Miskolci születésű jogász, itt végezte tanulmányait, itt szerezte jogi doktori oklevelét. Főállásban dolgozott a Miskolci Egyetem különböző karain 1989 és 2006 között. Hivatását tekintve még ügyvédként foglalkozott a miskolciak mindennapi ügyes-bajos dolgaival. 1988-tól került kapcsolatba az avasi lakótelep középsõ részének életével. 1994-től képviselője volt a város közgyűlésének a Magyar Szocialista Párt színeiben 2010-ig. A Jogi Bizottság elnökeként a városüzemeltetés jogi oldalait is megismerte.
Szántó István
Related article
Elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az egész országot megrázta a hír, hogy 103 éves korában elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója. 103...
Elhunyt Szepesi Sándor a miskolci, minap újságírója
Hosszú türelemmel viselt súlyos betegség után augusztus 22-én elhunyt Szepesi Sándor újságíró, a minap.hu és a Miskolci Napló felelős szerkesztője. Szepesi Sándor 2004...
Búcsú Bucsay Pistától – emléke örökké él
Mível gyakran írt a gráfra két témában mindig elsőnek informált minket. Vasúti, Mávos és rádióamatőrtechnikai ügyekben naprakész volt. Kedves Pista Barátom hiányozni fogsz!...
Elhunyt -drága édesapám! – Grudzinski Zoltán (Zsolti) (1947-2021)😭 – fia búcsúztatója
Nagyon nehéz a szívem és annyi mindent szeretnék mondani neked. 51 éve szeretlek és én tudom legbelül, hogy 51 éve rajongtam érted és...
Elbúcsúztatták Koncz Ferencet – írja Nyíri Tibor Szerencs polgármestere
A szerencsi köztemető ravatalozójából július 17-én délután kísértük utolsó útjára a tragikus hirtelenséggel elhunyt országgyűlési képviselőt, településünk korábbi polgármesterét. Koncz Ferencnek 2019-ben a...
Hiányozni fogsz Tibor – nálad minden vevő VIP kiszolgálásban részesült
Kedves Tibor barátom, Most, hogy ily módon szembesülök a tragédiával, a gyászhírrel elszorul a szívem. Nem nehéz felidézni az első találkozásunk emlékét. Ott...
Elhunyt Fűlöp herceg -egy hiján száz éves lett volna – Kerényi László, még Budapesten a Vadászati világkiállításon találkozott vele
Pénteken kora délután jelentette be a Buckingham-palota, hogy meghalt Fülöp herceg. A brit monarchiában leghosszabb ideje regnáló uralkodó hitvese, II. Erzsébet királynő „ereje...
Elment Éva néni – a legidősebb miskolci holokauszt túlélő
Fájó, megtört szívvel tudatja szerető családja, hogy a régó utolsó Holokauszt túlélője, Erdős Pálné, Éva néni 98 éves korában csendesen elhunyt. Temetése, búcsúztatása ...
Elhunyt Fónagy István újságíró – Hajdu Imre így búcsúzik kollégánktól a közösségi oldalán – meglásd csinálunk még egy jó újságot odaát…
Egykori kollégája Hajdu Imre újságíró, az Új Észak és a Tiszaújvárosi Krónika volt főszerkesztője így búcsúzik tőle közösségi oldalán: Elment Fónagy Pista is! A mai...
Meghalt Berecz János – Kádár János útódja lett volna – könyvet írt az ellenforadalomról
Meghalt Berecz János magyar politikus. A hírt Ibrány jelenlegi polgármestere jelentette be. Életének 92. esztendejében elhunyt Berecz János egykori politikus, író, akinek a...
Búcsúzunk Kocsis István doktortól – a végső tiszteletadás november hetedikén lesz a görömbölyi görög katolikus templomban
A gyengébbik nemről írnám a következő könyvemet. Rád gondoltam – mondom a telefonba – biztosra vettem, ha senki más de, Te tudsz újat...
ELHUNYT TRÉBA GYULA, A MISKOLCI ÚJSÁGÍRÁS MEGHATÁROZÓ ALAKJA
Miskolc város vezetése mély megrendüléssel értesült arról, hogy életének 79. évében, miskolci otthonában elhunyt Tréba Gyula újságíró, aki hosszú évtizedeken át meghatározó...
MEGHALT SZABÓ GYURI BÁCSI, A BÜKKI FÜVESEMBER
Elhunyt 94 éves korában Szabó György, akit a legtöbben csak a bükki füvesemberként ismertek. Tudását lányának, Lopes-Szabó Zsuzsának adta át, aki gyakorlott fitoterapeutaként...
Elhunyt Kobold Tamás – Miskolc polgármestere volt 1994-2002 között – bucsúztatása a vasgyári katolikus templomban
Életének hatvankilencedik esztendejében elhunyt Kobold Tamás Miskolc volt polgármestere. Bucsúztatása október 14.-én 11 órakor a Vasgyári katolikus temetőben. Temetéséről később intézkednek. Kobold Tamás...
Mostantól elektromos pompaautó kíséri utolsó útjára az elhunytakat a Szentpéteri kapui temetőben
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. működése minden területén, elkötelezett a klímasemleges zöld város megteremtése mellett. Ennek legújabb bizonyítéka, az az elektromos...
Szádeczki Zoltán búcsúztatása a Miskolci evangélikus templomban
A MINAP galériája ...
Elhunyt Dr. Katona Zoltán, a kórház egykori főigazgató főorvosa
Elhunyt Dr. Katona Zoltán a kórház egykori főigazgató főorvosa A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház megrendüléssel tudatja, hogy Dr. Katona Zoltán,...
Elment a doktor úr – Krausz Pali barátom emlékére
Palikám, doktor úr korán itt hagytál minket! Megelőztél minket. Ha akarjuk, ha nem gyászunkban magunkra is gondolunk. Hiszen Te csak előre mentél s ...
Elhunyt Pusztai Gábor újságíró – annak idején a Déli csapatát erősítette
Elhunyt Pusztai Gábor miskolci újságíró. Ma reggel érkezett a megdöbbentő hír. Sokáig dolgozott nálunk a Déli hírlapnál, s ha bővebb információt kapok a...
Elbúcsúztatták Kriza Ákost, Orbán Viktor is lerótta a kegyeletét
A miniszterelnök beszédet is mondott a szombati szertartáson Miskolcon. “Büszkék vagyunk arra, hogy melletted harcolhattunk” – írta ki Facebook-falára Orbán VIktor miniszterelnök, aki...



