SzántóGráf

November elején utalják a kiegészítő nyugdíjemelést, a jövő év elején pedig a visszaállítandó 13. havi nyugdíj kezdőösszege érkezik meg

A két juttatás pár hónap alatt összesen 125 milliárd forintot jelent a nyugdíjasoknak – mondta el Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Nemzetnek. Az érintettek a következő napokban kapják kézhez a kiegészítő nyugdíjemelés összegét, ami akkor jön szóba, ha az első nyolchavi adatok alapján az infláció becsült éves mértéke magasabb az év eleji nyugdíjemelésnél. Ez most a 4 százalékos infláció miatt 1,2 százalékos pluszt jelent a nyugdíjasoknak a januári emelés után.

(A legfrissebb hírek itt)

Fontos: a kiegészítést januárig visszamenőleg, egy összegben kapják meg az arra jogosultak, az aktuális nyugdíjukkal egy időben. A visszamenőleges összeg 16-17 ezer forintot jelent egy átlagnyugdíjas számára, és havonta 1700 forinttal nő a járandósága.

 

A nyugdíjfolyósító Váci utcai épülete / Fotó: MTI – Róka László

Januárban újabb soron kívüli kifizetéssel számolhatnak az idősek, megérkezik ugyanis a négy lépcsőben visszaállítandó 13. havi nyugdíj kezdőösszege, ami negyedhavi nyugdíjat jelent. A jegybank becslései szerint 2,6 millióan részesülhetnek ebben a juttatásban, és egy átlagos öregségi nyugdíjas 36,8 ezer forint pluszpénzt kaphat ezen a jogcímen a jövő februárban. 2024-re pedig már mindenkinek a teljes havi nyugdíjának az összege jár majd.

Tállai azt is elmondta, hogy a kormány jövőre jelentős gazdasági növekedéssel számol, ami már nyugdíjprémium kifizetésére is lehetőséget ad 2021-ben – ez ugyanis idén elmaradt, a koronavírus kicsinálta a gazdasági növekedést. Erre a célra jövőre 53 milliárd forintot különített el a kormány, ami 4,8 százalákos gazdasági növekedés esetén lenne elegendő. Ha ez bejön, 23 ezer forintos prémiumot jelent majd a nyugdíjasok többségének, akik emellett januárban már egy 3 százalékos nyugdíjemelésnek is örülhetnek . utóbbi havi négyezer forint körüli pluszt jelent majd átlagban.

Exit mobile version