SzántóGráf

Józsi bácsi álma teljesült – egy tálból cseresznyézhetünk – igaz nem a chileiből, s nem szomolyait

Cseresznye a Lidl áruházban. Mi más is jutott volna eszembe, hogy amikor Torgyán József doktort, miniszterelnök helyettest a chilehi utazásáról kérdeztük – azt mondta, a jövőben télen is ehetünk majd cseresznyét. Chileit. Frisset, Nem mélyhűtötett.  Ott ugyanis decerberben érik be és a távolság legyőzése már nem gond. Onnan importáljuk majd a lakosság vitaminszükségletét. Szegény doktor úr, emléke örökké él a szívünkben úgy mint a meglepőbbnél meglepőbb kiszólásai. Miskolcon a Gösserben volt szerencsém vele együtt vacsorázni.  Zsiros vörösboros marhapörköltet frissen szaggatott nokkeldlivel.  Miíg kanalaztunk minden zsebéből előhalászott egy sztaniolba csomagolt pirulát, mondta a neje igy szokta neki porciózni. Sokat beszéltünk, megismertem született politikus, mindig azt mondja amit hallani szeretnénk tőle.

Kedves Józsi bácsi bejött a terved, sikerült a projekt. Minden magyar cseresznyézhet  – igaz nem egy tálból – ha kilónként hétezer forintért megveszi ezt a finom gyümölcsöt. Nem láttam a származási helyét, de, hogy nem szomolyai az tuti.

A Népszabi szülinapján Csomai Zoltánnal , dr Torgyán József
Torgyán a dolgozószobájában 
Exit mobile version