SzántóGráf

Szigorúbban ellenőrzik a maszkviselés szabályainak betartását Miskolcon

maszkoscigis

 

 

 

A maszkviselés szabályainak betartását ellenőrizték a miskolci kapitányság rendőrei október 24-én és 25-én a miskolci üzletekben. A szájat és orrot takaró maszk viselését kormányrendelet írja elő, amely a hatéves kor alatti gyermekek kivételével mindenki számára kötelezővé teszi a védőeszköz viselését mások mellett a tömegközlekedési eszközökön, illetve az üzletekben, boltokban is.

 

Az ellenőrzés során 9 esetben tapasztalták, hogy a vásárlók nem, vagy nem megfelelően – az orr, vagy az áll alá lehúzva – viselték a maszkjukat, ezzel megszegve a kormányrendeletben foglaltakat. Őket ezért szabálysértés elkövetése miatt 5000 forintos helyszíni bírsággal sújtották.

 

Tekintettel arra, hogy a jogszabály szerint a vásárlók maszkviselési kötelezettségének betartásáért felelősség terheli az üzletek üzemeltetőjét is, Miskolc város jegyzője a kötelezettségüket megszegő üzletek üzemeltetőit figyelmeztetésben részesítette.

 

A figyelmeztetés azonban csak a legenyhébb szankció, amit az ilyen üzletvezetők, boltosok kockáztatnak. Ha ismét, azaz másodszor is megszegik kötelezettségüket, 100 000 forinttól akár 1 000 000 forintig terjedő bírságot is kaphatnak.

 

Harmadik alkalommal már legalább 3 napra, legfeljebb egy évre be is lehet záratni a szabályszegő üzletet, a negyedik alkalomtól kezdve pedig a kötelezettségszegések alkalmainak számával megegyező számú napig, vagy legfeljebb egy évig tarthat az ideiglenesen elrendelt bezárás.

 

Fontos, hogy a vásárlók közül sem csak azok számíthatnak bírságra, akik nem viselnek maszkot, hanem azok is, akik lehúzzák azt az orruk, vagy az álluk alá, azaz úgy viselik, hogy a védőeszköz nem takarja a szájukat és az orrukat is.

 

Exit mobile version