A baloldal ott folytatja Erzsébetvárosban, ahol 2010-ben abbahagyta.
Emlékezetes, hogy a Hunvald-korszakban a nyomozó szervek elvitték a
baloldali polgármestert és ugyancsak letartóztatták az akkori
pénzügyi bizottság elnökét is, akit súlyos börtönbüntetésre ítéltek
vagyonellenes bűncselekmények miatt.
A mai napon a baloldal pénzügyi bizottsági elnökét érte tetten a
nyomozó hatóság. Hivatalosan lopás a gyanú tárgya, amelyet az
önkormányzat hivatalos helyiségében folytatott a DK-s képviselő, de
ennél sokkal súlyosabb bűncselekmények is feltételezhetőek.
A gyanú fennáll, ezért kérdezzük, hogy tudott-e erről a kerület
gyurcsányista vezetése, Niedermüller Péter, a VII. kerület
polgármestere. Részesültek-e a lopásból származó haszonból ő és a
Demokratikus Koalíció, finanszírozták-e a pártjukat a lopott
pénzből? Felszólítjuk Oláh Lajost, a kerület DK-s országgyűlési
képviselőjét, hogy nyilatkozzon arról, hogy az önkormányzati
jobbkeze, a bűncselekményben feltételezhetően érintett Borka-Szász
Tamás, juttatott-e számára a lopott haszonból, hiszen tudomásunk
szerint rendszeresen tárgyalt a gyanúsítottal a lopás helyszínén.
Az erzsébetvárosiak sajnos ismét megtapasztalták, hogy a baloldal
Erzsébetvárosba nem önkormányzatot vezetni, hanem lopni jár. Bízunk
abban, hogy a hatóságok a bűncselekmény minden szálát és érintettjét
felderítik és bíróság elé állítják.
VII. kerületi Fidesz
Kiadó: Fidesz
Szembenézés helyett kivonulás, támogatás helyett elvtelen támadás – A Fidesz magyarázattal tartozik a miskolciaknak A Fidesz képviselői ismét bizonyították,...
Mezőcsát a világ közepe. Szívem csücske. Bár született Miskolci vagyok, Csátról nősültem. Így jóleső kényszerűségből sok időt tölthettem a várossá nőtt településen. Sokan...
Tájékoztatták a lakosságot, a megyei kórházban látogatási tilalomra kényszerültek a megszaporodott influenzaszerű megbetegedések halmozódása miatt, megelőzés célzattal . Az intézkedés hatályba lép,...
Különösen alakult az idei megemlékezés Miskolcon, az 1956. októberi szabadságharc évfordulójáról. Mivel a választások után, a még ügyvezető városvezetés igyekezett idejében megszervezni az...
Ha valaki nem emlékezne rá a rendszerváltás előtt lengyel Nysa mentőautók szolgáltak az egészségügyben. Akik nem járatosak az autózásban, elmondom, ezekben a kocsikban...
A Háziorvosi Egyesülés központjában egészségügyi szakmapolitikai egyeztetésen vett részt Tóth-Szántai József Miskolc Polgármestere. Az MVHR Egyesülés igazgatója, Soltész Rudolf elmondta, hogy napirendre kerültek...
2022. 08. 29., h – 15:28 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A miskolci rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a három szurkolót, egyet pedig jelenleg is keresnek....
A koronavírus pandémia első hullámából az EU-tagállamok különböző mértékű veszteséggel kerültek ki. Magyarország a nagyon sikeresen védekezők között szerepel. A kialakult járványhelyzet rávilágított...
Gulyás Gergely a szerdai kormányinfón bejelentette, hogy a magyar kormány az európai energiaválságra hivatkozva energia-veszélyhelyzetet hirdet. Augusztustól életbe lép a kormány 7 pontos intézkedési terve:...
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) feladatai az Országgyűlés döntése alapján 2027. január 1-től több kulcsfontosságú területen bővülnek, jelentősen csökkentve ezzel a vállalkozások...
Diót agyra, répát szemre, paradicsomot szívre, fokhagyma megfázásra, méz ágybavizelésre, szőlőmag rák ellen. Szentistvánban visz gyógyszertárat a férfi, aki tíz éve nem volt...
Lottóház harmadik emelet. Tetszenek látni? Ez a második molinó Miskolcon, a városban ami a szantograf portál reklámozására lett kirakva. Az elkövető Török Ferenc...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség indítványa alapján, vasárnap a bíróság elrendelte egy 22 éves és egy 31 éves férfi letartóztatását, akik 2019. január...