Jaksi – csak a szépre, jóra emlékezem. Laci drága egy egyéniség volt. Annyi képét őrzöm, hogy nehéz nem emlékezni rá. Talán kevesen tudják, hogy miként lett belőle fotóriporter. Még a nyomdából ismertem majd úgy tudom divatárus lett a Zsarnain. Egy időben a nyakamra járt, hog Ő fotós akar lenni. Felkaroltuk, sztárt csináltunk belőle. Jó fogás volt, szerettem vele menni mindenhová. Gyors kapcsolatteremtő képessége volt. Ha kellett Horn Gyulát is szívfájdalom nélkül leszólította, s beigazította a fotózáshoz. Ha havária volt hamarabb ért a helyszínre mint a rendőrség vagy a mentők. Amikor kigyúlladt a deszkatemplom , lángokban állt a faépület élete kockáztatásával kattintgatott. Igaz, közben olyan Istenes szavakat is mondogatott, amiket nem kellett volna. Másnap kaptam az ukázt, hogy tegyem lapátra. Oké, mondtam most elutazom 10 napra, Te meg húzd meg magad, hátha fenn elfelejtik a szentségtelenségedet. Jaksi viszont nem nyugodott – emlékszem az osztrák olasz határon csörgött rám, hogy a főszerkesztő már vissza is vette. Talán ő lett volna az egyetlen akit kirúgtam volna a 15 év során. Sosem felejtem el, hogy Horváth Szabolccsal milyen klasz képes riportot készítettek a Szajoli vasúti szerencsétlenségről. Majd mindketten bementek a miskolci rádióba promotálni a hétfőre beígért anyagot. Szenzációs adás volt. Még a szilveszteri összeállításba is bekerültek. Laci egy móka mester volt – ha most fenn a DH mennyországbéli szerkesztőségében Szikra Palival fröccsöznek – tutira szóba jön – miként is kapott Jaksi egy csecsen kiküldetést a távirati irodától. Na, de ezt majd ha jó kedvem lesz elmesélem. Mi is egy hétig gurultunk a nevetéstől annyira sikeres volt a beugratás. Palika – a bocsánatkérések mestere találta ki a sztorit, mi eljátszottuk – Jaksi meg vette az adást….
Szántó István
Related article
Családi ezüstnek hittem – megjelent a Miskolci Naplóban – elég bosszúsan magam vertem szét egy baltával
Nagyapámék egyetlen háborús öröksége egy jó két méter magas, velencei tükrös asztal volt. Apró hibával. Bal felső sarkába, a hosszant elnyúló apró repedés...
Kábeldoboltak” a miskolci oroszlánok – jótékonysági szombat a FUX-ban – megdolgoztak a pénzükért a Lions klub tagjai
Jótékonysági kábeldob szerelési munkán vettek részt ma délelőtt az Első Miskolci Lions Club Hungary tagjai a FUX Zrt. telephelyén. A jószolgálati szervezet képviselői...
A volt miniszterelnök dedikál vasárnap a Géniuszban
Németh Miklós volt miniszterelnök dedikálja új könyvét vasárnap délután négy órakor a miskolci Géniusz könyváruházban. ...
Szünetel az önkormányzati ügyfélfogadás csütörtökön a Köztisztviselők napján
A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény adta felhatalmazással élve Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése – amikor a 2020. évben megalkotta 16/2020.(VI.11.)...
Koronavírus Izraelben: Netanjahu egyik tanácsadója is a fertőzöttek között; a Moszad 10 millió maszkot szerzett az országnak
Benjamin Netanjahu miniszterelnök bejelenti, hogy átveszi a védelmi miniszteri posztot Az Egészségügyi Minisztérium éjszaka közölt adatai szerint összesen 4347 izraeli tesztje...
A Vodafone Magyarország mostantól kiemelt támogatója a Miskolci Nemzeti Színháznak Öt éve Miskolcon a Vodafone
Öt éve van jelen Miskolcon a Vodafone regionális Ügyfélszolgálati Központja, ebből az alkalomból a mobilszolgáltató 5 millió forint támogatást nyújt a Miskolci Nemzeti...
