Halasztódik a döntés az Unio tagállamaiban a nyári vagy a téli
időszámítás végleges megállapodásának a kérdésben, annak ellenére,
hogy a világjárvány jelentős mértékben megváltoztatta az emberek
napi életmódját, és a negatív hatások nem kímélték az alvási
szokásokat sem: kevesebbet és egyre nyugtalanabbul alszunk. A
polémia, hogy a nyári vagy a téli időszámítás legyen, egyelőre a
közbeszédben téma, az egyéni állásfoglalások jelentős mértékben
függnek szubjektív megítélésektől, sokféleképpen megközelítve ezt a
kérdést, amelynek végső eldöntéséhez az érintett országok
kormányzati szintű összehangolása kívánatos. Az alváskutatási
tapasztalatok, a baleseti statisztikák és még sok minden más arra
figyelmeztet bennünket, hogy az eredeti időzónánknak megfelelő idő
visszaállítása lenne a legésszerűbb élettani, egészségügyi
szempontból: évezredek óta élünk ebben a rendszerben, és ez a
jelenlegi téli időszámításnak felel meg. A óraátállításhoz
kapcsolódóan G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke olyan
nemzetközi és nemzeti állásfoglalások, javaslatok és intézkedések
szükségességére is felhívja a figyelmet, mint a gyermekek és
fiatalok kora reggeli kényszer ébresztése (bölcsődei, óvodai,
iskolai korai műszakkezdés) káros hatásai, az elalvásos közlekedési
balesetek megelőzése, valamint a kora délutáni pihenés (a mediterrán
országokban gyakorlatnak számító szieszta) életmódra gyakorolt
egészségügyi következményeinek a kérdéskörei.
Kiadó: Magyar Alvás Szövetség
Óh mennyit álmodoztunk már – mi minden lehetne Miskolcon. Zsenge koromban nekünk nagy vidámparkot ígértek, folyt a vita a Majálisparkba vagy Tapolca mellé....
Holnap még maszkuskodunk. Hétfőtől pedig már szabadon lélegezhetünk. Most néztem meg szinte minden zsebemben van egy két maszk. A kocsiban több is. Ezek...
Csak, hogy el vegyem fiatal barátaim jókedvét. Mi ilyenkor augusztusban már az írószer boltokban és az úttörő áruházban koslatunk. Nem azért mert annyira...
Rendezgetem a családi hagyatékot. Mi sem nehezebb szörnyűbb mint, hogy szemétre hajigáljuk mindazt az apró de szeretteinknek fontos tárgyakat amiket évtizedeken át őrizgettek....
Ahogy elnézem egyre fontosabb a Lévy József utcai negyven kilométeres sebesség korlátozás betartása. Bár lefelé az utolsó szakaszon hiányzik a tábla, de annak...
A magyar kormány célja, hogy erősítse a hazai kutatás-fejlesztési és innovációs aktivitást, minél jobban kiaknázza a kormányzat, az ipar és az egyetemek...
A vártnál is nagyobb volt az érdeklődés a miskolci Kazinczy utcai zsinagóga talán utolsó nyílt napján, vasárnap. Mint ismeretes a megsüllyedt templom életveszélyessé...
Miért gondolták, hogy a mai napot megússzák Schwezoff nélkül. Hiú ábránd. Ez a drága ember egyre fontosabb, témát ad és telistele meglepetésekkel. Minden...
Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság és az X-MEDITOR Kft. közös közlekedés-biztonsági kampánya 2012 óta hívja fel a figyelmet egy társadalmilag fontos témára és az...
Tisztelt mezőcsáti lakosság! Tájékoztatni szeretném Önöket, hogy éjjel 1 órától -mezőgazdasági vállalkozóinkkal kötött megállapodásunk szerint- folyamatosan végezzük az utak tisztítását. A köztereinken illetve...
Kárpáti Ferenc a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban (a budapesti Honvédkórházban) hunyt el. Fia, Kárpáti Ferenc az MTI-nek azt mondta, hogy a volt...
Holló József költő nyította meg tegnap Fülöp Zoltán festőművész kiállítását a Müvészetek Házában. Az esemény ünnepélyesebbé tételében közreműködött Jánosi Judit előadóművész. A megnyitót...
Nagy kérdés, örüljek vagy szomorkodjak. Vagy egyszerre mindkettőt. Korábban ugyanis csak azt szajkóztam, hogy tarthatatlan Miskolc belvárosában ez a fránya nagy kavicsos parkoló....
Tamás barátom Szepesi Gyuri bácsival -kifejező kép. Kolodzey régóta szívélyes baráti kapcsolatot ápol az élő legendával az Aranycsapat tiszteletbeli tagjával. Ennek a kapcsolatnak...
Érdekes a felállás – pontosabban a hozzáállás Gyurcsány Ferenc miskolci látogatásához a baloldalon. Latolgatják, hogy az itteni vizitje hoz e a konyhára annyit...
Fájó, megtört szívvel tudatja szerető családja, hogy a régó utolsó Holokauszt túlélője, Erdős Pálné, Éva néni 98 éves korában csendesen elhunyt. Temetése, búcsúztatása ...