerződés. A kormány támogatta Miskolcot az elmúlt években, és nem feledkezett meg a városról, jelentős támogatás érkezik a borsodi megyeszékhelyre. Bízik benne, hogy valóban lesznek új befektetők.

A vitát lezárta a polgármester, majd Halmai Gyula annyit reagált: a fölvetések a bizottsági üléseken nem hangzottak el. A szerződés azért fontos, mert Miskolc számára stratégiai fontosságú, hogy magas színvonalú szolgáltatást tudjanak nyújtani ciklusokon átívelően a gazdaság fejlesztésében. Az elmúlt 10 évben a közgyűlés tudomása nélkül folyt a jó vagy rossz munka. Mostantól naprakészen, lényegi információk alapján tudnak majd dönteni. Minden év novemberében készítenek egy előterjesztést, hogy a következő évben milyen bevételekkel számolnak. Rendezetlen ügyek keletkeztek korábban. Jogi szabályozást tartalmaz a szerződés, így sokkal transzparensebb, szabályozottabb helyzet áll elő. Heti rendszerességgel tárgyalnak befektetőkkel, helyi vállalkozásokkal, akik bővítenék a kapacitásokat. Tájékoztatni fognak az eredményekről.


Javaslat a Miskolci Önkormányzati Rendészet 2019. évi munkájáról szóló beszámoló elfogadására

Lengyel Roland osztályvezető ismertette a napirendet. A rendészet célkitűzéseiről, az elmúlt 7 évi munkájáról beszélt.

Vita a napirend fölött:

A Rendészeti Bizottság nem fogadta el a beszámolót. Szilágyi Szabolcs, a Rendészeti Bizottság elnöke elmondta,hogy abban részletes képet kaptak, de nem feltétlenül objektívet a rendészeti munkáról. A felszín alatti problémákról nem esik szó, ezt a lakosság is jelezte. A kihasználatlan alközpontok megszüntetésével, racionalizálással jobb eredményeket lehetne elérni. A rendészek arra panaszkodnak, hogy sokszor ellentétes utasítást kapnak a vezetőktől. Egyre többen mondanak fel a munkamorál miatt. Meg kell szilárdítani a közbiztonságot, és erősíteni kell a lakosságban a meggyőződést, hogy a rendészekre igenis szükség van.

Kovács László (KDNP) önkormányzati képviselő: köszönetet mondott Kovács Lászlónak, Lengyel Rolandnak és minden rendésznek. Sokat tettek azért, hogy a rendőrség munkáját segítsék, és hogy jelentősen javuljon a közbiztonsági helyzet Miskolcon. A problémák 2019 októbere után kezdődtek. Gazdátlanná vált a rendészet, nem volt meg az összekötő kapocs a városházával. Szemléletváltás következett be az önkormányzatnál. Miskolc szenved az erőszakos bűncselekmények áradatától, fogalmazott. Lenne plusz dolga a rendészetnek. A Miskolci Rendőrkapitányság közben erőn felül teljesít. A baloldali-liberális politika az oka a bűncselekmények megszaporodásának. Lefejezik, megkurtítják a rendészetet. Leépítéséket terveznek meglátásuk szerint. Ez ellen határozottan tiltakoznak.

Erdei Sándor (Velünk a Város) önkormányzati képviselő: Miskolcon rendnek kell lennie, ebben egyetértenek. Nem szükséges és nem is szabad csökkenteni az állományt. Sokkal szorosabb együttműködést szorgalmaz a polgárőrséggel. A tavaly októberi tisztességtelen kampányban táblákat, plakátokat szaggattak ismeretlenek, akikről továbbra sincsenek videófelvételek a „kamerák fővárosában”.

Pakusza Zoltán (Mi Hazánk) önkormányzati képviselő: nem fogja elfogadni a rendészeti beszámolót, ahogy eddig sem tette. Miskolc város közbiztonsága továbbra sem jó. Addig fog romlani a helyzet, amíg az igénytelen életmódot fel nem tudják számolni. Ostorozta az előző és a mostani városvezetést is.

