A kormány továbbra sem tett le arról, hogy január 1-től 40%-os
büntetőadót vessen ki azokra a katás vállalkozókra, akiknek az egy
helyről származó éves bevétele meghaladja a 3 millió forintot. Egy
válság idején inkább segíteni kellene a katásokat, nem sarcolni
őket, hiszen nekik sokkal kevesebb tartalékuk van, mint azoknak
nagyvállalatoknak, akiknek most adókedvezményt ad a kormány.
A Momentum szerint büntetőadó helyett az alábbi szabályokra lenne
szükség:
Sávos katázás bevezetése: a mostani 50 ezer/hó általányadó 5 millió
forintos bevételig, 75 ezer/hó 8,5 millió forintos bevételig,
afelett pedig 100 ezer/hó.
Gyakoribb és szigorúbb ellenőrzések: teljesülnek-e a katás
jogosultsági feltételek, vagy a vállalatok kihasználják a
munkavállalóik kiszolgáltatott helyzetét, és különböző
biztosításokat nélkülöző bújtatott foglalkoztatásba kényszerítik
őket a katával.
Meg lehet szabni, hogy az 50 fő feletti vállalatoknál milyen
arányban lehet munkavállalókat és katás vállalkozókat
foglalkoztatni: ezzel kevesebb tömeges visszaélésre nyílik
lehetőség, illetve a munkavállalók is kevésbé lesznek
rákényszerítve, hogy katázzanak.
Ezek az intézkedések a mostani büntetőadóval ellentétben nem
lehetetlenítenék el a katás vállalkozók helyzetét, mégis
eredményesebben lehetne küzdeni a bújtatott foglalkoztatás ellen.
Orosz Anna,
Momentum alelnök
Mai budapesti sajtótájékoztatómon két fontos bejelentést is tettem: - mondotta dr. Fülöp Erik- nem indulok a 2022-es választásokon, ugyanakkor Budapesten és Pest megyében...
Lezárult a Művészeti Iskola energetikai korszerűsítésére irányuló projekt. A beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretén belül, bruttó 222,05 millió Ft...
Cake de la Cake néven Magyarország első nemzetközi torta desing versenyét rendezik meg Szikszón szeptember 14-én. A Szikszó Önkormányzata támogatásával Sylvia Elba...
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 38 éves nővel, és egy 40 éves férfival szemben. A gyanúsítottak...
Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata értesíti a lakosságot, hogy 2017. november 28. napján 16.00 órai kezdettel közmeghallgatást tart Miskolc Megyei Jogú...
Tegyük fel, hogy az unokája beleesik a járdán billegő fedelű csatornába. Súlyos nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenved, a sürgősségi osztályon megállapítják, hogy...
Tegyük fel, hogy a stadionnál kisétálunk az Andrássy útra, lemegyünk a mozgólépcsőn, majd körülbelül 7-8 perc múlva felbukkanunk a Széchenyi utcán úgy, hogy...
Antennaerdő a lottóház tetején. Valamikor sokáig laktam ott. A teteje messze van az Avasi kilátó szintjéhez mégis csodálatos a kilátás innen a városra....
Varga Andrea Miskolc Megyei Jogú város alpolgármestere közös munkát kezdeményezett a Miskolci Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal, hogy a Miskolci Önkormányzat elkészíthessen...
Odahajtott a kíváncsiság amikor még álltak a sátrak a városháza előtt. Most szünet van, a hírek szerint hamarosan folytatódik a kempingezés. Volt szerencsén...
Mostanában naponta tíz ajánlatot kapok különféle gyógyhatású készítményekre az interneten. Felerészben fogyókúrás pirulák természetes alapanyagból. Az ősi etióp családok fedezték, s ezekkel a...
Balul sült el a budapesti zsidó fesztivált megnyitója. Lehet ragozni, elmélkedni és még inkább elgondolkodni a kérdésen – vajon Petrás Mária csángó énekes...
Volt egyszer egy magyar, kisgazda honvédelmi államtitkár, aki kimondta a frankót – egy magyar huszár többet ér mint tíz amerikai tengerészgyalogos. Sose baj...