Sugár András a hazai mobilfónia megalapítója – egy búcsúfilm, amelyet az élet rendezett meg
G. Németh György, Sugár Andrásné Piroska, és Sugár András a Westel legendás megalapítója első embere

Köztudott, hogy világéletemben vonzódtam a híradástechnika rejtelmei iránt. Nem mintha bármit is konyítottam volna ehhez, de CB és amatőr rádiósként is foglalkoztatott a lehetőség, hogy vezeték nélkül is kommunikálhassunk bárhol, bárkivel, s minél nagyobb távolságra. Bizonyítható, hogy a CB rádiózás az én kezdeményezésemre, propagálására terjedt el Magyarországon. Óriási csatáim voltak az illetékesekkel, hogy csak úgy engedélyezzék ezt a rádiózást. A fiatalok talán el se hiszik milyen procedúra volt egy ilyen privát adóvevő készülék beüzemelése, vizsgáztatása. S természetesen a kérelmezőnek ki kellett kérnie az erkölcsi bizonyítványát, s a behozatali engedélyét. Tudnék erről sokat mesélni.

Végül így a hazai rádiótelefon társaság megalapításánál is bábáskodtam. A régióban az első 450-es majd később a GSM telefon is az enyém volt. Élő tanúim vannak erre, s mi több az első telefonos boltot is magam nyitottam Miskolcon a Kazinczy utcában.  Ki ne ismerné Sugár András elnök vezérigazgatót, aki a hazai mobilfonia elsőszámú megteremtőjeként rangos helyet vívott ki magának a műszaki tudományok történetében.

Elmesélem az első találkozásunkat, a Debrecenit, ahol éppen az Aranybika szállóban találkoztunk. András – igen az első pillanattól tegeződtünk – s neki köszönhettem, hogy a rádiótelefonozás hazai fejlődését mindvégig nyomon követhettem. Nem mellékesen meggyőztem a Déli hírlap és a Westel kft közötti együttműködés hasznosságáról.  Lefordítva a lap legnagyobb és legőszintébb támogatója volt mindvégig.

Mára mindketten a nyugdíjasok félbarna kenyerén élünk, időnk van és nincs nagy távolság közöttünk. Én Miskolcon, András pedig dél Európa egyik legszebb óceánparti üdülőjéből élvezi a nagy víz morajlását, hullámzását. Most beszéltük meg, hogy a Vágatlanul című skypes műsoromban nosztalgiázunk egyet a fénykorunkból. Addig is tessék megnézni András búcsúztatását.

Spontán készült a felvétel, a munkatársai ebben a pillanatban tudják meg, szembesülnek azzal, hogy a kapitány elhagyja a hajót. Az óceánjárót. Egy ilyen filmet Spielberg se tudna megrendezni. Ha még is, aligha találna hozzá ilyen hiteles főszereplőt, ilyen lelkes statisztériát. Többször is vissza lehet pörgetni, mindannyiszor újabbnál újabb részletek tudatosulnak az emberben. András pompás érzékkel választotta ki munkatársait, jómagam tanúja voltam a szigorúságának és a nagylelkűségének is. Hihetetlen energiával teremtette meg a hazai rádiótelefonozás alapjait. Elárulta, hogy valamikor tévé antennákat is szerelt, javított, s még a miskolci kilátó adótornyát is nem egyszer megmászta. Közben jutott ideje a város panorámájában madártávlatból is gyönyörködni.

Most éppen az is eszembe jut, hogy egy este a Murphyben vacsoráztunk és a kedven steakjét rendelte.  Közben csak annyit mondott, tegnap este ugyanezt tálalták neki Amerikában Camp Davidben az amerikai elnökök nyaralóhelyén. Majd elismerően csettintett, ezt Miskolcon jobban csinálják, finomabb, mint a kinti.