SzántóGráf

BONTJÁK AZ Y-HÍD ÚTJÁBAN LÉVŐ HÁZAKAT A MISKOLCI VÖRÖSMARTY UTCÁN

Az érintett épületek szanálása és a tereprendezés négy-öt hónapot vesz igénybe, a munkákkal párhuzamosan folytatódik a felüljáró alapozása is.

Megkezdődött az Y-híd beruházás útjába került Vörösmarty utcai épületek bontása. Ahogyan arról korábban a minap.hu elsőként számolt be, a munkálatok azután kezdődtek el, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) a hónap elején megkötötte a kivitelezési szerződést az eljáráson nyertes céggel.

A bontás már az elmúlt hét második felében megindult, az első napokban kézi erővel dolgoztak, kedden aztán munkagépek kezdték el ledönteni a vasúti sínek melletti, korábban már kisajátított romos épületet. A NIF projektirodájának vezetője szerint ezzel együtt összesen tizenhat ingatlant bontanak le. Ezek korábban üzleteknek, irodáknak, üzemeknek adtak helyet, de voltak köztük lakóházak, társasházak és garázsok is.

– A bontás azért vált szükségessé, mert az érintett épületek az új út nyomvonalának útjában vannak. Ez azért lehetséges, mert, ahogy erre a miskolciak bizonyára jól emlékeznek, a Vörösmarty utca ezen a szakaszon már csak kétszer egysávos volt, a fejlesztés után viszont ez a rész is kétszer kétsávosra bővül. Az is tudott, hogy ezeket az érintett ingatlanokat az állam korábban már kisajátította, a használói, lakói elhagyták az épületeket, sőt már a közművek is ki voltak kötve – mondta Bogdán Béla.

Az összes érintett ingatlant várhatóan négy-öt hónap alatt tüntetik el: a munkák során a szakemberek előbb az ablakokat, ajtókat, és a tetőt távolítják el, ezután a teherhordó falakat, végül pedig az alapot bontják el. Az irodavezető elmondása szerint több ingatlan esetén szükség lesz a korábban kiásott pince feltöltésére is.

Folyamatos a munka

Az épületek szanálásával párhuzamosan a felüljáró belváros felőli töltésének bontása is zajlik, folyamatos a közművek kiváltása, illetve a korábban már megkezdődött alapozási munkák is folytatódnak.  Bogdán Béla kiemelte, a bontásokkal igyekeznek olyan tempóban haladni, hogy minél korábban biztosítani tudják az építést végző vállalkozó részére a szükséges munkaterületet.

A projektvezető szerint az időjárás most még nem befolyásolja a munkákat, a határidőket tudják tartani. A cölöpözések mellett az összefogásukra alkalmas úgynevezett fejgerendákat is megépítik, és erre kerülnek majd a híd szerkezeti elemei.

Két év múlva

Az érintett terület mellett a jelenlegi forgalmi rend várhatóan jövő év márciusáig van érvényben. A jövő tavasztól megkezdődik híd Kisfaludy utcai szakaszának bontása a meglévő felüljáró és a Pfaff Ferenc utca között a vasúti átjáróval együtt majd az új hídrész szerkezetépítése, valamint elkészülnek a támfalak, illetve a Pfaff Ferenc utcai P+R parkoló. Ebben az ütemben épül meg a Király utca és a Vörösmarty utca csomópontjába tervezett turbó körforgalom is.

A NIF emlékeztetett, tavasztól a fentiek miatt nagyobb mértékű forgalomterelésre kell majd számítani, viszont hangsúlyozták azt is, hogy tudatában vannak annak, hogy a Bogáncs utcai kerülő jó félórás kitérőt jelent, ezért jelenleg a miskolci önkormányzattal közösen vizsgálják annak a lehetőségét, hogy valamilyen módon könnyítsenek a helyzeten. A több mint tizenhárom milliárd forintba kerülő fejlesztés várhatóan 2022-ben készül el.

Exit mobile version