Halasztódik a döntés az Unio tagállamaiban a nyári vagy a téli
időszámítás végleges megállapodásának a kérdésben, annak ellenére,
hogy a világjárvány jelentős mértékben megváltoztatta az emberek
napi életmódját, és a negatív hatások nem kímélték az alvási
szokásokat sem: kevesebbet és egyre nyugtalanabbul alszunk. A
polémia, hogy a nyári vagy a téli időszámítás legyen, egyelőre a
közbeszédben téma, az egyéni állásfoglalások jelentős mértékben
függnek szubjektív megítélésektől, sokféleképpen megközelítve ezt a
kérdést, amelynek végső eldöntéséhez az érintett országok
kormányzati szintű összehangolása kívánatos. Az alváskutatási
tapasztalatok, a baleseti statisztikák és még sok minden más arra
figyelmeztet bennünket, hogy az eredeti időzónánknak megfelelő idő
visszaállítása lenne a legésszerűbb élettani, egészségügyi
szempontból: évezredek óta élünk ebben a rendszerben, és ez a
jelenlegi téli időszámításnak felel meg. A óraátállításhoz
kapcsolódóan G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke olyan
nemzetközi és nemzeti állásfoglalások, javaslatok és intézkedések
szükségességére is felhívja a figyelmet, mint a gyermekek és
fiatalok kora reggeli kényszer ébresztése (bölcsődei, óvodai,
iskolai korai műszakkezdés) káros hatásai, az elalvásos közlekedési
balesetek megelőzése, valamint a kora délutáni pihenés (a mediterrán
országokban gyakorlatnak számító szieszta) életmódra gyakorolt
egészségügyi következményeinek a kérdéskörei.
Kiadó: Magyar Alvás Szövetség
Állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át augusztus 20-a alkalmából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn, a Pesti Vígadóban. A tárca vezetője...
ujkelet.live Néhány nappal ezelőtt az orosz hadsereg az 1965-ben kivégzett Eli Cohen izraeli kém maradványait kereste a Jarmuk menekülttábor temetőjében, Damaszkus déli részén,...
Jó lenne, ha a kormány nemcsak a bankoktól kérne kamatplafont, hanem maga is garanciát vállalna, hogy alacsonyan tartja az inflációt – mondta Csányi...
Nyugat Európában óriási kultusza van a lakóautózásnak. Amerikában viszont millióan választják ezt a cigányéletet. Független nyugdíjasok százezrei meg azt lesik, kémlelik, hogy merre...
Aliz Grosz megrendítő bejegyzése – „Drága kicsi Mózes. Már az Angyalok között vagy ami számomra felfoghatatlan. Majdnem 13 éve az életem része voltál....
Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség Miskolci Csoportja meghívja Önt és kedves családját 2018. január 11-én 15 órakor a Szemere kerti Doni kopjafánál tartandó...
Ha kedd, akkor találkozik a miskolci zsidó múzeum baráti köre. Markovics Zsolt miskolci főrabbi vendége , Kis József a megyei levéltár igazgatója. Pontosítok...
A lenti hír mellbe vágó. Jómagam ugyanis firkászként ott voltam a miskolci házgyár alapkő-letételénél és megéltem a búcsúztatását is. Nehéz lenne elfelejteni mert...
A Miskolci Egyetem és a Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred Honvédelmi Oktatási és Kulturális Központja szervezésében „A Magyar...
Zoli rabbi, Radnóti Zoltán a Mazsihisz rabbitanácsának elnöke beszél majd a Miskolci Avasi zsidó temetőben a ma délelőtti mártír megemlékezésen. Csak úgy előzetesen...
Új jogkört kaphatnak a gyógyszerészek. Az infostart.hu cikke szerint a Belügyminisztérium egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkára, Bidló Judit az InfoRádióban arról beszélt, hogy...
Mentsük meg a miskolci repülőteret. Végóráit éli a zöld bázis. Aggódnak a klubtagok, a repülés szerelmesei. Az országban egyetlen olyan nagyváros sincs amelynek...
Miskolc város vezetése hisz a véleménynyilvánítás szabadságában, és mindennél fontosabbnak tartja a lakossággal, a miskolciakkal folytatott őszinte és szakmai alapokon nyugvó párbeszédet –...
Csaknem egy esztendeje panaszkodnak a fogtechnikusok, hogy a mostanában beérkezett porcelán alapanyag körül valami nem stimmel. Gyártják , égetik a műfog-sorokat ám a...
Egy miskolci vállalkozás sajátos, egyedi módon nyílvánít véleményt a bolt előtt kialakított kerékpárútról. Tény, hogy a Csabai kapuban húzodó járdából kreált bicajút se...
Bizonyára hagyományteremtő céllal látta vendégül Tóth- Szántay József polgármester, Matiscsák Éva és Hollósy András alpolgármester a régió újságíróit a mai sajtóreggelin a Calypso...