Kelet-Európában is pirkad.
Csomagolnak a vörös hadsereg magyarországi laktanyáiban. Készülnek Nagy Imre újratemetésére. Dudla József, a
miskolci MSZMP pártszékház
utolsó, megyei első titkára bezárja maga után a nyolcadik
emeleti irodáját, a bejáratnál
leadja a kék szolgálati Ladájának a forgalmi engedélyét
és a kulcsait. Fel se tűnik neki,
hogy már nem veterán munkásőrök ücsörögnek a portán.
Csak most jut eszébe, tegnapelőtt még Kecskés Sándorral, a
miskolci televízió igazgatójával
járták be az épület minden zugát, s a kamera előtt prezentálták, itt bizony sosem voltak titkos cellák.
A városházán dr. Kovács
László a tanácselnök. Nincs
már előzetes bejelentkezés, az
új pártok aktivistái egymásnak adják a titkárság kilincsét.
Kilincselnek, székházért kuncsorognak. Mindenki megkapja a neki járót. Úgy az SZDSZ,
mint az MDF. A fiatal demokratáké lesz a Kossuth utcai
földszintes épület. Ezt, a csaknem polgármester, dr. Kovács
László választja ki.
Az ő szobáját Csoba Tamás,
az első választott polgármester
örökli. Tragikusan rövid ideje
marad a tanácsrendszer lebontására. Igazából Kobold Tamás
polgármester kezdi meg az utcanevek revízióját. Nem mintha ez lenne a legfontosabb, de
itt lehet gyors és látványos sikereket produkálni. Egyszerű
a tennivaló, Kun Bélának, Leninnek és Marxnak menni kell.
Az ötvenhatos szabadságharc
kommunista áldozatainak is el
kell tűnniük az utcanévtáblákról. Az Arany János, a Vörösmarty Mihály, a Petőfi Sándor,
a Kossuth Lajos és Széchenyi
István utcák kikezdhetetlenek.
Bármi is történjen, mifelénk
ezek maradhatnak.
Nagy a nyomás az új pártok
részéről, ám az önkormányzati
képviselők óvatosak. Listázzák
a neveket. Egy képviselő már a
bizottsági ülésen meglobogtatja a harmincas évek miskolci
kis monográfiáját, látványosan összetépi az 1947-es utcanév-változtatások listáját. Szabadság térről, Fürst Sándorról,
Somogyi Béláról és Dankó Pistáról hallani se akar többé. Viszont ajánlja vissza Gróf Apponyit, s még Ferencz József, sőt
még Horthy Miklós sincs ellenére. Az öreg kisgazda átaludhatta az utóbbi évtizedeket.
Alkudozik, legalább a Hársdűlő kapja vissza a Horthy nevét.
Különös, a művésztelepi Derkovits Gyula megússza, noha a
tanácsköztársaság legötletesebb
plakátrajzolója volt. Úgy tűnik,
nem sok művészettörténész ül
a közgyűlésben. Bezzeg a Tanácsköztársaság teret sec perc
alatt keresztelték át.
Kobold Tamás, bölcs Salamonként Dobrossy Istvánra,
a levéltár igazgatójára bízza az ügyet. Nálánál jobban
senki se tudná alaposabban
szelektálni a listát. Ő az, aki
az első radikális előterjesztést
megszerkeszti. Szamuely Tibor népbiztos helyét az éppen
akkor elhunyt Csengey Dénes kapja. Nem sokkal később
méltó helyet találnak a belvárosban Antall Józsefnek is.
A polgárokat egyáltalán
nem hozza lázba az utcanevek
cseréje. A címfestők viszont
dörzsölhetik a tenyerüket a
nagy üzlet reményében. Az
idősebbeknek viszont máig is
Kun Béláé a Soltész Nagy Kálmán. A személyi igazolványok
mellé már lakcímkártya is jár,
de nem kötelező a névátírás. A
postások se akadnak fenn, ha
egy levelet a Vörös Hadsereg
útjára kell kézbesíteni.
Miskolcon mára cirka ezer
utca van. Köztük sok a keréktörő, poros-kavicsos is, amelyre még nem jutott aszfalt. A
dűlőknek és a névtelen közöknek se szeri se száma. Ám
egyszer ezekből is utca lesz – s kezdődhet majd a keresztelő….
