SzántóGráf

Egyre több a beteg – most van igazán szükség a fegyelemre és odafigyelésre!

 

 

46 ezer fölött az aktív fertőzöttek száma, egy nap alatt 63 ember halt meg koronavírus miatt Magyarországon – csak néhány az elmúlt napokban nyilvánosságra került sokkoló adatok közül.

 

A koronavírus-járvány második hulláma elemi erővel csapott le a világra, Európára és Magyarországra is. Az első hullámot sikerült igazán súlyos veszteségek nélkül átvészelnünk, de a második hullámban sorra dőlnek meg az újabb és újabb negatív rekordok. És ezeket a rekordokat nem csupán számokban, hanem emberéletekben, gyászoló családokban és a betegség miatti maradandó károsodást okozó szövődményekben mérik.

 

Ma már több példa is van arra, hogy a vírus nem csak az idősekre és a krónikus betegekre jelenthet veszélyt. És több példa van arra is, hogy olyanok haltak bele a fertőzésbe, akik kételkedtek a vírus létezésében, és nem tartották be az ellene való védekezés legegyszerűbb szabályait sem.

 

Ma Borsod megye az ország harmadik legfertőzöttebb területe, és a második legfertőzöttebb megye Pest után. Borsod-Abaúj-Zemplénben már most is több, mint 4200 beteget tartanak nyilván és ez a szám napról napra nő.

 

Vakcina még nincs és a szakemberek többször is megerősítették – televíziós és lapinterjúkban –, hogy egyelőre a koronavírus-fertőzésre alkalmazott gyógyszerek, kezelési kombinációk sem garantálnak biztos gyógyulást. Fogalmazzunk egyszerűen: nincs biztos gyógymód.

 

Hogy mit tehetünk akkor mégis azért, hogy megóvjuk szeretteink, rokonaink, barátaink és a saját magunk egészségét?

 

Fegyelmezettnek kell lennünk és követnünk kell a kormányzat és a szakemberek által ajánlott védekezési technikákat.

 

A kötelező maszkviselésről Magyarország kormánya döntött egy kormányrendelettel, amely mindannyiunk számára kötelező. A miniszterelnök pedig arra kérte a hatóságokat, rendvédelmi szerveket hogy tartassák be a rendeletben foglaltakat. Éppen ezért a rendőrség szabálysértési bírsággal sújthatja azokat, aki megszegik a maszkviselés kötelező szabályait. Akik nem viselnek maszkot, vagy nem megfelelően viselik azt. Például az orr, vagy az áll alá húzva.

 

A maszkviselés azonban nem csak azért fontos, hogy elkerülhető legyen a bírság. Hanem azért is, mert a szakemberek szerint a rendszeres kézmosás és fertőtlenítés, illetve a megfelelő szociális távolság – másfél, két méter – betartása mellett egyelőre továbbra is ez az egyetlen működő módszer a járvány terjedésének lassítására.

 

És arra is, hogy megóvjuk szeretteink, rokonaink, barátaink és a saját magunk egészségét, életét is. Hogy ne rólunk szóljanak a sokkoló hírek, és mi ne legyünk részesei a negatív rekordoknak.

 

Éppen ezért van most minden eddiginél nagyobb szükség a fegyelemre, a kitartásra és az egymásra való felelősségteljes odafigyelésre.

 

Vigyázzunk egymásra – továbbra is! Most még az eddigieknél is jobban!

Exit mobile version