SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem / Észak » Jön a szantovideo – amikor még kisiparos is voltam – a Popsarok lementette a régi Miskolci filmjeimet – mindjárt beköszönt a múlt
Jön a szantovideo – amikor még kisiparos is voltam – a Popsarok lementette a régi Miskolci filmjeimet – mindjárt beköszönt a múlt
Aligha gondolnák, hogy az első miskolci videóstudió az enyém volt. Természetesen VHS rendszerben dolgoztam, kezdetben egy Saba kamerával majd később már JVC-re is futotta.
Nagyon amatőrként kezdtem mígnem eljutottam odáig, hogy a Budapesti Műszaki Egyetemen megszerezzem az operatőri, a dokumentumfilmes diplomát. Miskolcról ketten jártunk erre a szakra, Kerényi László barátommal elsőként sajátítottuk el ezt a csodálatos szakmát, hivatást. Az első esküvői videokészítő kisiparos is én voltam a régióban. Szezonban sosem volt egy szabad hétvégém egyik esketésről a másikra futottam, de megérte. Egyáltalán nem volt konkurrenciám a nyolcvanas évek elején. Elég fárasztó volt, hogy mindenütt megkövetelték a mennyasszony tánc rögzítését. Sőt arra is ügyelnem kellett, hogy kitünjön ki mennyit tesz a lavórba. Rengeteg szép , kellemes és nem éppen szívderítő élményt szerezhettem ezen a téren. Jut eszembe egyetlen egyszer , valahol a Gyula utca környékén egy családi házas felvétel közben kitört a balhé a frissen házasodott pár között. Olyan cirkusz lett, hogy még a kazettát se vették át. Máig is őrzöm. Volt egy hasonló eset a palotaszállóban is. Ott valaki gázsprayyel fújta be a táncolókat. Innentől emeletről emeletre ment az üldözéses garázdaság. Ha ez meg volna valakinél óriási alakítást láthatnának.
Természetesen ezenkivül sok cégnek és a rendőrségnek is dolgoztam. Az utóbbi olyan társadalmi meló volt. Egyetlen felvevőjük se volt így nonstop mentem felvenni a karambolokat. Itt sok megrázó képsort rögzítettem, őszintén szólva nehéz volt megszokni az elhunytak látványát. Viszont izgalmas volt amikor egy szirénázó rendőrkocsiból robogtunk városszerte – s a feladat az volt, hogy felmérjük az autósok reagálóképességét.
Sok volt a vak és süket mazsola. Hiába szirénáztunk, villogtunk a vezetők zöme le se szarta. A mentősöknél ugyanez még szomorúbb tragikusabb volt a teszt.
Nos, első sorban azért mesélek ennyit, hogy elmondjam , Erdős Attila, a Popsarok tulajdonosa elmentette ezeket a régi filmjeimet. Miskolcról és sok más egyéb eseményről. Hamarosan szép komotósan itt megosztom. Tessék ezeken csámcsogni, szörnyűlködni, ámulni. Persze ne felejtsék, ma már a leggagyib mobillal is ezeknél jobb felvételeket tudnék készíteni. Még én is.
A cég szerint történelmi magasságokba emelkedett a hazai kereslet, miközben a régiós üzemanyagpiacon számottevően kisebb az alapanyagkészlet, ami komoly kihívások elé állítja őket....
Pechem volt. Pontosan ma délelőtt kellett Sajószentpéterre mennem. Úgy fél kilenc tájban bemondták, hogy 26-os úton Miskolc határában kétsávos útlezárás van mert egy...
Aki nem tudná Bécsben, a Burg melletti utcában, a második kerületban található a legnagyobb magyar szülőháza. Palotája. Sok magyar zarándokol ide és mindig...
Mit keresett Nyikita Szergejevics Hruscsov Miskolcon. Valaki biztosan tudja, hogy 1956 októbere után alig pár esztendővel a szovjet pártfőtitkár miért éppen Borsod...
Szinte hihetetlen, annyira képlékeny a jelenlegi baloldal, hogy mire ezeket a sorokat közzéteszem már a fele sem lesz igaz, amit róluk írok. Szárszón...
Putin forgot he wears his watch on his right hand.Or that isn't Putin? What's going on? pic.twitter.com/oINZO8UJWO — Anton Gerashchenko (@Gerashchenko_en) August 22,...
Kettest kaptam. Nemcsak én vagy tízen. Mindenki bukásra áll. Ismerős szlogenek, akik jártak valaha iskolába megtanulták miként kell elkenni az elkenni valókat. Merkel...
Az ösztrogént tartalmazó farmakológiai szerek növelhetik a rák kialakulásának kockázatát az emberekben – nyilatkozott egyes gyógyszerek rák kialakulására gyakorolt hatásáról Anton Ivanov onkológus,...
Miért egyedi az 5781-es zsinagógai év? Azért, mert pontosan olyan volt, mint a polgári időszámítás szerinti 1831-es esztendő. Mindkettő a megpróbáltatások szomorú esztendeje....
A regnáló polgármester invitálta a megválasztott polgármestert, hogy egyeztessenek a hivatal működéséről, a negyedik negyedév hangsúlyos témáiról. – Azt gondolom, a jog különleges...
Csuda sok okos ember van. A hajléktalanok ügyében is rengetegen megszólaltak már. Osztották az észt, támadták az új kormányrendeletet miszerint mostantól nem lehet...
2022. 09. 27., k – 14:42 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tetten érték azokat a fiatalokat, akik Miskolcon több közterületi tárgyat festékszóróval lefújtak. Rongálás...
Tízesztendős sem lehettem, amikor eltört az olvasólámpám égője, mire jómagam puszta kézzel próbáltam kicsavarni. Egyetlen áramütésből egy életre megtanultam, a villamosság, mint láthatatlan...
Megvallom, kora gyerekkoromtól hallgattam a Szabad Európa Rádiót. Édesapám korai halála után megörököltem a nagy Orion rádiót, amelynek a skáláján már be volt...
Matan Kahana vallásügyi miniszter (Jamina) bejelenti a reformot 2021. július 20. Forrás: Twitter-videó képernyőfotó ujkelet.live Az izraeli kormány fizetést fog adni a...
A magyar orvostársadalom hosszú évek óta küzd azért, hogy az egészségügyben a tiszta viszonyok megteremtésével a betegek minőségi és biztonságot garantáló ellátása legyen...
Annak ellenére, hogy a közalkalmazotti törvény friss módosítása megfosztotta a közművelődési és közgyűjteményi intézmények dolgozóit közalkalmazotti státuszuktól, a fővárosi intézményekben ezeken a...
Történelmi jelentőségű találkozó volt csütörtökön este a Miskolci Technika Házában. Végső soron a vasárnapi választás eredményétől, végkimenetelétől függetlenül három politikus , három egymástól...