Nem is olyan rossz ez a karanténos világ. Még arra is jó, hogy világmegváltó terveimet megvalósítsam. Sokat szerepeltem a képernyőn, de odáig nem jutottam el, hogy én faggatózzak másoktól. Kitaláltam a Vágaltlanul című eposzsorozatomat. Most itt megnézhetik, hallhatják az első felsülésemet. Kitetszik, hogy a partnerem igazi színpadi ember, szabatosan beszél és még a hülye kérdéseimet is megérti. Figyelem most következik a Vágatlanul , első adása. Sok jóra ne számítsanak, sok fontos emberrel készülök beszélgetni.
Szántó István
Related article
A 2021-es év gyógynövénye a fekete nadálytő – ez volna forrasztófű -húzódásokra, gyulladácsökkentésre jó
A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) Gyógynövény Szakosztálya 2021-ben az Év Gyógynövényének a fekete nadálytövet választotta. A fekete nadálytő (Symphytum officinale L.) hazánkban is...
Gulyás Gergely: a kormány elfogadta az Európai Bizottság javaslatait (videó)
A kormányinfón elhangzott legfontosabb bejelentések A magyar gazdaság fundamentumai kifejezetten erősek (9,4 százalékkal nőttek, a teljes foglalkoztatottság megvalósult, a költségvetési bevételek lényegesen magasabbak...
Tesztelje magát, hongkongi és japán módszerrel – egy jó tanács Kínából – egy vuhani megírta a tapasztalatait – érdemes megszívlelni – másokon segítesz ha továbbítod
Egy Wuhanban dolgozó fiatal kutatótól származnak az alábbi információk (2020. Március 13.) Adjuk tovább minél több embernek! Egy félórát fordítottam – magyarról...
A Klebelsberg Központ közleménye a makói testnevelő tanár ügyében – úszásoktatás a vasalóállványon – egy szülő kifogásolta a szárazdokkot – ez volt a távoktatásban
Nos, aki nem tudná miről is van szó, dióhéjban – egy lelkes testnevelő tanár távoktatásban száraz úszás oktatást folytatott a diákjainak. Tény ,...
Történelmi pillanat – mi az amit akár jobban is csinálhattak volna – boncolták a múltat a kampány hajrájában – Veres Pál okulhat az elődök hibájából és sikereiből
Történelmi jelentőségű találkozó volt csütörtökön este a Miskolci Technika Házában. Végső soron a vasárnapi választás eredményétől, végkimenetelétől függetlenül három politikus , három egymástól...
Kifosztott egy magatehetetlen férfit, majd megfenyegette a cselekmény tanúit
A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság kedden elrendelte egy 31 éves férfi letartóztatását. A...
Lakossági fórumon a diósgyőri várfejlesztés és városrész-rehabilitáció
A diósgyőri városrészt érintő fejlesztési tervekről lakossági fórumot tart Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata. aktuális Nem tovább ...
Emlékparkot avattak Szikszón
Szikszó Város Napja alkalmából emlékparkot avattak a településen október 6-án. A Fő tér területén lévő emlékköveket megáldották az egyházak képviselői is. Füzesséri József...
Veres Pál Miskolc polgármestere fogadta a városházán Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminisztert
Veres Pál Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere fogadta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert és Csöbör Katalin országgyűlési képviselőt pénteken, a Városházán. A...
Ferenc pápa találkozik a magyarországi zsidóság vezetőivel – Frőlich Róbert, főrabbi köszöntötte volna, de kórházba került
Mint ismeretes, a vasárnap Budapestre érkező Ferenc pápát a magyarországi zsidóság nevében Frölich Róbert neológ országos főrabbi köszöntötte volna: ő azonban kórházba került,...
ÉSZAKERDŐ Zrt. – több mint 250 településre került szociális tűzifa
Több mint 250 település jutott tüzelőhöz az ÉSZAKERDŐ-től a 2023/24. évi szociális tűzifa programban. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. a kezdetek óta aktívan részt vesz...
Miből készül az eperfagyi – minket megetetnek csonttal, ronggyal kóccal és madártollal – baktériumból kávétejszín
Szerintem, ezek után csak levegőt együnk….vagy még azt sem ?…… ÉVEK ÓTA BECSAPJÁK A VILÁGOT, ÉS MINKET! A megetetett társadalom… Vajon nem...
Elhunyt Kislászló Csaba, Igrici polgármestere
2006 óta vezette a települést. Elhunyt Kislászló Csaba, Igrici polgármestere – osztotta meg a szomorú hírt július 13-án Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért...
Picur a gazdáját keresi – aki tud segítsen -Sajószentpéteren elkóborolt
Szeretném megtalálni az alábbi kutyus régi vagy új gazdáját: Picúr kb 1 éves lány kutyus,aki Sajószentpéteren kóborolt.Nagyon örülnék neki,ha megjelentetnék,hátha jelentkezik a gazdája....
Elköszön a riporter – Buzafalvi Győző búcsúztatója – elment Lévai Györgyi miskolci újságíró
Általában csak akkor írjuk, mondjuk a szépeket – a Te esetedben ráadásul igazak is – , amikor már hiábavalóak a szavak. Nem...
Adventi látogatás Iván Laci bácsinál – Csöbör Katalin és dr.Hörcsik Richárd képviselők meglátogatták Gönc díszpolgárát
Országgyűlési képviselőtársai immár hagyományosan, az idén is meglátogatták dr. Iván László professzort, aki hosszú ideig több cikluson át a Fidesz színeiben képviselte megyénket...
Ion Luca Caragiale Zűrzavaros éjszaka Vígjáték
Dumitrache kereskedő komoly ember. Két szenvedélye van: a politika és fiatal felesége. Ez utóbbira nagyon vigyáz. Ha nem ér rá, mert a polgárőrség...
Sárospatak ostrom alatt
A 2010-ben útjára indult Ostromhétvége program mára már több ezer látogatót vonzó eseménnyé nőtte ki magát Sárospatakon. A Rákócziak vára nem...
6. Nyitott Ház a Pesti Vigadóban 2017. szeptember 6-án
Pesti Vigadó – Központban a művészet Ingyenes, regisztrációhoz kötött programok. Kézműves foglalkozás, Csoportos idegenvezetések, Táncbemutató és táncház, Maszk Bábszínház előadásai, A Snétberger zenei...