Badány Lajos (Velünk a Város) frakcióvezető-helyettes: a választókerülete az egyik leginkább problémás terület a közbiztonsági terén. Prostitúció, közterületen italozó hajléktalanok – az előző városvezetés hibája, nem tettek eleget ezek visszaszorításáért. Évek óta tartanak ezek az áldatlan állapotok, nem tavaly október óta. Emlékeztetett, az előző közgyűlésen javasolta a prostitúció visszaszorítását. Ebben sem a rendészet, sem a korábbi városvezetés nem tudott semmit előrelépni. Nem tudja támogatni a beszámolót.

Kovács László (KDNP) önkormányzati képviselő: Nem látja a rendészeket, rendész-rendőr párosokat a közterületeken. Félelmük, hogy ha a tendencia folytatódik, és leépítések kezdődnek, az aggodalomra ad okot.

Veres Pál: nagyon takarékos volt az idei költségvetés, de a közös járőrözésre plusz 15 millió forintot adtak.

Bazin Levente (Velünk a Város) önkormányzati képviselő: a közbiztonsági fórumokon nem fejezte ki elégedetlenségét Pakusza Zoltán, sőt nem is látta őt ott. A kamerákat átállították, most már nem a bokrokat veszi, hanem például a buszmegállókat. 200 ezer forintos támogatást kapott a perecesi polgárőrség, ilyenre még nem volt példa. A lyukói polgárőrség is kapott pénzt.

Gazdusné Pankucsi Katalin (Fidesz): biztonságosabbak lettek a körzete közterei, ezt a rendészekkel közösen érték el. A körzeti rendészek maradnak? – vetette fel.

Veres Pál: maradnak a seriffek.

Bartha György (Velünk a Város): a nehéz anyagi helyzetben megemelték a rendőr-rendész közös járőrözésre szánt összeget. Hasznos volt a közös munka a körzeti rendésszel, senki nem akarja ezt a rendszert megszüntetni.

Pakusza Zoltán: a perecesi polgárőrséget a semmiből kellett újraépíteni.

Hollósy András (Fidesz-KDNP) frakciószóvivő: Miskolcon jelentősen romlott a szubjektív biztonságérzet. Nem szabad megkurtítani a rendészet létszámát, költségvetését.

Szilágyi Szabolcs (Velünk a Város): sorolta azokat a bűncselekményeket, amik országos hírré váltak: támadás karddal, zsilett-pengével. Nem lett rend, most pedig úgy tesznek, mintha nem ők irányították volna a várost az elmúlt 9 évben. Átfogó programmal álltak elő, hogy javítsák a rendészet működését.

Deák-Bárdos Mihály (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő: a 14-es választókörzet az egyik legfertőzöttebb terület a városban. Fokozottabb rendészeti jelenlétet kérnek a helyiek.

Veres Pál: keresik a helyet az Újgyőri főtér környékén, ahol rendészeti alközpontot lehetne kialakítani.

Hollósy András válasza Szilágyi Szabolcsnak: a felsorolt bűnesetekre a rendészet megerősítésével válaszoltak.

Szilágyi Szabolcs viszontválasza: a létszám csak mint opció szerepel, és csak ott, ahol feltétlenül szükséges.

Hegedűs Andrea (Velünk a Város) frakcióvezető-helyettes: ugyanaz a vezető áll a rendészet élén, megbízatása nem újkeletű. A régivel tudott, a jelenlegivel nem tud együtt dolgozni önök szerint – mondta a fideszes képviselőknek. Kérte Lengyel Rolandot, hogy az előző 9 év bűneseteit is sorolja már fel.

Varga Andrea alpolgármester: a beszámoló helyett a 2020-as évről politizáltak. Az idei év rendkívüli volt amiatt is, hogy rendkívüli feladatokat kellett ellátni. Köszöni a rendészetnek, hogy olyan munkát is elvégeztek, ami nem közvetlen szakterületük. A problémákat korábban a szőnyeg alá söpörték: a nyomor és a szegregáció volt a nyomortelepek felszámolásának következménye. Erre csak átfogó módon lehet választ adni.

