Mi történik? Két helyen is földrengést észleltek Magyarországon, a Pest megyeit a lakosság is érezhette – már két ilyet éltem át – egyet Balaton mellett a másodikat Miskolcon
ma 16:13NAGYKÁTASAJÓLÁDFÖLDRENGÉSMAGYARORSZÁGSajóládon és Nagykátán is földrengés volt szombatonKevésbé vagyunk tudatában annak, hogy hazánk bizony elég földrengésveszélyes hely. Sokszor beszéltem már erről hozzáértő szakemberekkel, akik elmondták gyakoribb nálunk a földmozgás mint amennyire érzékeljük. Több szeizmográf van az országban és ezek szinte folyamatosan jeleznek kisebb erejű rengéseket. Pécs Miskolc átlóban, ebben az átlóban található egy nagy törésvonal. Komoly földmozgás az országban háromszáz éve volt Komárom térségében. Számomra a Berhidai is erős volt, éppen akkor 1986 nyarán Siófokon egy Széplaki magas toronyépületben a SZOT szállóban voltunk. Máig is emlékszem, úgy kora reggel hat óra 15 perckor akartam lehúzni a vécét. Ebben a pillanatban a gardrobból fejemre hulltak a böröndök. S másodpercekig hintázott az épület. Gyorsan úgy ahogy voltunk rohantunk le az épületből a lépcsőházon keresztül. A lift azonnal leállt. A frissen felmosott folyóson többen elestek elcsúsztak, nagy volt a pánik. Közben a gépkocsik riasztói egyfolytában szirénáztak a parkolóban, többek között az enyém is. Természetesen abban az érában mobiltelefon nem volt, a rádió meg nem mondhatta be amig a pártvezetés jónak nem láttaa hír közlését. Egy ideig lepedőben mint az arab sejkek le fel sétálgattunk a parton várva a következő hullámot. Ott ebben a szituációban futottam össze Farkas Zoltánnal a hajdani Tiszaújvárosi polgármesterrel, aki még nem tudta mi is vár rá a későbbiekben. Reggelizni próbáltunk valamelyik csemegében, de bezártak, a standok mind felborultak. Délre hazaértünk, úgy hogy hősiesen magamban egyedül, lesz ami lesz ,felszaladtam a nyolcadikra és a két böröndbe két perc alatt mindent begyömöszöltem, s ezzel az akkori nyaralásunk véget is ért. Itthon délben még nem is hallottak a rengésről. Csodálkoztak, nem is akarták a kollégáim elhinni. Különben itt Miskolcon talán hat esztendeje észleltem egy éjszaka, hogy megmozdult az ágyam. Fél perc múlva az utcabeli szomszédok is pizsamában álltak ki a ház elé. Jó ideig vártuk hátha jön egy még erősebb. Szerencsénk volt, az ismétlés elmaradt.
Nagy érdeklődésre számot tartó előadással kezdi az új évet a Miskolci Zsidó Múzeum baráti köre – 2024. január 9-én kedden délután 16 órától Markovics Zsolt...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2018. november 22-én nyugdíjas találkozót rendezett nyugállományú tagjai részére. A megjelenteket dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok rendőrfőkapitány köszöntötte, méltatva...
Tisztelettel meghívjuk az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc 170. évfordulójának tiszteletére tartandó MEGEMLÉKEZÉSRE, melyet az Encsi Városi Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében (3860 Encs,...
A hivatalos védjegy használati szerződés birtokában a Telekom bevezeti mobil és otthoni Digitális Jólét Alapcsomagjait, amelyek a piaci árhoz képest 20-49 százalékkal olcsóbban...
Meg nem erősített hírek szerint újabb őrségváltás zajlik a miskolci megyei kórház élén. A Csiba Gábort váltó Tiba Sándor főigazgató helyére megbízottként Pap...
Budapest, 2019. november 7., csütörtök (OS) – A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) üdvözli a kormány döntését a kötelező nyelvvizsga-követelmény eltörléséről, és...
Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat a nemzeti ünnep alkalmából a Parlament kupolacsarnokában. „Megmaradásunk nem magától értetődő, ezért tenni kellett és tennünk kell, a...
Mivel a varázsszemes Pacsirtára már többen is bejelentkeztek, gondoltam – a Videoton hifitornyomon is túladnék. Annak idején nem kis munkával sikerült ezt megszerezni...
Kérjük, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a menetoszlopot, mivel annak mérete és sebessége, valamint haladásának módja eltér a...
Pontosan 1968 nyara volt a magyar tenger legszebb, legforgalmasabb szezonja. Csehszlovákiában lazítottak egy kicsit a pórázon, azt hítték a nagy orosz medve majd...
Időnként kedvem támad egy kicsit kötekedni. Ha ős-miskolciként egyszer tehetnék valamit a városomért hoznék egy minden szankcióval felvértezett rendeletet. Persze a mostani közgyűlésben...
Bózsó Gyula, az ÉSZAKERDŐ Zrt. műszaki osztályvezetője egyik fotóját is kiállították Finnországban, a Helsinki belvárosában található Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központban, ahol...