SzántóGráf

Demonstráltak a lóvá tett lakásvásárlók – a beruházó nem késik az átadással – csak meggondolta magát, mert túl olcsón adta

Képzeljék el, hogy kifizetik az új építésű otthonuk teljes árát, aztán a beruházó megtagadja annak az úgynevezett birtokba adását “a szerződés ellehetetlenülésére” hivatkozva. Ez történt a Hermina Center Kft. építette lakások egy részénél is. A vevők szerint egyértelműen átverték őket, a beruházó viszont az aláírt szerződésekre hivatkozik. Abban ugyanis a vevők vállalták, hogy vis maior, vagyis “előre nem látható, elháríthatatlan akadály” miatt a szerződés ellehetetlenülhet, így ők nem lesznek a lakás tulajdonosai. Kérdés, hogy vis maiornak számít-e mondjuk a munkaerőhiány? Hiszen a cég erre hivatkozik…

A Hermina Center Kft. Hermina Happy Land néven 255 lakást hirdetett meg az Öv utcánál, Budapest 14. kerületében. Prémium minőséget ígért alapáron. Ennek a kombinációnak már eleve gyanúsnak kellett volna lennie, hiszen az olcsón kínált luxus nem életszerű. Mindegyik lakás elkelt, két évvel ezelőtt a 380 ezer forintos négyzetméterár jó üzletnek számított a felkapott Zuglóban. Az adásvételi szerződések nagy részét 2016 és 2017 között kötötték, a vállalkozás egy éves határidővel vállalta az ingatlanok átadását.

Majd 2018 áprilisában jött a feketeleves. A Hermina Center Kft. közölte a vevőkkel, hogy vis majorra hivatkozva felmondja a szerződést, és visszavásárolja a lakásokat. A hivatkozási alap a munkaerőhiány és az építőanyagok árának emelkedése volt. Mindkettő bevett kibúvó mostanában. Sejtik ezt a károsultak is, akik szerint a cég – az ingatlanárak elszállását látva – nagyobbat akart kaszálni. Feltételezik, hogy a tőlük visszavásárolt ingatlanokat újra eladták volna, de már drágábban.

Exit mobile version