SzántóGráf

Blikk-exkluzív: fotók az orgia helyszínéről, ahol lebukott Szájer – Megszólalt a szexbuli szervezője

David Manzheley (29) rendezte barátainak azt a szexpartit, amelyen Szájer József is megjelent / Fotó: Marc BaertDavid Manzheley (29) rendezte barátainak azt a szexpartit, amelyen Szájer József is megjelent / Fotó: Marc Baert

 Kozák Ivánújságíró

Belga kollégáink segítségével bepillanthattunk abba az elhíresült brüsszeli lakásba, amit Szájer József utoljára az ablakon keresztül látott.

Fekete pókhálók, izzó szemű koponyák és falra festett ördögvillák fogadták Szájer Józsefet péntek este, amikor belépett a fiatal doktori hallgató, David Manzheley (29) első emeleti lakásába – na, meg rózsaszínű szívecskék, pamlagok és egy földre terített matrac, elvégre a rendezvény sokkal inkább volt szexparti, mint megkésett Halloween-buli.(A legfrissebb hírek itt)

Szájer nem volt meghívva az orgiára, amely véget vetett a rendszerváltás kezdete óta tartó politikai pályafutásának. David, a házigazda saját bevallása szerint nem ismerte őt korábban. Eredetileg csak 10 vendéget hívott meg a korlátozások miatt, arra kérve a barátait, csak olyanok jöjjenek, akik már átestek a koronavírus-fertőzésen, hogy nagyobb biztonságban legyenek. Végül összesen huszonöten jelentek meg, mert sokan hozták a szexpartira a barátaikat is. A bulit Szájer sem akarta kihagyni.

Kapcsolódó: Feljelentést tett a belga ügyészség Szájer ellen kábítószerrel való visszaélés miatt

Takarítás után: ezeken az ágyakon, pamlagokon, matracokon folyt az orgia pénteken a keresztény-konzervatív politikus részvételével / Fotó: Marc Baerts

– A rendőrség kopogtatás nélkül törte ránk az ajtót – mesélte David a belga HLN hírcsatorna riporterének, aki a megjelenés előtt a Blikkel is megosztotta a hallottakat. – Nagyon gorombán viselkedtek, sértegettek minket. Mégis hogyan tudtuk volna odaadni az igazolványainkat olyan gyorsan, amikor alsónadrág sem volt rajtunk?

David egy percig sem leplezte, hogy a vendégek egy szexpartira jöttek. Számos nemzet tagjai voltak a vendégek között, mert – mint mondta – a közösség igen kiterjedt. Azt azonban tagadta, hogy drogot is fogyasztottak volna.

David Manzheley (29) nem ismerte korábban Szájert, azt sem tudta róla, hogy EP-képviselő. A bulira eredetileg csak tíz fiatalembert hívott meg / Fotó: Marc Baerts

– Csak iszogattunk, mint egy kávézóban, és persze, közben a vendégek egymással szexeltek. Nem hiszem, hogy ez büntetést érdemel – mondta. Hozzátette: a rendőrök nem mutattak neki házkutatási parancsot.

A belga ügyészség szerint a szomszédok hívták ki a rendőröket, mert a bulizók túl hangosan mulattak. Amikor este fél 10 körül betörték az ajtót, Szájer József pontosan tudhatta, milyen következményekkel jár, ha mint „keresztény-konzervatív” politikus lebukik. Míg a rendőrök a sokadalom többi tagjával voltak elfoglalva, a képviselő kimászott az ablakon, majd – az ereszcsatornába kapaszkodva – leereszkedett az utcára.

Szájer József érezte a bajt, és már az ügy kipattanása előtt lemondott EP-képviselői mandátumáról. Igaz, egyéb okra hivatkozott / Fotó: MTI/ Koszticsák Szilárd

Akár meg is úszhatta volna a kalandot, ám meglátta őt egy járókelő, aki szólt a rendőröknek. Szájer keze erősen vérzett, mert a menekülés közben felsértette. A hátizsákjában a rendőrök drogot találtak, bár Szájer a közleményében azt írta, nem tudja, hogyan kerülhetett oda. Maga a házigazda nem látta a fideszes pókember szédítő mutatványát. Azt sem tudta róla, hogy ő egy európai parlamenti képviselő.

Szájer hátizsákjában minden volt, csak iratok nem. A rendőrök ezért hazafuvarozták, hogy igazolni tudja magát. Ezt a lakásán Szájer a diplomata-útlevelével tette meg. Közleménye szerint kérte a rendőröket, hogy végezzenek rajta drogtesztet, de erre nem került sor. Mindez azért meglepő, mert az ügyészség szerint Szájer ellen kábítószer-birtoklás miatt is eljárás indult. Ez persze, csak akkor folyhat le, ha a diplomatákat, illetve a parlamenti képviselőket megillető mentelmi jogáról Szájer lemond, ám az ügyészség kétértelműen fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy mindez megtörtént-e.

El kell ismerni Szájer József érdemeit: nem lehetett veszélytelen lejutni az első emeletről / Fotó: Marc Baerts

Szájer másfél nappal az eset után, vasárnap – mindenkit meglepve – közölte, hogy „a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést” jelent számára, ezért december 31-ével lemond európai parlamenti mandátumáról. Akkor még úgy képzelte, hogy a napi politika helyett „távlatosabb, szellemi területen” kamatoztatja majd a tudását.

Ez az illúzió csupán két napig tartott.

Exit mobile version