Simon Gábor (Velünk a Város): javasolja, hogy együtt tárgyalják a rendőrség és a rendészet beszámolóját a jövőben. Érdekes, hogy ugyan annál a bűncselekménynél dicsérik a rendőrség munkáját, de elmarasztalják a városvezetést. Színház az egész, a városvezetést szidják.


Harmadik napirendi pont: Javaslat a Közgyűlés utólagos tájékoztatására a halaszthatatlan önkormányzati ügyekben meghozott polgármesteri döntésekről

Bodnár Tibor osztályvezető ismertette, halaszthatatlan ügyekben döntést hozhat a polgármester. Az MVK-nél bevezetett új díjszabás és büntetési tételek megszabásában döntött a polgármester egyebek mellett.

Hollósy András: a díjszabásról beszélt, szót emelnek ellene. Nem a büntetés, hanem a jutalmazás politikája lenne mérvadó szerinte.

Veres Pál válasza: erről már született önkormányzati döntés, nem érti, miért nyit újra vitát. Ez egy rendelet végrehajtása, amit el kellett halasztani a pandémia miatt. A vita újranyitásának nincs értelme.


 Javaslat az éghajlati vészhelyzetről és a Párizsi Megállapodásban lefektetett célok eléréséhez szükséges döntések meghozatalára

Hegedűs Andrea (Velünk a Város) ismertette indítványa lényegét, amelyet Borkúti Lászlóval együtt terjesztettek be. A miskolci önkormányzat is kiemelten foglalkozna a szélsőséges időjárás és a globális felmelegedés okozta problémákkal. Azt javasolják a grémiumnak, hogy állapítsa meg a környezeti és éghajlati vészhelyzetet, és tegyen konkrét intézkedéseket a veszély elhárítására. Ilyen intézkedés lenne például az önkormányzati épületek, a lakóépületek fűtésének korszerűsítése, hőszigetelésére. Az önkormányzati autók nulla károsanyag-kibocsátásúak legyenek. Kérik, évente készüljön jelentés a rendelkezés végrehajtásáról.

Vita a napirend fölött:

Nagy Ákos (Fidesz) módosító indítványt nyújtott be. Ha van, amit alapjaiban támogatni tud, akkor ez az. Klímavészhelyzet van, ebben nincs vita. Elsődlegesen azokat érintse a stratégia, akik lakótelepeken, társasházakban élnek. Az ő támogatásukra hozzanak létre egy Alapot.

Hegedűs Andrea (Velünk a Város): a módosító indítványban egy klímavédelmi alapra tesznek javaslatot. Támogatható, de csak akkor valósulhat meg, ha látják a 2021-es költségvetést, és ha az óriáscsekk óriáshiányát befizetik a korábbi vezetők. A panelprogramot nem folytatták 2010 után, járják ki a kormánynál, és akkor lehet szó az Alap létrehozásáról.

Veres Pál: elkötelezett a városvezetés a klímavédelemben. Folytatni kívánják a járműpark modernizálását.

A vitát lezárták a napirend fölött.


 Javaslat belterületbe vonási kérelmek jóváhagyására

Vita nélkül lezárták a javaslat tárgyalását.


Javaslat a LIFE IP HungAIRy projekt keretében komposztkeretek átadásával kapcsolatos döntések meghozatalára

Nagy László főosztályvezető ismertette: 6 éven keresztül közel 3 ezer ládát kívánnak szétosztani. Ezt az unió finanszírozza.

Bazin Levente (Velünk a Város): 2018-ban indult a projekt, zöldhulladékok égetéséről is szó van benne. Idén 600 komposztkeretet osztanak ki, a következő 5 évben további 2 ezret. Ezeket az Északerdő gyártja majd. Korábban már megtiltották a zöld hulladék égetését.


Javaslat az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 40/2012. (XII.15.) önkormányzati rendelet módosítására

Nem volt hozzászólás.


