SzántóGráf

Pataky Attilát eltiltották az énekléstől – pihennie kell

patakiy attila

A koronavírus miatt a hangszálai elgyengültek az énekesnek, az orvosok pedig pihenést írtak neki elő.

 

Idén már sanszos, hogy nem láthatják az Eddát a színpadon a rajongóik. A koronavírusos betegségen átesett Pataky Attilának és Gömöri Zsoltnak – bár már elhagyhatták a kórházat – az orvosok szigorúan pihenőt írtak elő – írja a Blikk. Patakyt ráadásul eltiltották az énekléstől is, mert nemrég még kezdődő tüdőgyulladása volt, saját bevallása szerint hang is alig jött ki a torkán, a hangszálai elgyengültek.

A kórházat a frontember két hete hagyhatta el, a felépülés még sokáig tarthat, a következő hónapokban, december végéig biztosan nyugton maradnak – mondta. Pataky a lapnak elmondta azt is, hogy ő 8, Gömöry pedig 9 kilót fogyott az elmúlt hetekben.

Az énekes a legutóbb pénteken járt vizsgálaton, a teszteredménye negatív lett.

Exit mobile version