Lovas Róbert – A kislány a zongoránál szerzője volt a telefon másik végén – a legnagyobb slágerek fűződnek a nevéhez
Kutyasétáltatás közben csörgött a telefonom. Lovas Róbert keresett Münchenből. Egy apró kéréssel, közös barátunk révén. Sokat lassult már a memóriám, kellett egy kis...
A Vár utcai gesztenyefasor különdíjas lett
A Magyar Turisztikai Ügynökség 29 éve szervezi meg a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyt. 2022-ben Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata is jelentkezett...
A hadsereg letartóztatott egy határsértő gázait, kés és töltények voltak nála
Izraeli katonák hétfőn este letartóztattak egy gázait, aki a biztonsági kerítésen keresztül próbált behatolni a zsidó állam területére, közölte az Izraeli Védelmi Erők...
Az izraeli hadsereg szóvivője azt mondta, reméli, hogy “a nap végére nem lesz több élő terrorista Izraelben”
A CNN londoni tudósítójától, Zahid Mahmoodtól Richard Hecht, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője szombaton azt mondta a CNN-nek, hogy reméli, szombaton a...
Sztrádazár – jár e kártérítés a kelepcébe került autósnak ?
Mi van akkor ha baleset miatt lezárják az autópályát. Mostanában többször megesett már, hogy három órán túl járhatatlan volt egy egy pályaszakasz. Jobb...
Bohus János – Tanár úr – egy régi kép az archívumból – a DH főszerkesztő-helyettese
Pontosan 1969 nyarán ismertem meg a kőszívű, szigorú olvasószerkesztőt, aki egész életét a szerkesztőségben töltötte. Elsőként érkezett és utolsóként oltotta le a villanyt....
Most jött el az ideje – elkelne a segítség – ha egy hullámhosszon vagyunk itt a helye a gráfon – írjon, üzenjen ötleteljen – ha ügyes jól is kereshet
Kedves Olvasó, volna e kedve erre a portálra írni? Érez e valamilyen késztetést, hogy megossza itt a gondolatait? Tud e olyan fotókat készíteni...
Magyarország legjobb kenyerei és sétáló süteményei
.A Magyar Pékszövetség hagyományaihoz híven idén tizenegyedik alkalommal meghirdette a Szent István napi Kenyérversenyt. Az első körben ötvenhat termék nevezett három kategóriában, a...
Hűsítő jégkrémek tesztje
Népszerű nyári csemegét, vaníliás, dobozos jégkrémeket ellenőrzött Szupermenta programjában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Összesen 18 termék „került a kosárba”, amelyeknél a szakemberek...
Ha követ, ha tol satuzom – félreértés a sztrádán – a szexuális kompenzáció lóerőben
Régen pusztítom a benzint és a gázolajat. Valójában már soha semmi se zavar a forgalomban. Számomra a vezetés bármilyen hosszú az út kikapcsol,...
Öt fertőzöttet találtak az Olajág idősotthonban is – a főigazgató nem akar találgatni , ki a hibás
Az Olajág Otthonok egyik zuglói intézményben öt lakó fertőződött meg – közölte a 444 kérdésére Szirmai Viktor főigazgató. A lap azt írja, a tájékoztatás...
Puccs vagy békés vezetőváltás – a bíróság igazságot szolgáltatott – az újságíró szövetség elnöke ismét Tóth Károly – egy levélváltás szériában
Nos, mielőtt mindenkit beavatnék az újságíró szövetség életébe, összefoglalom a történteket, az előzményeket. Tavaly volt egy küldöttgyűlés amelyen a sok egyéb törvénytelenség mellett...
Balaton Sound Zamárdi: rövidebb pénztári sorok, hosszabb vonatok
Zamárdi, 2014. július 8. – Állomási wifi, kitelepült jegypénztár hosszított nyitva tartással, és több kocsival megerősített járatok is segítik az idei Balaton Sound...