Ha elfelejtették volna a Déli Hírlap ebben az esztendőben megszervezte az országos ékszerkiállítást – szinte minden megyeszékhelyen bemutattuk Dárius kincsét, akarom mondani Julius Forstinger bécsi ékszerkereskedő aranyozott ékszereit. Magam szerveztem a haknit – a belépőjegy 50 forint volt és cseréb kaptak egy műanyag órát és egy bónt. Ezt Bécsben 500 schilling értékben lehetett levásárolni a Tabor strassen. Aminek következtében buszkaravánok indultak oda Magyarországról. S persze mondanom se kell, ahol a hazánkfiait szolgálták ki, ott minden legalább ezerrel többe fájt. Ettől függetlenül a sok okos százszámra vette a bónt – ami a kiadó bevétele volt – s ezt remélték, hogy az ottani eladók – ha megkenik őket, összeadják ezeket a papirokat, s ők az utolsó schillingig levásárolják. Emlékszem Szekszárdon – ott élhet a legtöbb észkombájn tömböstől vette a jegyet. Figyelem a szocializmus már romokban a kapitalizmus alapjai még csak ki voltak ásva. Ezek az emberek a régi érában szocializálódtak, ők még el tudták képzelni, hogy az ottani bécsi eladókat megvesztegethetik. Szó szerint kiröhögték őket. Szép idők voltak. Na erről majd még mesélek….
Szántó István
Related article
Sértett van gyanúsított még nincsen – kamu lehetett a nemi erőszak – fegyelmit indítottak a rendőrnő ellenn
Nincs gyanúsítottja a rendőrnő ellen elkövetett szexuális erőszaknak – Szexuális erőszak miatt tett feljelentést a Készenléti Rendőrség őrmestere, Zsiga Katalin december elején. Állítása...
Felhívás díszoklevél igénylésére
Tisztelt Nyugdíjas Pedagógusok! Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala felhívja a tanár –, tanító – és óvónőképző intézetekben végzettek figyelmét arra, hogy a...
Epres Laci cicája – fekete, de mégis – hozza viszi a szerencsét
Aki nem babonás hosszan szemezzen ezzel a csodálatosan gyönyörű macskával. Barátomé, aki nagy becsben tartja. S jól tartja, a legdrágább macska konzerveket veszi...
Városi Est-beszélgetés a részvételiség jegyében
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Dialóg Egyesület közösen rendezi meg az I. Városi Estet, a város részvételi demokratikus programjának legújabb elemét...
Most jött el az ideje – elkelne a segítség – ha egy hullámhosszon vagyunk itt a helye a gráfon – írjon, üzenjen ötleteljen – ha ügyes jól is kereshet
Kedves Olvasó, volna e kedve erre a portálra írni? Érez e valamilyen késztetést, hogy megossza itt a gondolatait? Tud e olyan fotókat készíteni...
Fusson amíg nem késő – hagyatékból minden ingyen elvihető – amíg a készlet tart, sa konténer ki nem ért
Amíg a készlet tart, s a konténer meg nem érkezik. Bombaüzlet, márkás sílécek, tetőtéri bokszok és minden egyéb háztartási cucc ingyen elvihető. Miskolc...
Egy malomban örülünk – dedikálok 22. péntek délután három órától – Miskolcon a Géniusz áruházban
A jó bornak is kell a cégér. A rossznak meg még inkább. Szóval ami késik nem múlik. Tudok még néhány ilyen örökzöld bölcsességet....
Kezdődik a vackolás – jönnek az egérkék – egy kis melegségre vágynak
Figyelem, figyelem. Kezdődik a házi rágcsáló bevackolása. Mihelyst lehűl az idő az inci fincik keresik a lakásba való bejutást. Egy óvatlan pillanatban, az...
Csavar- és Húzottáru Zrt. – (valamikor) – Davidfilm, Kerényi László filmje
Érdekes valamikor nagyon régen talán ifjúkoromban magam is láthattam ezt a csavargyárat. Hogy mi van ott ma és mivé lett az üzem,...
Ököllel ütötte a lányát fegyelmező pedagógust
A Miskolci Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt, gyorsított eljárás keretében állított a Miskolci Járásbíróság elé egy 35 éves szendrői...
Ilyen lesz ha lesz – folytatása következik – itt már nincs megállás
Figyelem, ma már minden kampánytéma.Ha lesz német bevonulási emlékmű ha mégse akkor az is szerepet kap a választásban. Sőt ha jól belegondolunk maga...
Balaton Sound Zamárdi: rövidebb pénztári sorok, hosszabb vonatok
Zamárdi, 2014. július 8. – Állomási wifi, kitelepült jegypénztár hosszított nyitva tartással, és több kocsival megerősített járatok is segítik az idei Balaton Sound...
Korlátlan zenehallgatás és beszélgetés egy csomagban a Telekomtól!
• Már elérhetők a Telekom új díjcsomagjai, amelyek hozzáférést biztosítanak a Spotify Premium zeneszolgáltatáshoz. • A legnagyobb díjcsomag korlátlan belföldi alapdíjas beszélgetést és...
Itt a gumi váltás ideje – nyári levegőt a téli gumikba – hirdették valamikor az Aral kútnál
Nem is olyan régen Kovács barátom az Aral kút vezetője, meghirdette, ilyentájt, hogy a téli gumijába cseréltesse a levegőt nyárira. Ha azt hiszik,...
Súlyos hitelességi válság az Északnál és a BOON-nál – a Miskolci Vároháza közleménye
Hogy nem túlzás hitelességi válságról beszélni, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy rövid időn belül immár az ötödik sajtópert...
Lejárom a lábam az igazamért – hallgat a mély sötétség – a bírókat cserélgethetik mint a sakkban a bábukat
A nyugdíjas nem unatkozik. Ha nincs gondja, keres magának. Hátralévő időmet egy lapra tettem fel. Keresem az igazamat, próbálom visszaszerezni a becsületemet, amelyet...
Faültetés – közösségek is pályázhattak facsemetékre Miskolcon
A Nagy-Miskolc program részeként az őszi ültetési időszakban megkezdődtek a fatelepítések Miskolc város területén. A fatelepítésbe Miskolc MJV Önkormányzata...
Lézerágyú – nemcsak kard van – jön a csillagok háborúja
Túl idős vagyok már ahhoz, hogy emlékezzek az elmúlt évtizedek világpolitikai történéseire. Ronald Reagan Amerika első számú cowboya , filmszínész és a Fehér...
Ezt már olvasta?
No Image