Javaslat a Magyar Házak Nonprofit Kft.-vel fennálló közművelődési- és közfeladat ellátási szerződéssel összefüggésben helyiségbérlet biztosítására

Nincs hozzászólás.


Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Bursa Hungarica önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2021. évi fordulójához való csatlakozására

Bazin Levente (Velünk a Város): 8 év után csatlakoznak újra. Szociálisan rászoruló fiatalok kaphatnak ösztöndíjat, tanulhatnak tovább, „az elüldözés helyett”. Tanulónként 5 ezer forintos a támogatás.

Varga Andrea alpolgármester: a pályázat látszólag kicsi, de annál fontosabb első lépés a fiatalok városban tartása érdekében. A népességcsökkenés folyamatos, intézkedések kellenek a tendencia megállítására. Támogatni kell a fiatalok tanulási lehetőségét. Ifjúságpolitikai koncepciót alakítanak ki, hiszen közös érdek, hogy akarjanak itt maradni, itt alapítani családot.

Nincs több hozzászólás.


Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2020-2024 közötti időszakra vonatkozó gazdasági programjának elfogadására

Albertné Lénárt Viktória osztályvezető: a munkaanyag kis mértékben változott, az azóta kiadott kormányhatározatokkal egészült ki (ezek a fejlesztési zóna kapcsán jelentek meg). Felhasznált irodalmakat függelékben mellékelték az anyaghoz.

Nagy Ákos (Fidesz): változatlanul választ várnak néhány kérdésre. Ki hozta tető alá? Miért rejtegetik az anyag szerzőjét? Önálló gondolatokról tárgyalnának, összeollózottról nem. A vitában nem vesznek részt, amíg a kérdéseikre nem kapnak választ.

A Fidesz-KDNP frakció kivonult a teremből és nem vett részt a vitában.

Simon Gábor (Velünk a Város): az anyagban tartalmi problémát találtak? Senki nem jelentkezett, tehát nincs problémájuk. Ismét meggyőződhettek erről, ugyanis tartalmilag nem tudtak belekötni. A kritika formai. A Fidesz korábbi anyagaiban nem volt forrásmegjelölés, idézőjel. Hiteltelen a kritikájuk.

Az osztályvezető végül elmondta: a kabinet koordinációjával készült az anyag. A plágium gyanúra úgy reagált: saját anyagokat használtak fel (helyi esélyegyenlőségi program például), amiket aztán mások is felhasználtak.


Zárt ülés következik:

Javaslat fellebbezések elbírálására egyedi szociális hatósági ügyekben

Javaslat a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott Miskolci Százszorszép Óvoda magasabb vezetői (intézményvezetői) beosztásának ellátására vonatkozó pályázat elbírálására

Javaslat a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatójának kinevezés-módosítására.

A zárt ülést követően a Rendészeti Bizottság elnöke érdeklődésünkre elmondta, a rendészeti igazgató kinevezését módosították, jövő héten új vezetői pályázatot írnak ki.


Bazin Levente közérdekű hozzászólásában egy nyilatkozatot olvasott fel, amiben a Velünk a Város frakció tagjai, valamint Varga Andrea alpolgármester leszögezi: támogatásukról biztosítják az idén 155 éves Színházi és Filmművészeti Egyetem hallgatóit és céljaikat. Véleményük szerint az egyetem átalakítása veszélyezteti a magas színvonalú, eredményes, világszerte elismert szabad munka folytatását, sőt előrevetíti annak ellehetetlenítését. A hallgatók akcióját legitim eszköznek tartják. Erre a kiállásra biztatnak mindenkit, akinek fontos a szabadságjogok gyakorlása. Szolidaritást vállalnak továbbá az SZFE oktatóival és hallgatóival, kiállnak a magas színvonalú oktatás, az intézmény autonómiája, a művészi kifejezés szabadsága mellett.

Miközben a nyilatkozatot felolvasta, a Velünk a Város frakció tagjai a hallgatók tiltakozásának jelképévé vált piros-fehér csíkos terelőszalagot tartottak a kezükben.

Exit mobile version